2024.12.15.

Olvasandó: Zsidók 13, 14. 1Korinthus 10, 1-13.

„Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” 1Korinthus 10, 11-13.

 

Pál apostol Isten népe pusztai vándorlásának példáját hozza elénk. Advent üzente életünkre nézve: vándorúton vagyunk. Ez egy sajátos életszemlélet, olyan nézőpont, amelyet nem szabad szem elől tévesztenünk.

 

A vándorlét többféle üzenetet hordoz:

Ez a világ, amelyben élünk átmeneti, ezért távolságtartással kell élnünk benne. „Nincsen itt marandandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” Zsidók 13, 14. Izrael példája: kiszabadulva Egyiptomból az Ígéret földje felé a pusztában vándoroltak. Átmeneti állapot. Már nem a rabszolgaságban, de még nem az Isten által megígért hazában. Isten jelenlétében, az ő vezetésével, az ő gondoskodása alatt vándorolnak a cél felé.

Ilyen a hívő ember helyzete ebben a világban. Az első advent beteljesedett. A Szabadító eljött. A szabadítás megtörtént 2000 éve Jézus halálával és feltámadásával. Ám még nem érkezett meg a megváltás története, az Isten nagy története a célba. Még nem vagyunk otthon. A második adventben élünk. Várunk az Úr visszajövetelére. Jézus Krisztussal Isten jelenlétében élhetünk, az ő vezetésével, az ő gondoskodása alatt. Ez a hívő élet nagy lehetősége, ajándéka. De látnunk kell az átmenetiséget ebben a világban. „Még lopnak a piacon”, és még van betegség, halál és gyász. A reménységünk a haza, ahová tartunk: a teljesen újjáteremtett világ. Ne keseredjünk el az átmenetiség miatt, ne keserítsenek el a szenvedések, a harc, a tökéletlenség. Lássuk józanul reálisan, hogy ez az élet még nem az, amelyikben nincs bűn és halál. Hordozzuk el Istennel ennek terheit. Azzal a reménységgel, hogy meg fogunk érkezni a célba, tartsuk a célon a szemünket!

 

És ne építsünk „maradandó várost” itt ebben az életben! Ne álljunk meg, mintha ez lenne a cél, ne engedjük, hogy minden figyelmünket ez kösse le! Józan távolságtartással éljünk! NE feledkezzünk bele a kényelembe, a kényelem biztosításának erőfeszítéseibe, mintha ez lenne a legfontosabb dolgunk! Ne rendezkedjünk be hosszú távra a pusztában, hogy el ne felejtsük azt, hogy vándorok vagyunk, hazafelé tartunk. Tartsuk a célon a szemünket!

 

A személyes életünk sem érkezett még meg. Nem vagyunk még készen. Úton vagyunk, formálódás alatt vagyunk. Lássuk ezt józanul, ne bízzuk el magunkat, mint akik már célba értek, hanem kapaszkodjunk Istenbe, aki megtarthat minket és legyünk készek minden nap megtérni, hozzá igazodni, formálódni az ő kezében. Ne gondoljátok, hogy más a célnál vagyunk. „Aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!”

Erről beszélgettünk az elmúlt két adventi vasárnapon is: nem értünk még oda, várjuk a beteljesedést. És nem készültünk még el: a szívünk átformálása folyamatban van. Fontos, hogy kitegyük magunkat minden nap Isten ultraibolya és infravörös fényének. Vándorúton vagyunk.

 

A vándorúton a biztos célba érkezésünk és a mindennapi helytállásunk alapja: „Isten pedig hűséges…” Isten hűsége az egyetlen sziklaszilárd alap. Ez a garanciája annak, hogy célba fogunk érni! Ez a garanciája annak, hogy egy napon majd teljesen helyreállított, átformált, bűntelen szívvel fogjuk dicsőíteni, szolgálni a mi Urunkat! „Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” Filippi 1, 6.

Józan látás és bizalom. Mi nem fogjuk célba vinni magunkat, mi nem fogjuk átformálni magunkat. Magunkra nem építhetünk! Ő azonban biztosan célba visz, ő biztosan befejezi a te átformálásodat is. Ő megtartja, amit megígért – van hozzá hatalma, és hű önmagához -, ezért biztos Krisztusban a célba érkezés. Józan látás és bizalom: a hívő életben önmagadra nem építhetsz, csak Istenre, de őrá igen!

 

Az apostolok tapasztalata: az én hűségem összedőlt, de Jézusé megtartott (Péter tagadása pl.) Magamban csalódtam, de benne sohasem! Az én hűségem cserben hagyott, de az ő hűsége nem, mert ő soha nem hátrál ki mögülem, nem hagy cserben, örökké megtart.

 

Éppen ezért a keresztyén élet vándorai számára a legfontosabb túlélőfelszerelés a józanság és bizalom. Ez az ige figyelmeztetés és bátorítás egyszerre. Kapaszkodj az ő hűségébe, abba kapaszkodj, és ne másba, azt viszont vedd olyan komolyan, hogy ne előzhesse meg semmi, ne vonhassa el róla a figyelmedet semmi az életben!

 

1. A megérkezettség elbizakodottsága helyett, józan alázat a túlélőfelszerelés! „Aki pedig azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essen!” Isten örök hűsége biztos, azon biztos talajon állsz, ha azonban lelépsz erről a szikláról, elesel!

A kísértő távol akar tartani, el akar szakítani Isten hűségétől. A bizalmat támadja a szívedben. Rá akar venni, hogy másban bízz, például önmagadban! Arra törekszik, hogy Isten gyermekeként se Isten hűségére építs és ne légy használható eszköz Isten kezében. Meg akarja akadályozni Isten tervét az egyéni életedben, a közösségünk életében azzal, hogy ellopja a szívünk bizalmát. Lásd józanul a veszélyt és kapaszkodj!

„Aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” A kísértés nem véletlenszerűen ott lévő kátyú, hanem tudatosan odakésztett csapda, akna Nem úgy van, hogy lehet, hogy találkozol kísértéssel, hanem biztosan lesz „szerencséd” hozzá, még pedig minden nap! Számíts rá! Légy résen! Ellenséges területen jársz, ez még nem az otthon, nyisd ki a szemed! Tudatos és megtervezett támadás folyik ellened. Nem véletlen, hogy olyasmi történik, amitől indulatba jössz, olyan dolgokat látsz meg, amelyek bűnre csábítanak, az érzékenységedet bántják, annyi akadálya van az istentiszteletnek és a napi csendességnek, erődet megpróbáló terhek, félelmek akadályok jönnek, elbizonytalanítanak a bűneid… Mindez nem véletlen! A kísértő célja ezekkel megakadályozni, hogy Istenbe kapaszkodj, vagy ha már az övé vagy mégis akadályozni földre dönteni, használhatatlanná tenni Isten számára.

Fő eszközei: az elbizakodottság és a csüggedés. Mindkettőnek az a lényege, hogy nem Isten hűségében bízol, nem arra nézel: a körülményekre, önmagadra, akármire, csak nem Isten hűségére!

 

Azt akarja, hogy nézz önmagadra: a (vélt) sikereidre, a jelenlegi jó érzéseidre, körülményeidre, lelkiállapotodra, és hidd azt: te (már) jól vagy, rendben vagy, tudod kezelni, megy ez neked, nincs (nagyon) szükséged Isten kegyelmére. Ezt így azért nem szoktuk kimondani, de van egy csalhatatlan jele annak, hogy a szívünk mélyén már ez van: lazítunk a kapcsolatunkon Istennel és a testvérekkel. Amikor ugyanis baj van, amikor nyomás alatt vagyunk, üldöznek, nagyon nehéz, akkor általában „összezárunk”, kapaszkodunk, segítséget kérünk. A kényelemben hajlamosak vagyunk szétszóródni, lazítani, magunkban bízni. Ezért olyan veszélyes ez a mostani jóléti kor.

 

Amikor nem érzed már, hogy (akkora) szükséged volna Isten kegyelmére, akkor megvagy a mindennapi friss ige, istentisztelet, testvéri közösség nélkül is. Nem feltétlenül veszed Isten útmutatásait annyira komolyan, mert neked máshogyan is megy. Nem ismerős? „Tudom, hogy mindenkire vonatkozik ez a szabály, de én nem vagyok mindenki, én kivétel vagyok…” A dömösi körben a szenvedélybetegek között vannak szomorú történeteink azokról, aki elmaradtak a csoportból, nem vették annyira komolyan az elővigyázatosságot, Isten rájuk vonatkozó szabályait, és visszaestek, meg is haltak sokan, vannak alázattal élő veterán testvérek, akik több évtizedes szabadságban és hitben járás után is hűségesen jelen vannak a közösségben, mert tudják: szükségünk van egymásra, és elővigyázatosan élnek, bíznak a szabadító Istenben, de nem kísértik őt lazasággal. Mindez pedig nem csupán a szabadult szenvedélybetegek számára fontos, hanem Isten minden bűnből szabadult gyermeke számára, mindannyiunk számára.

 

A pusztában vándorló nép példája figyelmeztetés! Még nem vagyunk ott, még résen kell lenned, állhatatosságra van szükség, éppen az Istenbe kapaszkodásban kell állhatatosnak lenned!!! Rá figyelsz, benne bízol, őt hívod segítségül, és azt teszed, amit ő kér, és nem engeded meg magadnak azt, amit ő nem enged meg, vagyis őt követed, neki engedelmeskedsz.

Mit rontott el a pusztában vándorló nép egy része? Izrael számára Pál apostol pusztai vándorlással kapcsolatos mondatai ismerős hívószavak, amelyek konkrét történeteket juttattak eszükbe az Ószövetségből. Ők nagyon jól ismerték ezeket a törtélneteket, nem kellett nekik magyarázni. Nekünk pedig segít a Bibliánk hivatkozási rendszere (nézzük meg, és keressük ki ezeket a történeteket Mózes könyveiből!)

 „Ne kívánjunk gonosz dolgokat…” – A nép zúgolódik, mert nincs hús. Isten fürjeket ad, ők mohón nekiesnek. Sokan meghaltak ekkor, és nem értek célba. (4Mózes 11.)

„Bálványimádók se legyünk…” – A nép Isten parancsa ellenére aranyborjút önt, hogy „biztosítsa” Isten jelenlétét,  és egy nagy „bulival” ünneplik ezt meg. Sokan meghaltak ekkor, és nem értek célba. (2Mózes 32, 6.)

„Ne is paráználkodjunk…” – Bálványistentisztelet és orgia a pogány, bálványimádó, moábi lányokkal. Sokan meghaltak ekkor, és nem értek célba.  (4Mózes 25.)

„Krisztust se kísértsük…”   – Hálátlanság és keserű zúgolódás, Isten ajándékaival szemben. Mérgeskígyók támadják meg a népet. Sokan meghaltak ekkor, és nem értek célba. (4Mózes 21.)

„Ne is zúgolódjatok…” A vezetők elleni lázadás, zúgolódás, bomlasztás. Kórah és csoportjának lázadása és a büntetés. Majd lázong emiatt a nép a vezetők ellen. Sokan meghaltak ekkor, és nem értek célba. (4Mózes 17.) 

Testileg mindannyian Isten népéhez tartoztak. Átmentek mindazon, ami ezt külsőképpen jelezte. Mégsem értek célba mindannyian.  Mekkora józanságra van szükség! Nem garancia az, hogy te megkeresztelkedtél, nem garancia az, hogy külsőképpen egy közösséghez tartozol, nem garancia az, hogy úrvacsorázol, még csak az sem, hogy adakozol, vagy szolgálsz. Egyedül Isten hűsége a garancia, ezért minden erőddel, állhatatosan abba kell kapaszkodnod, az Urat kell komolyan venned!!! Ezért kell ragaszkodnod hozzá, és azokhoz az eszközökhöz, amelyeket ő adott, hogy kapaszkodj belé! Vigyáznod kell arra, hogy ne kísértsd! Óriási veszély az elbizakodottság: az az érzés, ami közvetlenül hasra esés előtt tölti el az embert! „Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig elbizakodottság.” Példabeszédek 16, 18.

 

Elbizakodottság helyett józanság! – mondja az apostol. Tedd magad Isten kezébe minden nap. Hagyd kezedet az ő kezében kapaszkodj belé! Mert a kísértés jön, a kísértő erősebb és ravaszabb nálad, Isten nélkül védtelen vagy, az Úr Jézus nélkül nem állsz meg, ez tuti biztos. Ő viszont fel van készülve mindenre. Kapaszkodj belé, rejtőzz el nála, figyelj és hallgass rá, ő megtart, ő soha nem hagy cserben, nem hátrál ki, nem dől ki, nem marad alul!

 

2. Túlélőfelszerelés: a józanság mellett a bizalom! A kísértő másik buktató eszköze a pánik és a csüggedés. Add fel, úgysem sikerül! Mi lesz veled? A kicsinyhitűség ugyanolyan bűn és hiba, mint a nagyképűség. Ugyanúgy önmagadra nézel és nem Istenedre! (Péter süllyedése)

Bízz Isten hűségében! „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.”

Vedd komolyan a kísértést, de a kísértésnél még sokkal komolyabban vedd hűséges Istenedet! Ha a mindenható Isten kezébe tetted az életedet, akkor ő mindörökké kézben tartja azt. Szeretettel vigyáz rád. Sok minden megtörténhet veled, de olyasmi nem történhet meg, amibe bele roppansz. A kísértő erősebb, ravaszabb, technikásabb nálunk. Óriási súlyokat dobál, lélekrepesztő helyzeteket kavar, de Isten nagyobb nála, és nem hagyja az övéit!

 

Figyeld csak meg! Ez a mindenható Isten, Krisztusban szerető Atyád ígérete: nem érhet olyan erős kísértés, amit vele ne tudnál elhordozni! Nem hagyja, hogy olyan kísértés érjen, olyan hosszú ideig tartson, amit nem bírsz ki. És ha a Sátán elkészíti a kísértést, Istenünk elkészíti a szabadulás útját. Mindig!

 

Az üzenethez kapcsolódó képek:

A Sátán láncon van! Isten szab neki korlátokat. Csak annyit tehet meg, amennyit Isten megenged neki! (Jób, Jelenések 12. stb.) Megijesztheti Isten gyermekeit, okozhat nekik fájdalmat, de nem ragadhatja el őket. John Bunyan: A zarándok útja című könyvében a zarándok az útja egy pontján a távolban oroszlánokat fedez fel. Félelemmel tekint a jövőbe: mi lesz, ha széttépik az oroszlánok. Végül mégsem fordul vissza, hanem tovább meg. Közelebb érve látja, hogy az oroszlánok láncra vannak verve, s a láncuk nem engedi őket az ösvényig. Aki a keskenyúton marad, azt megijeszthetik, de nem éphetik szét. Azt nem! Erre Istened vigyáz.

 

Teher zuhan az életedre, ami összetörhetne, de ott van az életed fölött egy biztos szerető kéz, aki felfogja a teherből, az ütésből az elviselhetetlen részt és csak annyit enged rád, amennyit elbírsz.

 

A fazekas formálja az agyagot. „Aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” Filippi 1, 6. Sokszor a próba a formáltatásunk eszköze az ő kezében, ami nélkül nem mozdultunk volna, nem húzódtunk volna olyan közel Isten szeretető szívéhez. „A megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet…” Róma 5, 3. A Sátán csak azt teheti, amit Isten megenged. A Sátán a kísértéssel el akar távolítani Istentől és a közösségtől. Isten pedig, amit megenged, azt kísértésből próbává formálja, amivel éppen hogy közelebb akar vonni magához. Figyeled, milyen csodálatos Urunk van? A rossz soha nem tőle származik (Jakab 1, 13kk). De amit megenged, azt egyből át is formálja gyermekei javára! (Róma 8, 28.) „Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak…” Ézsaiás 54, 17.

 

Ehhez egy másik kép. Gitár, vagy hegedű hangolás közben van, hogy elszakad a húr. De nem Isten kezében! Hangszer vagyunk Alkotónk, Megváltók, Megszentelőnk kezében. Boldog hangszerből boldogtalan muzsikusok lettünk, akik önmagunkon próbálunk fülsértően fals dallamokat játszani. Ha visszaadjuk magunkat az ő kezébe ütött kopottan, elhangolódva, ő elkezd gyógyítani, hangolni bennünket az alaphanghoz. A cél a tökéletes harmónia (majd a menyben). Igéken és próbákon keresztül is hangol – feszül a húr! Ő azonban pontosan tudja, hogy meddig terhelhet és meddig kell terhelnie ahhoz, hogy behangolódj. Ő nem feszíti túl a húrt! Az ő kezében nem szakad el. Még azt is tudja, hogy milyen tempóban feszítheti, most mennyit húzhat, hogy ne legyen túl hirtelen. Ő ért hozzá! A kérdés, hogy ő tarthat kézben? Amit ő bíz ránk, ahhoz erőt is ad. Általában mi feszítjük túl a húrt azzal, hogy olyan dolgokat veszünk magunkra, amit nem Isten bízott ránk…

 

Az utolsó kép az alagút. Látom az alagút végét? Vagy a fényt az alagút végén? Nem, gyakran nem látom. Ez is hozzátartozik a csapdához. Ez egy kanyargós alagút! Ő azonban látja! Amikor alagútban vagy, ő azt mondja: már készen van a kijárat! Nem most ássák, talán elkészül… Nem már készen van, csak még nem látod!  „A kísértéssel együtt elkészíti a szabadulás útját is!”

Lehet, hogy már csak egy lépés? Ne add fel! Egy fiatal amerikai úszónő próbálta meg az egyik tengeröblöt átúszni. Úszás közben leereszkedett a köd. Eljött egy pont, amikor az edzője és a szülei bíztatása ellenére feladta, és bekéredzkedett az őt kísérő csónakba. Amikor felszállt a köd, akkor látta meg, hogy csak 200 méterre volt a túlsó parttól. Azt mondta: „Ha tudtam volna, hogy már csak 200 méter, akkor összeszedem magam és kibírom…” Sokszor egy lépéssel a vége előtt adjuk fel, mert nem látjuk, és sose tudjuk meg, hogy már csak egy lépés lett volna. Sötét van, köd van, nem látom.

Mégis biztos, hogy ki tudom állni a próbát, mert ő megígérte!!! Ha ő azt mondta, hogy nem enged rád olyan terhet, aminek elhordozásához ne adna erőt, akkor az úgy van. Vele kibírod! Nem azért, mert te mindent kibírsz, hanem azért, mert veled van, és megígérte. Vele pont addig bírod, ameddig kell! Nem ad nagyobb erőt, mint amire most szükség van, nem adja meg ma a holnaphoz szükséges erőt, de a mait igen. És a holnapit is majd holnap, pontosan amikor szükség lesz rá.

 

„Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.”

Ne add fel, ő elkészíti, veled van, erőt ad. Tedd be a hátizsákodba a túlélőfelszerelést minden nap! Józanság és bizalom. Soha, egyik reggel se hagyd otthon! És este se tedd le! Isten hűséges. Megtartja ígéreteit. Te az ő ígéretére alapozz: Ígéreteiben bízva, vele, rá hallgatva!

 

„Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret: „Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.” De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” Zsidók 10, 35-38. Hű az Isten. Ámen.

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogyan találkozol az e világ átmenetisége miatti elkeseredés, illetve a „letáborozás” kísértésével a hívő élet mindennapi vándorútján?
2. „A hívő életben önmagadra nem építhetsz, csak Istenre, de őrá igen!” Mit jelent ez számodra?
3. Mondj példát arra, amikor az elbizakodottság vagy a kicsinyhitűség csapdájába estél!
4. Mondj példát arra, amikor önmagadról hittel Istenre emelted a tekintetedet!
5. Hogyan tudod minden nap betenni a hátizsákba a legfontosabb túlélőfelszerelést: a józan alázatot és az Istenbe vetett bizalmat?

 

 

Végh Miklós, lelkipásztor