2024. FEBRUÁR 11.

Lekció: Máté 16, 1-12.

„Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” Ő így válaszolt: „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” Máté 4, 4.

 

„Amikor a tanítványok átmentek a túlsó partra, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Jézus így szólt hozzájuk: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!” Máté 16, 5-6.

 

„Közben kérték őt a tanítványai: „Mester, egyél!” Ő pedig azt mondta nekik: „Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok.” A tanítványok erre egymást kérdezték: „Valaki talán hozott neki enni?” Jézus ezt mondta nekik: „Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.” János 4, 31-34.

 

 

Az Isten akaratába simuló élet.

 

Mindhárom igében valamilyen módon az ételről beszél Jézus. Az étel:

• Életfeltételünk. Ha hosszú távon nélkülözzük az egészséges ételt leépül a szervezetünk, megbetegszünk, és meghalunk.
• Erőforrásunk. Ha éhesek vagyunk, legyengülünk. Egy egészséges étkezés, helyreállítja a vércukorszintet, energiával tölt fel.
• A megelégedés forrása is. Üres gyomorral feszült, elégedetlen, ideges az ember. Amikor eszünk, megnyugszunk. Békésebbek, elégedettebbek leszünk, ezért könnyebb „fehér asztal mellett” megbeszélni a nehéz dolgokat.

 

Az étel kiváló példa életünk alapszükségének megmutatására. János evangéliuma 4. részében leírja, hogy Jézus miután a samáriai asszonnyal a szomjúságról és az élő vízről beszélgetett, tanítványaival kezd beszélgetni az eledelről.

 

A megrögzötten anyagi szükségre koncentráló ember figyelmét a lelki szükségre, a teljes élet szükségére fordítja. A tanítványokra számtalanszor rá kell szólni, mert nem látnak tovább a test szükségén. Jézus rendszeresen áttereli a figyelmünket a kenyérről az alapvető életszükségletre. (V.ö.: Máté 4, 4. Máté 6, 33. Máté 16, 5-6.)

Nem azt mondja, hogy az étel nem lenne fontos, vagy ne lenne szükség rá. Itt sem azt mondja, hogy neki nincs szüksége ételre a test fenntartásához (valóságos emberként szüksége volt rá, és élt is vele.) Hanem arra hívja fel a figyelmünket, hogy mi túlságosan csak az ételre, a földi kereteinkre, az anyagi jólétre koncentrálunk. Közben pedig szem elől tévesztjük az egész életünk alapvető szükségét.

Mai fogyasztói kultúránknak különösen is szüksége van erre a figyelmeztetésre. Mindent alárendelünk az anyagi javaknak, a test vélt vagy valós szükségeinek, minden figyelmünket a kenyérre fordítjuk, még ha nem is eszünk kenyeret. Közben az egész élet alapszükségletével nem marad időnk, figyelmünk foglalkozni. Döntéseink motorja sokszor kimondatlanul is: hogyan járunk anyagilag jobban. Soha ilyen jó anyagi körülményeink nem voltak, mégis veszélyben van az életünk. Bár jóllakottak vagyunk, mégis éhezünk, szórakozunk, és mégis fáradtak és elgyötörtek vagyunk, és folytathatnám…

Jézus világosan tanít arról, hogy Isten gondoskodik az anyagi szükségleteinkről is, mint ráadásról. Tanít erről, és szemléltető oktatást is tart tanítványainak (és emlékezteti is őket), és sokszor tartott már szemléltető oktatást nekünk is, nem? Számtalan nehéz helyzetben tapasztalhattuk, hogy Isten gondoskodik rólunk. És minket is emlékeztet ezekre a helyzetekre.  Viszont figyelmeztet is bennünket: ne felejtsük el a lényeget! Ne felejtsük el, hogy nem csak a testünknek, de az egész életünknek tápláló, egészséges erőforrásra van szüksége! Vizsgáld meg a mindennapjaidat! Gondold végig az elmúlt hetedet! Mennyit jártak a gondolataid az anyagi keretek körül, és mennyi időt. figyelmet szántál a lelkedre? Gyökössy Endre írja le önvallomásszerűen azt az esetet, hogy egy alkalommal akkumulátoros fűszegélynyírójával dolgozott, és amikor lemerült az akkumulátor, töltőre tette egy kicsit pihenni. Közben Bibliát olvasott és imádkozott. Majd újra kézbe vette a gépet és dolgozni kezdett, az azonban 5 perc múlva újra lemerült. Elszégyelltem magam – írja Bandi bácsi -, ez a néhány perc a fűnyírónak sem volt elég, és én csak ennyit számok Istenre? Csoda-e, ha olyan hamar lemerül az életem?

 

Mi az az életfeltétel, ami táplálja az életünket, ami erőforrásunk lehet, amiben a békességünk van? Mit nevez Jézus ennek? És tedd fel a kérdést magadnak: te mit látsz ilyen életfeltételnek? Mire törekszel? Mi hajt? Mivel táplálod a lelkedet? Valamivel mindannyinak tápláljuk magunkat, de nem mindegy, hogy mivel! Valamiben mindannyian keressük az életerőt, az erőforrást, a megelégedést, békességet – talán nem mondjuk ki, nem is tudatosítjuk, de ez a valami hajt bennünket belülről.

A héten az ökumenikus imahéttel kapcsolatban kaptam egy interjúkérdést arról, hogy Európában válságban van-e a keresztyénség? Válaszomban azt írtam, hogy sokan ma Európában és Magyarországon nem vallástalanok, hanem „másvallásúak” lettek. Az életük hajtóereje, motorja valami más és nem a keresztyén hit, az evangélium. A megoldás nem az, hogy az életüknek legyen egy vallásos területe is, aminek szorítunk valamekkora helyet a többi mellett. Hiába veszünk fel ugyanis vallásos szokásokat, szánunk időt erre is, ha a belső motor változatlan marad, akkor nem változik meg az életünk, a vallás semmit sem segít rajtunk. A belső motorral, a hajtóerővel kell foglalkozni, annak kell megváltoznia, ami az élet minden területére kihat, és változást hoz. Ezt nevezi a Biblia megtérésnek! „Az a keresztyénség, amelyik ezt komolyan veszi – akár Európában, akár máshol a világon – lehet, hogy kisebbségben van, sok értetlenségtől, elutasítástól, sőt akár üldözéstől is szenved, de ma is élő, erős, és ma sincs válságban.” Szóval a legfontosabb kérdés: mi hajt téged belül, mi a te erőforrásod? 

 

Jézus saját magáról beszél tanítványainak, de saját magát állítja példaként elénk. Ránk is vonatkozik, amit mond. Kulcsfontosságú, hogy megértsük, de ne csak megértsük, hanem meg is éljük, amiről beszél. Életfordulat, életünk megújulása ezen múlik.

 

Mit mond Jézus eledelének, erőforrásának, békességének? Szolgálat vasárnapján adódik a válasz: Isten tisztelete. Az, hogy szolgálok Istennek. Igen. De ez mit jelent?

 

Figyeljünk először is: Jézus nem azt mondja erőforrásnak, szolgálatnak, hogy teszek valamit Istenért. Még csak nem is azt, hogy mindent Istenért teszek, hanem azt, hogy az ő akaratát teljesítem, és az ő munkáját végzem. Azét, aki elküldött engem. És ez nem feltétlenül ugyanaz!

Vannak emberek, akik nagyon sok mindent tesznek – ők úgy vélik, hogy Istenért – és mégsem az Isten akaratát teszik. Mondhatnám így is: nagyon sokszor fáradozunk Istenért és mégsem az ő akaratát tesszük. Jézus mondja Lázár és Mária testvérének Mártának: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevés dologra van szükség, valójában csak egyre…” Lukács 10, 41-42. Vagyis értem dolgozol, és mégsem az én akaratomat teljesíted! Mik ennek a tünetei? Ismerjük a történetet, Márta buzgó életének torzulásait? Halálos fáradtság, a megfelelési kényszer elégtelenségi érzésének pánikja – nem leszek készen, nem lesz olyan, amilyennek szeretném (pedig ki is kérte?) – keserűség, neheztelés a testvérre, és ha nem tudom magam elengedni, nem tudok pihenni, akkor a szervezet elkezdi lopni magának a „pihenés” pillanatai, de az nem lesz építő, nem Isten akarta szerint való. Már nem csak Mártáról beszélek! Ismerősek a tünetek 2000 évvel későbbről is? A saját életedből is? Értem dolgozol, mégsem az én akartomat teljesíted – mondja Jézus. Megrázó mondat! 

 

„Vigyázzatok, és őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!” – figyelmezteti Jézus a tanítványait. Mert a farizeusok és szadduceusok, az akkori egymással is szembenálló vallási csoportok  Istent vélték szolgálni úgy, hogy pont szembe mentek Isten akaratával. Pont azt nem ismerték fel, akit Isten küldött. Jézus korában a nép vezetői, Isten hivatalos szolgái így lettek Isten munkájának legnagyobb akadályai. De megtörtént ez a tanítványokkal is. Amikor Péter a Gecsemáné kertben kardot ránt Jézus védelmében, Jézus neki is ezt mondja: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el. Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet? De miképpen teljesednének be akkor az Írások, hogy ennek így kell történnie?” Máté 26, 52-54. Én nem kértem ilyet! Hogyan teljesednének be az írások, hogyan teljesedne be Isten akarata, ha nem hagynád abba azt, amit most éppen értem teszel?!

 

Vizsgáljuk meg magunkat! Amikor azt gondolom, hogy Isten akaratát teszem, valóban azt teszem-e? És mi munkál bennem ilyenkor? Mitől várom a tápláltatásom, megelégedésem, békességem?

Például megteszel valamit, mert nem tudsz nemet mondani egy kérésre, mert Isten akarata helyett a saját jóságod illúziója vezérel, vagy „kardot rántva” teszel rendet, elintézed, mert kiborít, hogy elvesztetted az irányítást és azt próbálod visszanyerni, hogy megnyugodj. (És akkor hogyan teljesedik be Isten akarata?)

 

Végzetes céltévesztés, amikor arra koncentrálunk, hogy mennyit teszünk, pedig az egyetlen igazi kérdés az, hogy azt tesszük-e, amit valóban kell. Nem egyszerűen a munkát végzem, hanem az ő munkáját, nem erős akarattal „tolom”, hanem az ő akaratát teljesítem. Vannak ebben a világban, akik keményen dolgoznak az ő akarata ellen. A mai ószövetségi ige világosan beszélt arról, hogy csak idő kérdése, és ők össze fognak törni. Nem lehet Isten akarata ellen munkálkodni „Mit terveztek ti az ÚR ellen? Ha ő véget vet valaminek, nem lesz szükség még egy csapásra!” Náhum 1, 9. Nekünk azonban saját magunk számára kell meghallani a figyelmeztetést: vigyázz, nehogy nagy erőkkel dolgozz „az Úrért” úgy, hogy közben mégsem az ő akaratát teszed!   

 

Miben volt Jézus erőforrása? Lenyűgöző Jézus ereje. Ha úgy tudnék segíteni, ahogyan ő tette pl. a samáriai asszonynak! De honnan vette ő az erőt? Nyilván ő Isten Fia, de mégis azt mondta, hogy a követőinek is adja az ő erejét. Hogyan? Mielőtt tett, imádkozott. Tettei az imádságban gyökereztek. Jézus titka nem a teljesítményében, nem a tetteiben volt, hanem az Atyával való kapcsolatában. Figyelt az Atyára, amikor imádkozott, ezért az Atyára figyelt, az Atya kezében volt a szíve akkor is, amikor cselekedett. Az imádsága annyira más volt, mint a mienk, hogy a tanítványai kérték: „taníts minket (úgy) imádkozni (ahogyan te imádkozol)” Lukács 11, 1.

 

Ahhoz, hogy teljesítsem Isten akaratát, és az ő munkáját végezzem, az első és legfontosabb dolog, hogy meghallgassam őt: mi a terv, mit akar ő, min dolgozik ő? És, hogy ezt magamévá tegyem, ez járjon át egészen!

 

„Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Istentől származik.” Máté 4, 4. Imádkozom és figyelek az igére Isten akaratára, gondolkozásmódjára, az evangélium gondolkozásmódjára, ami gyakran feje tetejére állítja azt, ahogyan én gondolkozom, mert én fejtetőre állított gondolkozásomat meg kell fordítani. Érted?

Az evangélium leglényegét kell először is megértened. Jézus azt a munkát, amit az őt elküldő Atya rá bízott, már maradéktalanul elvégezte. Nekünk már nem kell megváltanunk a világot, sem önmagunkat! Ezt Jézus már egyszer s mindenkorra megtette halálával és feltámadásával. Az ő egyedi szolgálatát valóban bevégezte, célhoz juttatta Isten munkáját. „Elvégeztetett” János 19, 30. Ehhez nme kell semmit hozzátenni! Mi azzal simulunk bele Isten akaratába, ha az ön- és világmegváltási kísérleteink helyett rábízzuk magunkat Jézus Krisztusra, arra, amit ő tett értünk. Ezen kívül nincs üdvösség. A legnagyobb igyekezettel veszítik el sokan az üdvösséget. Majd én, én megoldom – gondolják -, nincs szükségem megváltásra. Ez volt a farizeusok és szadduceusok legnagyobb baja! Mai újszövetségi igében nekik mondja Jézus: „Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök.” János 9, 41. Aki nem látja, hogy elveszett, segítségre szorul, Jézusra van szüksége, az örökre elveszett marad! „Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött!” János 6, 29.

És a hívő életben is minden nap látnunk kell: abban a szabadságban élhetünk, hogy életünk teljessége nem a saját teljesítményünktől függ. Csak ez szabadít fel a szeretetre. Ezen kívül minden por és hamu (kamu)! v.ö.: 1Korintus 13. Amit te erőlködsz, az nem viszi előre Isten országát.

 

Ebben a szabadságban Imádkozom és figyelek az ige aktuális üzenetére, Isten akaratára, gondolkozásmódjára. Ő elmondja. Szól az ige. Te figyelsz-e? Sokszor itt van a legnagyobb bajunk. Az ember azt hiszi, hogy ő már tudja, és ezért nem figyel (vagy felületesen figyel). Számtalan bosszúságot okoz a mindennapokban az, amikor a feladat megbeszélésnél valaki nem figyel, azt mondja érti, és aztán csinálja úgy, ahogyan ő érti, de nem úgy, ahogy  az feladat lenne!

Nem az a kérdés, hogy hányszor olvastad a Bibliát, hányszor hallottál már egy-egy gondolatot az igehirdetésben, hanem az, hogy érted-e, hogy itt és most mit akar Isten, és mit nem? És ez mozgatja-e a szívedet? Nem csak az a kérdés, hogy általában mi tűnik jó cselekedetnek, hanem az, hogy itt és most min dolgozik Isten, és mi az ő akarata itt és most? Mi az, ami az ő tervébe belesimul?

 

Figyelek arra, amit mond, megértem, befogadom. Aztán teszem. Végzem. Azt teszem. Azt végzem. Engedelmesség.  Az evangéliumban, Jézus elvégzett munkájában való bizalom nem semmittevő vallásosságot jelent. Kereszt-kérdések alkalmon arról beszélgettünk többször is, hogy a megtérés azt jelenti, hogy átadom Istennek az irányítást. A héten kérdés volt a csoportban, hogy azért nekem is kell döntenem, akarnom, tennem, nem? De igen! Az akaratom Isten ajándéka, a cselekvőképességem Isten ajándéka. Ő azt akarja, hogy használjam! De úgy, hogy alárendelem az ő akaratának. Nagyon is kell döntéseket hoznom – igeneket és nemeket mondanom – de meg kell tanulnom, hogy arra mondjak igent, amire ő igent mond, és arra mondjak nemet, amire ő nemet mond. Azt akarjam, amit ő akar, és azt ne akarjam, amit ő nem akar. Azt tegyem, amire ő indít, és ne tegyem, amitől ő visszatart. Nem az önmagunk elhagyása, a „rongybaba effektus” Isten akarata, hanem az, hogy a kezébe simuljunk, mint engedelmes eszközök! A semmittevő vallásosság félreértés, önmagam mentegetése, félelem, menekülés.  De az sem tart meg, amikor én önfejűen ragaszkodom a magam akaratához, és nem engedek annak, amit ő mondott mert én másra vágyom, mást tartok logikusnak, vagy mert félek az ő útjától.

 

Ez pedig, hogy én alárendelem az akaratomat neki nem mechanikusan, hanem organikusan történik. Egy szeretetkapcsolatban, nem pedig távirányításban. Beszélgetünk. Ő mondja, én megbízom benne, engedek neki, megtapasztalom. Megbeszéljük. Ha pedig nem engedek neki, akkor is megtapasztalom az engedetlenség rossz ízét. Azt is megbeszéljük. Bocsánatot kérek, és indulok tovább engedelmességre készen segítségül hívva őt. Minél többet beszélgetünk, minél többet figyelek rá, annál inkább együtt dobban a szívem vele!

„Az imádságban való szorgalom és odaadás az igazi szentség titka. Minden vitán felül nagy különbség figyelhető meg az igaz keresztyének között. Meggyőződésem, hogy húsz esetből tizenkilencben ez a különbség a személyes imádsággal kapcsolatos különböző gyakorlatokból fakad. Meggyőződésem, hogy azok, akik nem láthatóan szentek keveset imádkoznak, míg azok, akik előbbre jutottak a megszentelődésben, sokat imádkoznak.” (J. C. Ryle)

 

Jézus példát adott nekünk arra, hogy az Istennel való meghitt beszélgetés életformáló erőforrás. Az életünket Isten igazsága – Igéje – és jelenléte, Szentlelke formálja át, hangolja rá Isten akaratára. Szükségünk van arra, hogy figyeljünk az ő igéjére és időzzük az ő jelenlétében! Így hangolódhatunk rá az ő akaratára, és így végezhetjük az ő munkáját. Így lehet a vele való életközösség, az Isten akaratában járó élet eledelünk, vagyis erőforrásunk, megelégedettségünk, békességünk. Ez pedig nem csak a napi csendességünket határozza meg, hanem a munkánkat, a pihenésünket, a családban, a piacon, a barátaink között, a gyülekezetünkben eltöltött időnket is. Mert az Istennel való kapcsolatunk csak akkor lesz igazi erőforrás, ha nem különül el az életünk vallásos és a nem vallásos területre, hanem a templomban, és mindenhol másutt is Istennel vagyunk: az ő igéje hat át, és jelenléte kísér.

 

Isten adott „kegyelmi eszközöket”, amelyek ebben megerősítenek: Ezért olvassuk és hallgatjuk az Igét, ezért imádkozunk, élünk az úrvacsorával, járunk a testvéri közösségbe, ahol egymást erősítjük a hitben, szolgálunk Istennek (az Isten akarata szerinti szolgálat nem csak gyümölcse, hanem eszköze is szívünk átformálásának, erőforrás, Isten kegyeli eszköze, amellyel táplál), formálnak a megpróbáltatások (Róma 5, 3-5), és a jövő reménységére tekintés: arra, hogy Isten újjáteremti, egészen meggyógyítja majd a világot, és az életünket!

 

Az igazi kérdés tehát: figyelsz-e Isten szavára, és a jelenlétében vagy-e? Töltesz-e időt vele, és engedelmességre kész szívvel minden idődet a kezébe teszed-e? Hiszel-e abban, akit ő elküldött, rá bíztad-e az életedet? Az ő akaratát teljesíted? Az ő munkáját végzed? Mert ez az élet erőforrása! Az örök élet erőforrása! Ámen.

 

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Mi az, ami ebből az igehirdetésből számodra most aktuális üzenet volt?
2. Olvasd el újra az igehirdetés közben feltett kérdéseket! Válaszolj rájuk Isten előtt őszintén!

 

 

 

Végh Miklós, lelkipásztor