Oldal kiválasztása

EGYMÁS szeretete – ajándék és feladat
(Szolnok, 2020. május 3.)

Olvasandó: 1Mózes 2, 15-25. Efezus 6, 1-4.
„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” János 13, 34.

Édesanyák vasárnapja van, családi istentisztelet. A családra, a szeretetközösségre, egymás szeretetére fogunk ma figyelni. Mit mond Isten igéje ezzel kapcsolatban nekünk? Annál is fontosabb, mert rendkívüli dolgokat élünk át ebben a mostani szituációban éppen a szeretetkapcsolatainkkal, a családtagjainkkal kapcsolatban. Egyszerre tapasztaljuk az összezártságot és az elválasztottságot. Otthonaink falai között sokkal többet lehetünk együtt közvetlen családtagjainkkal, mint megszoktuk: a gyerekeknek a távoktatásban segítségre van szükségük, a home office-ban dolgozóknak otthonukban kell csendes helyet vagy időszakot találniuk ahhoz, hogy munkájukat el tudják végezni, és egyáltalán a család 24 órán keresztül együtt van, ami a vakációk időszakától eltekintve szokatlan a mai világban számunkra. Másrészt viszont vannak olyan családtagjaink, szeretteink, akikkel nem találkozhatunk heteken keresztül, mert távol élnek tőlünk – van, akinek egyenesen egyedül kell ezeket a napokat átvészelnie, és már nagyon hiányzik a legközvetlenebb hozzátartozókkal való találkozás, szeretetközösség. A család fókuszba került ebben a helyzetben. A család sok esetben terhelési próbának van alávetve ebben a helyzetben. Mint életünk minden területével kapcsolatban, úgy családdal kapcsolatban is tudatosabb gondolkodásra tanít bennünket ez a helyzet. Így gondolkodjunk most a Biblia fényében a családunkról, a szeretteinkkel való kapcsolatunkról: egymás szeretete ajándék és feladat.

Az első és legfontosabb üzenet ezekből a ma felolvasott igékből is, hogy amikor a szeretteinkkel való kapcsolatunkról gondolkodunk, akkor azt is az „Úrban”, az Úrra tekintettel tegyük. A Biblia arra tanít, hogy egész életünket Isten szemszögéből lássuk. Isten kezében, Istennel számolva. Ez egy különleges látásmódot jelent, de ez a reális látás. Református igeolvasási rendünkben éppen a teremtés történetét olvassuk. Arról olvasunk, hogy Isten alkotta ezt a világot, ő adta az életünket is. Ő teremtett férfivá és nővé bennünket, ő alkotta meg a családot is. Ha ezt komolyan vesszük, akkor az egyetlen józan életlátás az, hogy az ő szemszögéből, és rá tekintve gondolkodunk az életről, és éljük a mindennapjainkat. Így tekintünk egymással való kapcsolatunkra is a családban.

Isten alkotta a házasságot és a családot, nem mi találtuk ki. Jézus adta a szeretet parancsát, nem mi hoztuk önálló döntéssel. Pál apostol a családi kapcsolatokról tanítva következetesen ezt a szempontot hangsúlyozza: az Úrban, az Úrra tekintettel éljetek egymással.

Isten szemszögéből, az Istennel való kapcsolatunk szempontjából tekintve egymásra a családban néhány nagyon fontos felfedezést tehetünk. Először is: az elsődleges kapcsolatom Isten. Ő van az életem közepén, nem más. Ha ez így van, akkor egyrészt a szeretteimet Tőle kaptam ajándékba, így örülhetek nekik, így értékelhetem, becsülhetem meg őket. Másrészt Isten bízta rám a szeretteimet azért, hogy vigyázzak rájuk, hogy törődjek velük, hogy szeressem őket – ez nem csak ajándék, hanem felelősségem, feladatom és kötelességem is Isten előtt.

Isten az első az életemben, ő van középen. Ez lenne életünk alapbeállítása, amelyikben a helyünkön vagyunk, és egészségesen működünk. (erről beszél az 1Móz 2 története: „minden a tied ember – tőlem való ajándék neked -, csak te maradj az enyém…”) Életünk alapproblémája, hogy ebből mozdultunk ki – valami vagy valaki más került életünk középpontjába – és ezért nem tudunk jól élni életünk ajándékaival sem.
Kedves testvérünk mesélte el, hogy szenvedélybetegségből való szabadulása, életváltozása, és megtérése után kérdezte meg egyszer tőle a kislánya: Édesapa! Kit szeretsz a legjobban a világon? Istent, kislányom – volt a felelet. Még nálam is jobban? Igen. Még Anyánál is jobban? Igen. Tudod, Anyát is, Téged is tőle kaptalak ajándékba. És akkor tudlak titeket is igazán szeretni, ha őt szeretem a legjobban és rátok úgy vigyázok, mint tőle kapott legkedvesebb ajándékokra! Értjük? Ha azt mondom valakinek, akit szeretek – házastársamnak, gyermekemnek – hogy ő számomra a legfontosabb, ő az életem értelme, attól nem Isten dicsősége lesz kisebb – ő az marad, aki, tőlem függetlenül, neki nincs szüksége az én csodálatomra -, hanem akkor hatalmas veszélybe sodrom magam, mert az életem értelme, a legfontosabb, olyasvalaki lesz számomra, akit elveszíthetek… Másrészt őt is önző módon túlterhelem, mert azt várom tőle, amit senki emberfia nem tud vállalni: mindig legyen mellettem, mindig a rendelkezésemre álljon, hogy alapja legyen az életemnek és ő tartson meg engem, mert nélküle elvesztem az életem értelmét. Ezt a saját életünkkel kapcsolatban sem tudjuk vállalni, hát még valaki máséval kapcsolatban! Csak Isten tud mindig megtartani, és elhordozni téged.

Családunkhoz, szeretteinkhez való helyes viszonyulásunk Istennel kezdődik: Istené az életem. Téged pedig ő adott, hogy gyönyörködjem benned, örüljek neked, és vigyázzak rád, szeresselek, segítselek. Neki adok hálát érted, és előtte fogok elszámolni, hogy hogyan szerettelek. Ha jól belegondolunk, akkor nem kevesebb, hanem a legmélyebb és a legstabilabb szeretet, amit egymásnak így adhatunk: Istennel és Istenre tekintve.

Így gondolhatunk ma Édesanyánkra, Szüleinkre. Isten kedves ajándékai, akiken keresztül az életet megkaptuk, akik szeretnek bennünket, szenvedtek, áldozatot hoztak értünk. Isten kedves Ajándékai azok, akik felneveltek, vagy nevelnek bennünket! Akik segítenek, akik tanítanak, akik bajlódnak velünk. Köszönjük meg nekik, ha még megtehetjük, de lássuk meg az Ajándékozót is, aki őket – a velük töltött időt és mindazt, amit tőlük kaptunk – nekünk ajándékozta. Adjunk hálát Istennek Édesanyánkért, Szüleinkért!
És adjunk hálát Istennek az ő soha el nem múló szeretetéért. Isten nem csak megteremtett bennünket, hanem áldozatot hozott értünk. Jézus így ad parancsot egymás szeretetére: „ahogyan én szeretettelek titeket…” Hogyan szeretett Jézus? Minden szeretet, amit emberek életében tapasztalunk halvány visszfénye lehet Isten szeretetének. Minden áldozat, amit emberek hoznak, a nagy áldozatra mutat, amit Jézus hozott értünk.
Egy édesanya történetét láttam, aki egy szörnyű férjjel élt együtt, aki rávette őt, hogy öljék meg 2 éves gyermeküket. Ő úgy tett, mintha megtette volna, de közben – mint Mózes anyja – titokban örökbe adta egy házaspárnak, akiknél jó neveltetésben részesült és csellóművész lett a gyermek. Sok évvel később a férjet halálra ítélték szörnyű tetteiért, és ezt az asszonyt is gyermeke meggyilkolásáért. Ő, aki ártatlan volt, mindvégig kitartott saját bűnössége mellett, titkolva, hogy fia él valahol távol, mit sem tudva anyjáról, inkább vállalta a szégyent, az emberek megvetését és a halált, csak hogy fia élete ne boruljon fel, hogy fia teljes életet élhessen. Az anyai szeretet és önfeláldozás megrázó példája.
Ahogy néztem ezt a történetet az jutott eszembe: ez az emberi önfeláldozás emlékeztet engem arra a nagy áldozatra, amit Jézus hozott értem. Hogyan szeretett Jézus? Azért, hogy nekem ne kelljen bűneimért jogos szégyent viselnem, összetört életet élnem és örökre elpusztulnom, ő vállalta a szégyent, a kínt és a halált. Nekem adta a bűnbocsánatot, az ő tiszta igazságát, hogy teljes életet élhessek Isten szeretett gyermekeként örökké! Lássuk meg azt a szeretetet, amelyik Jézusban feláldozta magát értünk, és fogadjuk el, bízzuk rá magunkat, éljünk vele! Ha valaki ma nem tudna szülői szeretetre visszaemlékezni, Isten szeretete akkor is érvényes rá Jézus Krisztusban! „Hát elfeledkezhet-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem.” Ézsaiás 49, 15. Vannak szívszorító helyzetek, és sokszor nem értjük, hogy Isten miért enged meg dolgokat megtörténni, de egy biztos: az az Isten, aki Jézus Krisztusban feláldozta magát érted, szeret téged, ma is felajánlja közösségét, és jót akar neked!

Istennel szeretetét elfogadva így tekinthetünk egymásra: Isten ajándéka és Isten által rám bízott feladat, élet szolgálat, kötelesség. Nem önmagunkat látjuk csak, de nem is csupán egymást, hanem Istent, aki egymásnak ajándékozott bennünket, és egymásra bízott bennünket.

A család Isten terve. Testi-lelki fejlődésünk, érzelmi biztonságunk keretét adja Isten eredeti elgondolása szerint egy szoros szeretetközösség. Férfi és nő életre szóló szeretetszövetsége, amelynek őszinteségre és bizalomra épülő szeretet légkörébe érkeznek meg a gyermekek. A szülők gondoskodása és vezetése alatt, az ő példájuk nyomán ismerkednek a világgal (tanulás), gyakorolják a szeretet kapcsolatban élést, és ismerik meg Istent, aki életüket és családjukat is adta nekik ajándékba. Ez volt az eredeti terv. A család megsérült, összetört, amikor az ember az Isten helyett önmaga körül kezdett el forogni. A bűneset óta pontosan a családdal kapcsolatban élünk meg nagyon sok fájdalmas törést az embervilágban. A terv azonban nem változott, és Isten ma is elhív bennünket arra, hogy akármilyen töredékes formában is tapasztaljuk a család eredeti formáját, mégis adjunk hálát és töltsük be a saját küldetésünket a családban, amit Isten a magunk helyén ránk bíz.

A jelenlegi helyzeten keresztül egy nagyon komoly alapértéket tanulunk most közvetlen formában újra. Isten családdal kapcsolatos terve szerint a gyermekről való gondoskodás, a gyermek nevelése elsősorban a szülő feladata. Segíthet ebben az iskola, vagy a gyülekezet, de a szülő helyét nem veheti át. Isten terve szerint mi szülők vagyunk elsőrenden felelősek a gyermekeinkért, hogy „neveljük az Úr tanítása szerint”. Minden szerepünkben pótolhatók vagyunk, de a családi szerepeinkben nem. Így lásd meg azt, hogy a gyermekednek szülője nem lesz senki helyetted. Szüksége van rád. Ez ajándék és feladat. Szeresd és állj mellette! Most ebben a helyzetben közvetlen módon tapasztaljuk ezt a felelősséget. Lássuk meg, amikor küszködünk az otthon tanulással például. Isten bízta rám. Ez az én feladatom, és lehetőségem. Ez a helyzet így most nem kényszerű teher, hanem lehetőség arra, hogy közvetlen módon megéljem szülői hivatásomat!
A gyermek pedig Istenre tekintve értheti meg: tisztelem a szüleimet, mert Isten bízott engem rájuk. Hálás vagyok értük Istennek egész életemben. És amíg gyermekként az ő vezetésük és gondoskodásuk alatt vagyok, a szeretetemet és tiszteletemet sok minden mellett leginkább azzal tudom kifejezni, hogy szót fogadok nekik. Ezzel segítem azt, hogy betöltsék küldetésünket az életemben, mint szüleim.
Ha így látjuk az egymással való kapcsolatunkat, mint Istentől kapott ajándékot és feladatot, akkor látjuk világosan az elengedés fontosságát is. A gyermekeink nem a tulajdonaink, nem ők az életünk értelme. Isten bízta ránk őket, hogy szeressük, és segítsük őket a saját lábukra állni, utána pedig szeressük, és engedjük őket a saját életüket élni! Mennyire fontos mind a kettő! És az is, hogy amikor már nem szüleink irányítása alatt élünk, hanem a saját döntéseinket hozzuk, továbbra is hálával, tisztelettel és szeretettel gondoljunk szüleinkre, és gondoskodjunk róluk, ha idős korukban szükségük van rá.

Ugyanígy a házastársi kapcsolatunkban ne önmagunkat lássuk, ne csak egymásra nézzünk, hanem lássuk meg, hogy Isten ajándékai vagyunk egymásnak, Isten bízott egymásra bennünket, hogy kölcsönösen szeretve és tisztelve egymást szolgáljunk egymásnak.

Hogyan tudjuk értékelni egymást? Ajándék és feladat. Általában vagy egy olyan „időszaka” a kapcsolatainknak, ami magától megy. Jó érzés. Mi magunk is érezzük, hogy érték, hogy jól esik az összetartozás, és szükségünk van rá. A másiktól megkapjuk, amire szükségünk, van, azt kapjuk, amire szükségünk van, nem kerül különösebb erőfeszítésbe, hogy szeressük egymást.
Van azonban a kapcsolatainknak egy olyan oldala, amire tudatosan oda kell figyelnünk, amiért tennünk kell, sőt áldozatot kell hoznunk. Amikor a Biblia a szeretetről beszél, akkor erről beszél. A Jézus szerinti szeretet mindig ott kezdődik, ahol a „magától megy” véget ér. Természetesen ezt nem úgy kell elképzelni, hogy van egy szakasza a kapcsolatainknak, amelyik jól esik, aztán jön az a szakasza, ami csupa áldozat… Egészséges esetben ez a kettő kiegészíti egymást, oda-vissza hat egymásra. Szívesen teszek erőfeszítést, hozok áldozatot, mert szeretem, és a szeretet jó érzése is megerősödik attól, hogy én tettem a kapcsolatunkért – különösen, ha ez kölcsönös. De a tudatos rész nélkül, az erőfeszítés nélkül, az odafigyelés nélkül, áldozathozatal nélkül romlani fog a kapcsolat.
Kicsit hasonlít ez arra, amikor a gyerekek valamilyen nagyon értékes játékra, sporteszközre, technikai cuccra vágynak. Megkapják a drága ajándékot. Kezdetben nem esik nehezükre értékelni, állandóan azzal foglalkoznak. Aztán egyszer csak figyelmeztetni kell őket: ápold, tartsd karban, törődj vele.
Áldozatot hozok érte, mert értékelem, szeretem, és egyre jobban értékelem, mert áldozatot hoztam érte…

Tudatosan oda kell figyelnünk arra, hogy az egymással való kapcsolatunk a legfontosabb ebben a földi életben. Ezt elvileg tudjuk, mégis mennyiszer hagyjuk, hogy beelőzzön valami más: teljesítmény, anyagi, szórakozás stb. A szeretet a legfontosabb – így van ez a mostani helyzetben is. Tudatosan figyeljünk erre! Tudatosan figyeljünk egymásra! Tudatosan gyakoroljuk, hogy az egymással való kapcsolatunk a legfontosabb.

Egy példa – megint az otthontanulással kapcsolatban. Melyikünknek ne jelente nagy kihívást az, hogy a saját feladataink mellett, segítve gyermekeinket a tanulásban minden tanulnivalóval és feladattal határidőre elkészüljünk. Teljesítenünk kell az elvárást. Most ebben a helyzetben közvetlen módon megtapasztaljuk életünk egy nagy konfliktusát, amikor a teljesítménykényszer szembe kerül a szeretettel. Gondolok itt arra, hogy a nyomás alatt elveszítjük a türelmünket, és kiabálunk, veszekszünk, agresszív módon lehetetlenül viselkedünk tehetetlenségünkben az elvárt szintet nem teljesítő gyermekünkkel.
Jó ilyenkor megállni, és végig gondolni: mi is az igazán fontos? Természetesen fontos a tanulás, és nekünk ebben kell gyermekeinket segíteni, de mi a legfontosabb? Talán segíthet ebben ez a tanári üzenet: „Kedves Szülők! Rendben van, ha gyermekük nem teljesít minden feladatot. Rendben van, ha önök nem tudnak mindent elmagyarázni a gyermeküknek. Ne veszekedjenek a házi feladatok miatt, ehelyett legyenek ott a gyermekeiknek! Ha a koronakrízis elmúlik, egy gyerek sem fog arra emlékezni, hogy mit teljesített az iskolának, de arra minden gyerek fog emlékezni, ahogyan ebben a szituációban érezte magát, ami ebben a helyzetben a kapcsolatukban történt. Most öleljék át a gyermekeiket és mondják el nekik, hogy szeretik őket.”
Figyeljünk oda tudatosan, és kérjük Isten segítségét!

Hogyan tudjuk értékelni egymást a mindennapokban? A Biblia segítséget nyújt ebben. Ott vannak például az Újszövetségben az úgynevezett „egymás igék”. Olyan mondatok, amelyek nem rózsaszín érzelmekben, hanem józan, reális életlátással fogalmazzák meg azt, hogy mit tehetünk a szeretetkapcsolataink értékeléséért, megőrzéséért, erősítéséért. Jézus ma hallott parancsát: „szeressétek egymást” fejtik ki és részletezik a gyakorlatban. Néhány példát mondok: „a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek (figyelmesek), a tiszteletadásban egymást megelőzők” Róma 12, 10-11. „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál.” Filippi 2, 3. „éljetek… teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel” Efezus 4, 2. „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” Galata 6, 2. „Ha haragusztok is, ne vétkezzetek”: a nap ne menjen le a ti haragotokkal… Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” Efezus 4, 26. 32.
Lehetne még folytatni. Mindegyik mondatról egy külön prédikációt lehetne mondani. Tanulmányozzuk ezeket, gondoljuk végig, és próbáljuk tudatosan gyakorolni most ebben a helyzetben, amit megértettünk, hogy építsük, erősítsük szeretetkapcsolatainkat, hogy gyakorlatban szeressük egymást.

Ez a helyzet életünk tudatos átgondolására késztet bennünket. Különösen fontos ez a tudatosság szeretetkapcsolatainkkal, családunkkal kapcsolatban. Lássuk meg egymásban ma az Istentől kapott ajándékot és feladatot, és Istenre tekintve, az ő segítségét kérve szeressük, értékeljük egymást.

Szolnoki Református Egyházközség