Biblia, böjt, boldogság
Olvasandó: Példabeszédek 3, 1-26.
„Amikor ezt mondta, a sokaságból egy asszony felemelte szavát, és így szólt hozzá: „Boldog az az anyaméh, amely téged hordozott, és boldogok azok az emlők, amelyek tápláltak!” Erre ő így felelt: „De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.” Lukács 11, 27-28.
Bibliavasárnap és böjtfő. Az Ige üzenete a boldogságról szól. A boldogság az ember egyetemes, alapvető szükséglete. „Akármilyen színű is valakinek a bőre, azt szeretné, hogy boldog legyen, ebben biztos vagyok” (Albert Schweitzer). A Biblia örömhíre: Isten is azt szeretné, hogy boldogok legyünk. Isten az ember életcéljának azt adta, hogy „Teremtő Istenét megismerje, szeresse és vele örökké tartó boldogságban élve őt dicsérje és magasztalja” (Heidelbergi Káté 6. kérdés-felelet)
Második örömhír – ami ebből a mai igeszakaszból különösen is kiemelkedik-: A boldogság nem a kiváltságosoké! Embervilágunk „kasztokban”, osztályokban gondolkozik. Amikor ez a világ azt mondja, hogy mindenki egyenlő, akkor is egyesen „még egyenlőbbek.” Az evangéliumi szakaszban is ez az emberi gondolat jelenik meg: Jézus az Isten országáról tanít hatalommal, megragadó módon, és egy asszony elragadtatottan felkiált: milyen nagyszerű ember! Milyen boldog lehet az édesanyja! Milyen boldogok lehetnek azok, akik közel lehetnek hozzá, akik a családjához tartoznak, akik „közel vannak a tűzhöz”, közelebb vannak hozzá, mint az átlag. Az evangéliumokban találkozunk egy jelenettel, amely szerint Jézus vér szerinti családja is hajlamos volt így gondolkodni. Jézus tanítja az őt követő sokaságot, ők pedig jönnek és ki akarják hívni külön elbeszélgetésre. Ott munkálkodik szívünkben a kísértés: a gőg, amely azt mondja, hogy nekem valami miatt több jogom van a boldogsághoz, mint másnak, vagy másik oldalról az irigység, amelyik a másikra tekintve azt mondja: „de jó neki, neki a helyzeténél fogva könnyebb boldognak lenni.”
Jézus mindkét családjával kapcsolatos jelentben tulajdonképpen ugyanazt válaszolja: „„Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.” Lukács 8, 21. „De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.”
Isten nem személyválogató. Ő nem osztályokban és kasztokban, nem származásban, és pozíciókban gondolkozik. Nem a kiváltságosoké a boldogság. Az idézett két jézusi mondat Isten Igéjére irányítja a figyelmünket. Mindkettő azt mondja, hogy Isten megosztja a boldogság titkát az ő Igéjében. Nem hagyja sötétségben az embert. Az ő emberhez szóló üzenetét kijelentésnek nevezzük. Elmondja, hogy kicsoda ő, kicsoda az ember, és mi az ő akarata az életünkre nézve. A mai ige szavaival: hogyan találjuk meg a boldogságot. Minden emberhez szól az ő általános kijelentése: a teremtett világ Teremtőjéről beszél. Az ő gondoskodása, vezetése a történelemben. És a belénk épített lelkiismeret, ami arra emlékeztet, hogy felelősek vagyunk Teremtőnk előtt az életünkért. Az ember azonban a bűn miatt nem látja, nem hallja Istennek ezt a szavát. Ezért adta ő a különös kijelentést a Szentírásban, és az ő legkülönösebb „szavát” az Ő egyszülött Fiában, az emberré lett Istenben. Ma Biblia vasárnap van, figyeljünk így is a Szentírásra, mint ajándékra, amelynek az értékét nem becsüljük eléggé mindennapjainkban. Ebben Isten elmondott mindent, ami szükséges ahhoz, hogy megtaláljuk őt. A Biblia nyelve nem a szépirodalmi nyelv, amit csak egy szűk réteg ért. Az Újszövetség ún. koiné görög nyelve a kor piaci nyelve, konyhanyelve: szándékosan azért, hogy mindenki értse! Amikor a reformáció újra felfedezte a Szentírást, akkor ezt értette meg azzal, hogy azonnal fordítani kezdték nemzeti nyelvekre, és zászlajukra tűzték azt a célt, hogy tanítsunk meg mindenkit olvasni. Ma, amikor a Biblia szinte minden nyelven olvasható, még mindig misszionáriusok dolgoznak azért, hogy néhány fős törzsek törzsi nyelvére is lefordítsák. Isten nem akarta, hogy a boldogság, az ő beszéde a kiváltságosoké legyen, ezért az egyháznak, ha hű akar lenni hozzá, akkor mindent meg kell tennie azért, hogy a Biblia mindenkihez eljusson és mindenki értse! És mindent meg kell tennünk azért, hogy az üzenetét érthető szavakkal adjuk tovább!
Értékeljük nagyon a Bibliát, amit érthető, mai magyar nyelven olvashatunk, amihez lehetőségünk van hozzájutni, mert arról beszél, hogy Isten velünk is meg akarja osztani a boldogság útját! Értékeljük Isten Igéjét, mert ez nem bölcs tanácsok gyűjteménye, hanem – ahogy a Példabeszédek könyvében olvassuk – Isten teremtő, újat teremtő, élő szava szólal meg benne! Isten nem erőtlen jókívánságot mond, amikor azt mondja boldog lehetsz, nem egy módszert ad a kezedbe, hanem élő módon megszólít! „A bölcsesség kezdete az Isten félelme” Példabeszédek 9, 10. Az pedig nem azt jelenti, hogy félsz az Istentől, hanem hogy féled az Istent. Vagyis tiszteled őt, mint élő Istent, komolyan veszed, komolyan számítasz az ő valóságára. Építesz arra, amit mond. Arra építesz. A bölcsek azok, akik istenfélők. A boldogok azok, „akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.”
Értékeled azt, hogy Isten szól hozzád? Hol van a lakásodban a Biblia? A polcon? A kezedben? Hol van az életedben Isten Igéje? A szívedben?
Olvasod? Hallgatod? És hallgatsz rá? Amikor Salamon bölcsességet kér az Úrtól, akkor így imádkozik: „Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között, különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet?!” 1Királyok 3, 9. Nem jó helyzetfelismerő képességet kér. Amit kér az az Istennel való kapcsolatában gyökerezik: Uram, te tudod, hogy mi a jó és mi a rossz. Te tudod azt megmondani. Add, hogy értsem, és engedelmeskedjek annak, amit te mondasz! A Biblia szerint ez a bölcsesség és ez a boldogság útja!
A boldogság éppen abban van, hogy azt nem magunk próbáljuk a magunk módján megtalálni, hanem Istenre figyelve, benne bízva, az ő útmutatását követjük. Egy képpel élve: a kezét fogva élünk, mint szeretett és bízó szívű gyermekei. Ez a boldogság nem pillanatnyi örömöket jelent, még csak nem is érzéseket elsősorban, hanem azt a békességet, hogy alapvetően jó kezekben, jó helyen, helyén van az életem. Nem vidámság, nem könnyedség, nem happy élet. A boldogság hosszú távú állapot. Sírás közben is, gyászolva, szomorkodva is megmarad: jó helyen van az életem. Isten az ember életcéljának azt adta, hogy „Teremtő Istenét megismerje, szeresse és vele örökké tartó boldogságban élve őt dicsérje és magasztalja” (Heidelbergi Káté 6. kérdés-felelet) A hal boldogsága a víz és nem a szatyor. Az ember boldogsága: közösségben Istennel. A hosszú távú boldogság azt jelenti, hogy vele vagyok minden helyzetben. Vele élek, vele sírok, vele nevetek. Az ő kezében, szeretetében van az életem. A boldogság alapja az, hogy mi Istenhez tartozunk, vele vagyunk, vele élünk. Mellette vagyunk a helyünkön. Ezért hozzá ragaszkodunk, rá figyelünk, őt követjük. A boldogok azok, „akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.”
Ha ez ennyire egyszerű, miért állunk mégis annyira hadilábon a boldogsággal? „Akármilyen színű is valakinek a bőre, azt szeretné, hogy boldog legyen…” A probléma azonban az, hogy többféle elgondolásunk van arról, hogy milyen úton találjuk meg a boldogságot. Márpedig az, hogy mi vágyunk valamire, az még nem jelenti azt, hogy meg is találjuk. Jó dolgot keresünk, de nem jó helyen, mert nem figyelünk arra, amit Isten mond – s ha halljuk is nem figyelünk rá – ez az ember életének tragikus alapbaja. Sokan abban is egyet értenek, hogy Istennél van a boldogság, mégsem ott keresik.
Jézus számtalan esetben helyreteszi az emberi tévképzeteket. Lukács evangéliumában egymás után olvassuk ezeket. Elmondja, hogy a boldogság alapja nem a vagyon, a jólét. „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.” Lukács 12, 15. (12,13-34.) A vagyon nem tart meg, ha viszont jó kezekben van az életed, akkor a mindenség Ura, mennyei Atyád gondoskodik minden szükségedről. A boldogság az Istennel való kapcsolatban van. A boldogság nem a sikerekben vagy a hatalomban van. Ne annak örüljetek – mondja Jézus – hogy sikeretek van (akár még lelki téren is), ne annak örüljetek, hogy hatalmatokban áll elérni, amit szeretnétek, „inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” Lukács 10, 17-20.
Isten a boldogságot kész mindenkivel megosztani. Ahhoz, azonban, hogy a mienk is legyen, komolyan kell vennünk, mit ő mond. Ha ő azt mondja, hogy azok a boldogok, akik az Ő beszédét hallgatják és megtartják, ragaszkodnak hozzá és ahhoz igazodnak, akkor nem szabad csodálkoznunk azon, hogy mi magunk módján életünk nem a hosszú távú boldogság útja!
Alapállapotunk szerint mi emberek mindannyian másik úton járunk! Szomorú azt látni, hogy ő világosan elmondja, mi mégis más úton járunk. Egy egész életen át hajszoljuk a boldogságot olyan dolgokban, amelyek végül elmúlnak, és cserben hagynak bennünket, és közben elveszítjük azt, amire az életünket kaptuk. Isten szól, és mi mégis a magunk feje után megyünk. „Az Úrnak félelme az ismeret kezdete, a bölcsességet és intést csak a bolondok vetik meg.” Példabeszédek 1, 7. Életünk tragédiája jól érzékelhető ebből a mondatból. Az a Salamon, aki ezt az igaz mondatot Isten ihletése nyomán leírta, idős korában maga is elhajlott tőle, mert Isten intése ellenére hitetlen feleségei hatására, elhajlott az Úrtól a szíve – és e miatt szakadt két részre utána Izrael…
Isten elmondja, és mi mégsem azt tesszük. Mert a szívünkben nem az istenfélelem van, hanem az öntörvényűség. Megváltásra van szükségünk. „Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta.” Ézsaiás 53, 6. Ezért van szükségünk megváltásra, Megváltóra.
A Megváltó, Jézus, Isten legkülönösebb kijelentése. Emberként jött el erre a világra, és ő volt az egyetlen, aki emberként az Isten szerinti boldogság útját járta, az isteni norma szerinti életet élt. Hallgatta és megtartotta Isten beszédét – engedelmes volt mindhalálig. És magára vette a mi öntörvényűségünk következményét… „Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok…, de az Úr őt sújtotta mindnyájunk vétkéért.” Mi jártunk a boldogtalanság bolond útján, de ő hordozta el a totális boldogtalanságot, reménytelenséget a kereszten: teljesen egyedül, az Atya teljes haragjának súlya, szeretetteljes jelenlétének hiánya. Így kellett Jézusnak szenvednie: a totális elszigeteltség, a teljes boldogtalanság. Elhordozta, hogy számunkra megnyissa újra a boldogság útját! Bűnné lett, hogy mi igazsággá lehessünk, tévedéssé lett, hogy mi visszatalálhassunk az igaz útra, egyedül maradt, hogy mi szerető Atyára találjunk Istenben, és soha ne kelljen egyedül maradnunk, boldogtalanná lett, hogy mi boldogok lehessünk. Ő a mi belépőjegyünk a boldogságra, a boldog életre.
Hol van hát a boldogság? Hol keressük? Miben találjuk meg? Az istenfélők a boldogok. Vagyis azok, akik az Istent komolyan veszik, számolnak az ő megoldásával és hallgatják, amit ő mond, és ahhoz ragaszkodnak, arra építenek, ahhoz igazodnak.
Ha Isten készített egy utat, amelyen az ő kegyelembe fogadott gyermeke lehetsz, akkor jól teszed, ha komolyan veszed ezt, nehogy lemaradj róla! Ha Isten nem készítette volna el a megváltást, ha csak egy kiváltságos réteget hívna, akkor nem lenne választásunk. Ő azonban elkészítette az utat, felajánlja: itt vagy és hallod! Mire hivatkozhatsz, ha nem veszed komolyan? „Ha egyszer végleg elvesztek, ne okoljatok engem…” (Jézus panasza – Lübecki Krisztus szobor felirata).
Ha Istennek annyira fontos volt az hogy megmentsen az örök boldogtalanságtól, hogy Jézus az életét adta a kereszten, akkor ez komoly dolog. Komolyan tudod venni? Példa: Nevedre szóló letét a bankban. Ha nem tudsz róla, nem lesz a tied. Ha nem hiszed el, nem foglalkozol vele, nem lesz a tied. Ha tudsz róla, tiszteled, aki neked adta, de nem váltod ki, nem lesz a tied. Ha bemész, és kiváltod, akkor tapasztalod meg a valóságát! Bízd rá magad!
Köszönöm Uram, amit értem tettél. Látom, hogy szükség volt rá. Nincsenek előjogaim, külön útjaim. Nem hivatkozhatom semmire. Elveszett bűnös vagyok. De megtetted, és ez nekem elég. Ezért rád bízom magam. Igénybe veszem a bocsánatot, és a kezedbe adom a vezetést.
A boldogság útja: komolyan veszem Jézust, Isten legdrágább Kijelentését, végső „szavát”. Rá bízom a bűneim ügyét, és rá bízom az életem vezetését. Ezzel elindulok a bölcsesség útján, a boldogság útján. A vele való kapcsolat pedig azt jelenti, hogy kötődöm az ő Igéjéhez. Hallgatom (olvasom) és igyekszem megtartani. Itt egy olyan szót olvasunk, ami szó szerint azt jelenti: foglyul ejteni. Teljes erővel törekszem arra, hogy megértsem, és amit megértek ahhoz ragaszkodom, annak engedelmeskedem. Ez a boldogság útja!
Pontosan ezért van szükségünk a hívő élet útján a böjtre. És ezért kell a böjtünk középpontjában a Bibliának állnia. Azért, hogy a saját utaink helyett Isten útját megtaláljuk, és azon járjunk állhatatosan! A böjt lemondása elsősorban azt jelenti, hogy lemondok a saját elgondolásomról Isten akaratáért.
Olyan sokat beszélünk, és annyira nem tudunk figyelni egymásra sem – Istenre sem. El kell hallgatnunk, és időt szánnunk arra, hogy mit mond ő az életről, mit mond ő nekünk itt és most. Olyan sokszor hallunk szelektíven. Csak azt, ami megerősíti a mi gondolkodásunkat. Az igehirdetés kezdetén azt mondtam, hogy Isten érthetően szól, és nekünk is alkalmazkodnunk kell a mai ember által beszélt nyelvhez, hogy mindenki megérthesse. Isten alkalmazkodik hozzánk: emberi nyelven szól, emberré lett, hogy megértsük. De soha nem alkalmazkodik hozzánk olyan értelemben, hogy az üzenetet a mi kedvünkhöz igazítja! A felolvasott alapige előzménye éppen egy ilyen konfliktus. Jézus hallgatói nem akarják elfogadni azt, amit ő mond, ezért megvádolják, hogy ördög van benne. Jézus figyelmezteti hallgatóit: el lehet utasítani őt, de abból nem lesz élet! Ő mindig az élet útjára hív, és – ha élni akarunk – nekünk kell igazodnunk hozzá. Pontosan azt kell meghallanunk, ami összeütközik azzal, amit mi gondolunk! Mindig döntés elé állít. Nem maradhatunk semlegesek: vagy igen, vagy nem. Minden megértett Ige döntésre hív. Ezért mondta azt Mark Twain a barátjának: „nekem nem a Biblia számomra homályos mondataival van bajom, hanem azzal, amit értek.” Olyan sokszor van az, hogy meghallottuk, és nem hallgattunk rá: mégsem azt tesszük, hanem továbbra is a magunk útján járunk. Ilyenkor nem hivatkozhatunk arra, hogy sok mindent még nem értünk. A kérdés mindig az, hogy te mit kezdesz azzal, amit már értesz?
Boldogok. Ez egy ígéret. Ha komolyan veszed Istent, az ő valóságát, ha komolyan veszed az ő beszédét, akkor megtapasztalod a valóságát. Istenre számíthatsz. Ő tartja a szavát. A hitedet kéri, hisz nem látod őt, de ha hittel indulsz, akkor megtapasztalod, hogy ő igazat mondott, és amit ő mond az „működik”, valósággal. Tényleg azok a boldogok, „akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.”
Kérdések az igehirdetéshez:
- Hogyan kapcsolódik össze a Biblia, a böjt és a boldogság?
- Mi az, amiben ez megerősít, illetve mi az, amiben változtatásra hív ez téged?
- Tervezel-e valamit konkrétan az idei böjti időszakra?