2024.04.14.

Olvasandó: Máté 13, 31-35.

„A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott. Ezért mondja az Írás: „Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.” Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre. Aki leszállt, az „fel is ment”, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget. És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus. Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.” Efezus 4,7-16. (napi ige)

 

Mindannyian szeretnénk nagykorúak lenni, vagy legalábbis szeretnénk, hogy a többiek nagykorúnak lássanak bennünket. Isten azon munkálkodik, hogy a lelki érettségre, nagykorúságra neveljen bennünket: felkészítsen/tökéletesítsen, „míg eljutunk mindnyájan… a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra.” Ezt munkálja az életünkben.  

Hívő ember, aki felismerte, hogy változásra van szüksége. Minél érettebb hívő, annál inkább tudja ezt.

A hívő ember nem az, aki hibátlan, aki készen van, hanem az, akit Isten munkába vett, és elkezdett átformálni. A Biblia gyakran használj a hívő közösség leírására a „szentek” kifejezést, ezt pedig nem úgy érti, hogy azok a nagyszerű, emberek, akiket az egyház egy különleges procedúrával szentté avatott; hanem Isten választottai, akik Istenhez tartoznak, az övéi. Nem tökéletesek, hanem tökéletesítés alatt, változásban vannak (rajtuk a felirat: „kivitelezési munkák folyamatban” J) A hívő ember nem az, aki meg van győződve arról, hogy ő rendben van, de legalábbis jobb, mint mások, hanem éppen ellenkezőleg: az, aki tudja, hogy változásra van szüksége, és kész is változni. Ennek hiánya lelki kiskorúság, ennek felismerése és elfogadása a magam életére nézve a lelki érettség jele.

Néhány hete együtt töltöttünk egy hetet a presbitérium közösségével Kunhegyesen. Kiindulásként így fogalmaztuk meg együttlétünk célját: „A presbiter-tanítványi kör célja a nagy parancsolat megélése. Szeretet-kapcsolatban lenni Istennel és egymással. Ebben növekedni, és másokat is bevonni ebbe a közösségbe. Ezt szeretnénk megélni ezen a hétvégén, úgy, hogy Isten igéje ezt formálja, ilyen változást munkáljon bennünk és közöttünk.”

Ma is presbiteri vasárnap van gyülekezetünkben, amikor a presbiter-munkatársi közösség az istentiszteletet követően együtt ebédel, és utána a beszélgetésben ezt a folyamatot folytatjuk. Az egyik kérdésünk ma is éppen az: milyen változásra van szükségem a továbbiakban Krisztus szolgájaként a gyülekezet felé szolgálva presbitertársaimmal testvéri közösségben?

A formálódás, a növekedés a lelki érettség felé azonban nem csak a presbiterek számára, de minden hívő ember számára is központi kérdés.

 

Isten az életünk formálását, a változásunkat egy emberi közösségben, a közösség által végzi.

A változással kapcsolatban fogalmaztuk meg a presbiteri közösségben ezt is: 

„Az ige szerinti változásban segítjük egymást is testvéri közösségben. Mert „vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat.” (Péld.27, 17.)” 

Erről beszél itt Pál apostol is. Hogyan kivitelezi Urunk a változást? Bekapcsol bennünket egy közösségbe: az ő Egyházába. Nem egy darab kő vagy, akit vésővel formál, nem egy darab vas, amit egy másik vassal kalapál, hanem ember vagy, akit a másik emberen keresztül, kapcsolatokon keresztül formál. Múlt vasárnap is beszéltünk arról, hogy elengedhetetlenül szükséges hitünk megszületéséhez és növekedéséhez a gyülekezet, a mai igében pedig Pál apostol egy grandiózus képet tár elénk egy élettől lüktető, növekedő közösségről, egy lelki családról: az Egyházról, amelyik, mint közösség is növekszik, fejlődik; és amelynek a tagjai is formálódnak, növekednek lelkileg, tökéletesednek. Isten terve az egyház/gyülekezet épülése és az, hogy te ebbe az épülésbe bekapcsolódva épülj, növekedj, fejlődj.

 

Az Egyház az a hely, ahol az élő Jézus Krisztus cselekszik.

Vajon ez jut eszünkbe, amikor az egyház szót halljuk, a gyülekezetre gondolunk, templomba indulunk? Egy építő, gyógyító, nevelő, élő kapcsolatrendszer, amelynek életerejét Jézus Krisztus adja. Egy test képét használja Pál apostol, amelynek feje Jézus Krisztus – vagyis ő a középpont, ővele van mindenki kapcsolatban, rajta keresztül vannak kapcsolatban egymással a tagok. Ő az, aki életet ad minden tagnak, ő az, aki irányít mindent. Ha egy tag nincs kapcsolatban a fejjel, az gyakorlatilag halott. Jézus Krisztussal kell élő kapcsolatba kerülnünk, ahogy múlt vasárnap szólt erről az igehirdetés: személyesen találkoznunk. Újjá kell születnünk, felülről kell születnünk, meg kell születnünk lelkileg az élő hitre (János 3, 3).

Szeretem a „Vertikális gyülekezet” című könyvet. Arról szól ez a könyv, hogy nagyon gyakran csak horizontálisan, vízszintesen tekintünk a gyülekezetre, úgy gondolkozunk róla és úgy próbáljuk szervezni, építeni. Pedig Isten terve szerint a gyülekezet vertikális közösség, ahol a legmeghatározóbb a függőleges kapcsolat: az élő Istennel találkozhatsz, az ő dicsőségét láthatod, ő előtte borulhatsz le.  A mai igeszakaszban erről olvasunk: maga Jézus Krisztus jelen van Igéje és Szentlelke által, munkálkodik az ő egyházában. Vele lehetsz kapcsolatban, ő ad életet lelkileg neked, ő formál, ő ad lelki növekedést, tökéletesedést neked. Ahogyan múlt vasárnap hallottuk Jézus ígéretét: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” Máté 18, 20. vagy Pál apostol szavait: „Ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek [mint közösségben] lakik…” 1Korinthus 3, 16.   

 

Az Egyház az a hely, ahol Jézus Lelke embereken keresztül munkálkodik.

Hogyan van jelen Jézus? Hogyan valósul meg az ő munkája benned a gyakorlatban? Ebben embereket használ fel. Figyeljük csak az Igét! Mivel tökéletesíti az ő népét? „ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket…” Mindenestül ő munkálkodik, de ebbe a munkába szuverén döntése alapján bevon bennünket, embereket. Isten ezt a logikát alkalmazza a világra jövetelünk és nevelkedésünk kapcsán: családba születünk, embereken keresztül tapasztaljuk, kapjuk Isten gondoskodását és nevelését. Ugyanezt a logikát alkalmazza az Úr az örök életre, hitre megszületésünk és hitbeli érésünk kapcsán is: egy közösségbe, lelki családba von be, embereket használ fel arra, hogy az ő életet adó és építő szava eljusson hozzád.

 

A felsorolt szolgálatokban két közös pont van: igeszolgálat, amelyet emberek végeznek. Isten munkája így ér el hozzánk és így folytatódik bennünk és közöttünk.

Hogyan jutok hitre? Valaki, aki Jézus Krisztus erre elhívott, ezzel megbízott, hirdeti az Igét, és ezen az Igén keresztül személyesen megszólít engem az élő Isten. A bibliai emberi szavakat élővé teszi a Szentlélek és ugyanez a Szentlélek megnyitja a szívemet, hogy ezen keresztül Isten személyes életformáló üzenetét értsem meg. És Isten ugyanúgy dolgozik rajtam hitre jutásom után is, mint a hitre jutásomban: embereken keresztül hirdetteti az ő Igéjét, hogy egyre inkább Istenhez igazodjanak, és elüssek a világtól.

 

Többféle eszközt felhasznál Isten az Ige hirdetésére. Nem csak az apostolokat, hanem prófétákat, tanítókat, pásztorokat – ezek korabeli gyülekezeti feladatok voltak. S lehet, hogy volt, aki azt mondta: csak az apostol a valami… Pál pedig azt mondja: Isten Igéje a valami! Azt vedd komolyan, mert ezen keresztül formál Isten. Sokféle eszköze van. Ma is figyelmeztet! Személyválogatás nélkül fogadd el az emberi eszközöket, és az Igét vedd komolyan, ami emberi eszközökön keresztül hozzád. Kezedben van az apostoli tanítást tartalmazó Szentírás. Élj vele! Olvasd! Hallgasd az igehirdetést, hogy Isten megszólíthasson belőle! NE a szolgálók személyét válogasd, hanem az Igére figyelj! Vedd komolyan azokat a testvéri közösségeket, ahol azzal szolgálunk egymásnak, hogy Isten Igéjéről beszélgetünk az életünk gyakorlati összefüggéseiben, bizonyságot teszünk, az igét mondjuk egymásnak, ahogyan az kit-kit a gyakorlatban formált! Ne legyél személyválogató a közösségben lévőket személyük szerint válogatva, hanem vedd komolyan, hogy Isten bármelyik testvér bibliai mondatain keresztül megszólíthat, ahogyan megszólíthat másokat rajtad keresztül is!

 

Így formálódunk és növekedünk, és folyamatosan erre van szükségünk mindannyiunknak kivétel nélkül, egyénileg és közösségileg is. Az élet folyamatos fejlődésben, növekedésben van. Ha a növekedés, a mozgás leáll, az élet megszűnik: beáll a halál. Az ige arról beszél, hogy folyamatos felkészítésre van szükségünk, Krisztus testét építeni kell, amíg el nem jutunk a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra. Vagyis – ahogyan az elején mondtam – még nem vagyunk még a célnál.

 

Mi a formálódás, növekedés, fejlődés? Az igazsághoz ragaszkodunk, a szeretetben növekedünk.

Az igazságot ismerd meg, alkalmazd, ragaszkodj hozzá!

Figyeljünk a rendre: az igazsághoz ragaszkodnunk kell. A szeretetben növekednünk. Ne keverjük össze! Nekünk nem új igazságokat kell felfedeznünk, hanem meg kell ismernünk Isten Jézus Krisztusban kijelentett Igazságát, azt kell alkalmaznunk gyakorlatban az életünk minden területére, és sziklaszilárdan kell ragaszkodnunk hozzá úgy, ahogy arról az Írott Ige, a Szentírás bizonyságot tesz.

Formákon változtathatunk korok és kultúrák szerint. Ezt a harcot megharcolta a keresztyénség még a bibliai időkben, amikor elszakadt a zsidó kultúra talajáról, és a pogány származásúaktól nem kérte a zsidó formák megtartását (v.ö: Apostolok cselekedetei 15.) A kulturális keretek és formák változhatnak, de az Igazság, a tartalom adott. Ezen még az úgynevezett szeretet nevében sem változtathatunk. Az például nincs előírva a Bibliában, hogy padokban kell ülni az istentiszteleten és csak orgonakísérettel lehet énekelni. Ezen szabad változtatnunk. De a 7. parancsolat például érvényes abban a korban is, amikor a többség azt idejét múltnak tartja, ehhez ragaszkodnunk kell.

Ha a Biblia tanításához való ragaszkodásod miatt mondaná neked alaki: „Te még itt tartasz?! ezen már régen túllépett a kor,  te gyerekcipőben jársz…”, erősödje meg abban,  hogy nem az a gyerekcipő, ha ragaszkodunk a Krisztusban kijelentett igazsághoz, hanem éppen az, ha mindenfelé el lehet bennünket téríteni tőle. Ha mindig valami új tanítást, új igazságot akarunk, akkor szükségszerűen tévtanításba esünk. A keresztyén hit tanítása nem bonyolult, csak nehéz, mert igénybe veszi az egész életünket. Ezt az Igazságot kell egyre jobban megismernünk és ragaszkodnunk hozzá, alkalmaznunk az életünk minden területére és igazodnunk hozzá! Ezért szól a tanítás a gyülekezetben folyamatosan. Ezért tanulmányozni saját magunk is az Igét, hogy eljussunk a lelki nagykorúságra. Ne emberek véleményére, még csak ne is nagytekintélyű lelkipásztorok véleményére épüljön a hited – minden ember tévedhet és téved is! Arra épüljön a hited, amit a Biblia mond egyes kérdésekben. Az igehirdetőknek is azt kell komolyan venniük. Minden kérdésben azt keresd, hogy mit mond a Szentírás erről, igyekezz megérteni és ahhoz ragaszkodj! A kisgyermek sodródik a vélemények között, a felnőtt ragaszkodik a felismert igazsághoz.

 

A szeretetben növekedj, vagyis egyre inkább igazodj Jézus igazságához!

Az Igazságra figyelek minden kérdésben – és ahhoz igazítom az életemet – megteszem. Ebben akarok növekedni. A szeretetben. A szeretet ugyanis nem érzés, nem beszéd, nem engedékenység, hanem az igazság cselekvése. Sokszor sajnos nem így gondolunk a szeretetre. A bennünket körülvevő kultúra minduntalan érzelemként, sőt érzéki módon beszél a szeretetről. Pedig amikor az érzéseimre koncentrálok, meg arra, hogy nekem mi esik jól, akkor az színtiszta önzés.

Figyeljük mit mond az Igazság, Jézus a szeretetről! „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat… Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében… Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.” János 14, 15. 15, 10.12. Nos, ebben kell növekednünk. Az Igazság adott, de az életgyakorlatom sok mindenben eltér tőle. Folyamatosan igazodnom kell hozzá. A szeretetben való növekedés tulajdonképpen naponkénti megtérés, reformáció, Istenhez igazodás, változás, Jézus követése.

A keresztyénség nem elméleti igazság. A Bibliát ki kell próbálni. A szeretetkapcsolat Istennel: Beszélgetek vele, figyelek rá, egyre inkább megismerem a gondolatait. Megbízom bennne. (Nem hihetek mindenkinek, nem ellenőrizhetek le minden igazságot előre, valakiben meg kell bíznom.) Rá bízom magam. Kipróbálom, amit mondott. Így tapasztalom meg, hogy valóság. Isten ott van velem. Igével, testvéri tanáccsal, helyzetváltozással, vagy a helyzethez kapott lelkierővel. Élő Istenünk van, és ha mi gyakorlatban építünk az ő szavára, hallgatunk a szavára és elkezdjük próbálgatni a gyakorlatban és beszélgetünk erről vele, akkor adunk esélyt arra, hogy valósággal működésbe jöjjön a hit az életünkben. Ahhoz, hogy valóság legyen, komolyan kell vennünk, építenünk rá és ki kell próbálnunk, vagyis valóságosan engedelmeskednünk Urunk szavának. A hitben nagykorúság nem függetlenséget, öntörvényűséget jelent, hanem azt, hogy szeretem az én Uramat, azért hallgatok rá, és engedelmeskedem neki. Távol érzed magadtól (újra) Isten valóságát? Próbáld ki. Engedelmeskedj annak, amit értesz az Igéből. Ne a félelmeidnek, a kényelmednek, az önzésednek, a büszkeségednek engedj, hanem annak, amit az Ige mond. Meg fogod tapasztalni, hogy Isten valóságos, és hű ahhoz, amit mond. Csak így tapasztalod meg. Ebben növekedj.

 

Az egyház az a közösség, ahol Isten úgy formál bennünket, hogy bevon a szolgálatba.

A nagykorúság azt jelenti, hogy ragaszkodva az igazsághoz növekszünk a szeretetben, vagyis a megértett igazságokban engedelmes életet jelent. Ez pedig szolgáló életet jelent. A tanítás azért szól, hogy Jézus Krisztus felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére. A nagykorúság azt jelenti, hogy felismerem a felelősségemet és azzal, amit Isten rám bízott szolgálom azokat, akik között élek. Amikor az ember megszületik, mindenestül a szülei gondoskodására szorul. Így van ez az újjászületésünkkor is: Isten az érettebb hívők által gondoskodik lelki növekedésünkről.  Aztán a gyermek a családban növekedve egyre több mindent el tud végezni, egyre több mindent rá lehet bízni. Kamaszkorban hajlamos az ember a felelősség és a saját részének felvállalása elől kitérni. Már meg tudna tenni dolgokat, de leül és várja, hogy a szülők – vagy a másik testvér – megteszik helyette is. Nos, a lelki életben is van ilyen kamasz magatartás… Már tudnék felelősséget vállalni, de nem akarok, mert kényelmesebb kapni. Elvárásaim vannak és kritizálok. Isten ki akar ebből mozdítani bennünket a lelki felnőttkor felé. Isten terve az, hogy mindannyian felismerjük felelősségünket és engedelmesen odaszánjuk magunkat a másokért élt életre. Ez jelenti azt, hogy felismerem: Isten engem is felelősséggel bízott meg a családban, én is tehetek valamit a testvéreimért. A nagykorúság az, amikor az ember házigazdának kezdi tekinteni magát a családban, amikor ő lép, ő kezdeményez, ő vállal felelősséget, ő kezd el szolgálni mások felé. Már nem vendég vagyok, még kevésbé fogyasztó, hanem családtag, házigazda.

Ez a látásmód nem csak a gyülekezeti szolgálatokat érinti, hanem az egész életszemléletünket. Jézus Krisztus arra készít fel bennünket, hogy ne önmagunknak éljünk, hanem őt képviseljük, az Urat szolgáljuk a ránk bízottak között. Szánjuk oda, áldozzuk oda az életünket Isten dicsőítésére, ahogy az úrvacsora alkalmával rendszeresen megfogadjuk. Nem önmagamnak élek. Uramra figyelek, neki engedelmeskedem kapcsolataimban, munkámban, pihenésemben, és közben keresem, hogy kihez küld ma ő engem? Kit építhetek, emelhetek, segíthetek közelebb hozzá? „Uram, mutasd meg, hogy kinek lehetek hasznára azzal, hogy ismerlek Téged!” Ez az Úrnak odaszánt, szolgálatra odaszánt élet. Ahogyan Isten Ábrahámnak elmondta az ő országának rendjét „Megáldalak és áldás leszel!” 1Mózes 12, 2. Ne álljon meg nálad az áldás, amit kaptál, hanem add tovább! Felismerem a felelősségemet, küldetésemet és beállok a szolgálatba.

 

Miközben ezt tesszük, szembesülünk hiányosságainkkal és bűneinkkel. Istenhez megyünk ezekkel és ő Igéjében válaszol, bocsánatot ad, és útmutatást és erőt a változáshoz. Így formál a szolgálaton keresztül is bennünket! Feladatot bíz ránk, hogy azon keresztül is formáljon. A nagykorúság felé vezető út a szolgálaton keresztül vezet.  

 

Ha hűségesen járunk mindebben, akkor az igazsághoz ragaszkodva növekedünk a szeretetben. Mindig lesz miben fejlődnünk személy szerint, és mindig lesz miben fejlődnie a gyülekezetünknek is. És ha hűségesek vagyunk ebben, akkor folyamatosan jönnek a gyülekezetbe olyanok, akik akkor kezdik ezt az utat, s nekik is segítenünk kell, hogy lelkileg nagykorúvá váljanak. Legalábbis ezt szeretnénk, mert ezzel bízott meg bennünket a mi Urunk, amikor azt mondta: „tegyetek tanítvánnyá minden népet…”  Mt 28, 18.

 

Meddig kell a gyülekezetnek épülnie?

Mikor tudjuk, hogy kész? Akkor, amíg mindnyájan elérjük a hitbeli nagykorúságot. Reménységünk, hogy el fogjuk érni a célt, amikor Jézus visszajön, és teljessé teszi megváltásunkat kipótolja azt, ami még hiányzik a teljességből. El fogjuk érni a tökéletességet, a teljes nagykorúságot, mert Isten nem végez félmunkát. „Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” Fil 1, 6. Akkor lesz nyilvánvalóvá, hogy mi is volt Isten végső terve velünk, ahogy János apostol mondja: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában. Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.” 1Ján 3, 2-3.

 

Végh Miklós, lelkipásztor