2025.03.23.

Olvasandó: ApCsel 4, 23 – 31.

„Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!” Zsoltárok 37, 4.

„Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.” „Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle… Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Ugyan ki az közöttetek, aki ha kenyeret kér a fia, követ ad neki, vagy ha halat kér, kígyót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?” Máté 6, 5-8. 7, 7-11.

 

Szeretnénk abban a békességben, bizonyosságban élni, hogy életünk Isten kezében van, biztonságban van. Hogyan lehet ez megtapasztalt valóság az életünkben? Így tettük fel erre a mai istentiszteletre készülve a kérdést: Hogyan tehetem életem minden dolgát nap mint nap mennyei Atyám kezébe imádságban? Más szóval: hogyan tapasztalhatom meg az imádság erejét?

 

Úgy, hogy hittel annak látom az imádságot, ami, és ennek megfelelően élek vele. Micsoda az imádság?  Rövid válasz: az imádság beszélgetés Istennel. A Hegyi Beszéd gondolatai alapján egy kicsit részletesebben megfogalmazva: Az imádság valóságos beszélgetés mennyei Atyámmal. 

 

Valóban ennek látjuk? Tényleg így „használjuk”? Ez kulcskérdés abból a szempontból, hogy milyen eredménye, gyümölcse, áldása – vagy ahogyan Jézus mondja – jutalma van az imádságunknak.

„Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók…” Zsinagógák – gyülekezési helyek, ahol összegyűlnek az emberek, és utcasarkok, ahová két utcából is belátni, sok ember odalát. Jézus arról beszél, amikor az imádság vallásos teljesítmény lesz az ember számára, amivel büszkélkedni lehet. Akiknek az a célja, hogy az emberek lássák, és elismerjék őket, ebben találják meg „jutalmukat”. Nem arra a célra és nem úgy használják az imádságot, amire és ahogyan Isten szerint való, ezért lehet, hogy valamit elérnek vele, de nem azt, amire Isten szerint való. Pont az élő Istennel nem találkoznak, beszélgetnek. Eddig tudjuk követni? A vallásos öndicsőítésre használt imádság nem lesz találkozás az élő Istennel. (V.ö.: A farizeus és a vámszedő imája – Lukács 18, 9-14.) Látnunk kell azonban, hogy ennek az ellentéte sem jobb: az imádsággal kapcsolatos állandó restanciaérzés, nem teszek eleget a „kötelességemnek”, ezért rosszul érzem magam, rejtegetem, magyarázkodok… Így is vallásos teljesítménynek látom az imádságot, aminek eleget kéne tenni, de nem tudok… Emlékszünk a böjt kezdetén feltett kérdésünkre? Engedd, hogy Isten átöleljen! – Mi jut eszedbe az Istennel való kapcsolatról: egy szeretetteljes ölelés, ami erőforrás az élethez, vagy elhanyagolt kötelesség, aminek valahogyan helyet kellene találni az életedben? Kötelesség, amire büszkék vagyunk, vagy éppen ami miatt szégyenkezünk… Lehet így tekinteni az imádságra, csak így pont az nem történik meg, amire Isten az imádságot adta: a valódi találkozás, a beszélgetés, az együttlét Istennel. Lehet az imádságot vallásos teljesítménynek látni, pszichológiai szelepnek, önnyugtatásnak, a tehetetlenek pótcselekvésének, de így kimaradunk a világ legnagyobb lehetőségéből!

Gondoljuk ezt csendben végig, Testvéreim! Ahhoz, hogy megtapasztaljuk az imádság erejét, jutalmát, áldását, hittel annak kell látnunk, aminek Isten adta, úgy élnünk vele, és megtapasztalnunk az erejét. Annak látjuk? A legfőbb oka, amiért nem imádkozunk, nem imádkozunk eleget, vagy nem tapasztaljuk meg a valódi gyümölcsét, az, hogy nem látjuk, hogy valójában micsoda az imádság, vagy tudjuk, de mégsem hisszük igazából, hogy tényleg az! Gondolj csak bele: a mindenség Urával beszélgethetsz, mint Édesatyáddal! Ha ezt tényleg hinnénk, lenne-e fontosabb dolgunk, mint az imádság? Hoznánk-e állandóan kifogásokat, hogy miért nem érünk rá eléggé?

 

Az imádság beszélgetés mennyei Atyánkkal.  

 

Kihez szólunk?

1. Isten, akihez Jézus szólni tanít mennyei. Hatalmas – szoktuk mondani – de nem csak hatalmas, az evilági kategóriák szerint elképzelhető leghatalmasabb, hanem egyszerűen nem hasonlítható semmihez és senkihez, ami földi. Egészen más, mint mi vagyunk. Mindig több, mint amit mondani tudunk róla, mindig több, mint amit el tudunk róla képzelni. A mindenség Ura. Ebben a világban minden csak teremtmény, ő pedig a Teremtő. Mindent és mindenkit úgy ismer, mint az Alkotó, aki a legapróbb részleteket is megtervezte és kivitelezte: a legapróbb rezdülésig. Ki van zárva, hogy bármi meglepetést okozhasson neki. Minden csak addig létezik, amíg ő akarja, illetve megengedi. Ő írta az egész programot, bármikor bármit megváltoztathat benne, amit csak akar. Senkinek nem tartozik elszámolással, mindenki neki felelős. Nincs olyan, amire ő ne lenne képes.

Felfogtuk, hogy amikor imádkozunk elé állunk? Azt gondolom, hogy kevésbé lennénk lazák, ha ez lenne aktuálisan, frissen a szívünkben. Múlt vasárnap hallottuk: Ezékiel szinte eggyé vált a földdel az Úr színe előtt, aki kegyelmesen talpra állította őt… Mi hogyan imádkozunk? És hogyan engedjünk meg magunknak, hogy ne vegyük komolyan az imádság lehetőségét, amit ő adott nekünk? Nem érek rá?!

Felfogtuk, hogy amikor imádkozunk, kihez beszélünk? Ha igen, akkor értjük, hogy a legfontosabb dolgunk az imádság. Mert nincs nagyobb, akit segítségül hívhatunk a saját életünkhöz, illetve mások életéért és a világért könyörögve. Mennyire komolyan veszünk embereket, akiktől félünk, vagy akiktől segítséget várunk, mennyire nagynak látunk problémákat, pedig Istennél nincs nagyobb, számára nincs lehetetlen.

ApCsel 4, 23-31. Figyeljük meg, hogy mit tesz a gyülekezet egy emberileg félelmetesen problémás helyzetben! Mielőtt bármit tennének imádkoznak. És mielőtt az imádságban kérnének, megszólítják Istent, elmondják – önmagukat is emlékeztetve -, hogy kit is szólítanak meg. Urunk te teremtettél mindent, azokat is, akik most minket fenyegetnek. Mindent te tartasz kézben. Még ellenségeid is a te tervedet mozdították elő, még azzal is, hogy ellened szövetkeztek! A világ legnagyobb gonoszságából, Jézus keresztre feszítéséből hoztad ki a legnagyobb áldást, a mi megváltásunkat! (ApCsel 4, 27-28.) Ez a mi Istenünk, akit megszólítunk imádságban!

Hasonló helyzetben, a korabeli legerősebb világhatalom hadseregétől körülzárt Jeruzsálemben maroknyi seregével Ezékiás király fenyegető levelet kap az ostromlóktól.  Hasonlóképpen imádkozik ő is, miután kiterítette az oltárra a fenyegető levelet, ezzel a mozdulattal világosan kifejezve: Uram, olvasd ezt el. Ez neked szól! „Uram, Izráel Istene, aki a kerúbokon ülsz, egyedül te vagy a föld minden országának Istene, te alkottad a mennyet és a földet!” 2Királyok 19, 15.

 

Amikor dicsőítjük Istent, felnézünk rá, annak látjuk őt, aki, ez a DICSŐÍTÉS áldása az imádságban.

Holland keresztapámék hűségesen és erővel imádkozó emberek. Egyszer, amikor életünk egy nagyon nehéz időszakában nálunk voltak, sokat imádkozva értünk a háttérben, megkérdezte tőlem: Szoktál imádkozni ebben a helyzetben? Persze! Többet, mint bármikor! – válaszoltam. És hogyan imádkozol? – kérdezte. Természetesen úgy, hogy elmondom Istennek, mi a baj. Nem rossz – mondta -, de még sokkal jobb, ha dicsőíted őt! Előbb dicsőítsd! Pánikba esel, amikor a problémára nézel, és a probléma nagysága megigéz. Nem is tudsz másra gondolni. (Boxolók pszichológiai hadviselése, Góliát hőbörgése, az Ezékiásnak küldött fenyegető levél, Gyökössy Endre: A zsugorító). Amikor a problémát sorolod Istennek, akkor is a probléma van a szemed előtt, igaz, hogy Isten színe előtt, és ez nagyon jó, de mégis a problémára nézel. Amikor dicsőíted Istent, elmondod, hogy kicsoda ő, kinek ismered, és gyönyörködsz benne, akkor Őrá nézel, és rögtön mások lesznek az arányok, mert Isten hatalmának fényében eltörpül a legnagyobb probléma is. Ez a dicsőítés áldása, ami visszahat rád!

 

Amikor pedig hálát adsz, megköszönöd a neked adott ajándékait, felidézed azt, amit eddig már kaptál tőle. A tapasztalataidat! Ezek megerősítenek az ő hatalmában és szeretetében. Sokszor idézett ige: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Filippi 4, 6-7. Miközben Isten ajándékait sorolva beszélgetsz ővele arról, ami nyomaszt, rá nézel, arra, amit tőle kaptál, vele vagy, és ő ad békességet a szívedbe. Ez a HÁLAADÁS áldása az imádságban.

Isten mindennél hatalmasabb, őt szólítod meg, az ő kezébe teszed azt, ami nyomaszt, és az egész életedet, amikor imádkozol!

 

2. És Isten szerető Atyád Krisztusban. Az az Isten, akit Jézus tanít megszólítani nem csak mennyei, de Atyád is Krisztusban. Bensőséges, odaadó szeretettel szeret téged. Jézus kortársait meglepve így szólította Istent: Abbá! Apuka! Ami még meglepőbb: így tanított bennünket is imádkozni. Ez nem ünnepélyes megszólítás, hanem a legbensőségesebb, ahogyan egy kisgyermek az édesapját szólította meg abban az időben.

Van egy híres fénykép, amelyen Kennedy elnök fia az elnök íróasztala alatt játszik. Ha a biztonságiak kérdőre vonták volna, hogy mit keres az elnök dolgozószobájában, azt mondhatta volna: „Lehet, hogy nektek ő a világ legnagyobb hatalmának elnöke, de nekem az apukám!”

Ezzel a bizalommal tekinthetünk a hatalmas Istenre: „aki a csillagokat teremtette, tudja a nevemet.” (Melissa Kemp).

Mindent megtehet, ami nekünk jó, mert van hatalma rá, és mindent meg is akar tenni, ami nekünk jó, mert szeret bennünket. Jézus Krisztus az út, akin keresztül, mint az Atyánkhoz mehetünk Istenhez, egyben ő a bizonyítéka annak, hogy mennyire szeret minket és a javunkat akarja.

Talán van, aki nem tudja a mennyei Atya szeretetét elképzelni, mert a földi apja nem volt a helyén. De egyikünknek sem természetes ez, mert a bűn elválaszt mennyei Atyánktól. Ezért Jézus Krisztus az út a mi mennyi Atyánkhoz számunkra. Az egyetlen akadályt bűneink jelentik. „Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.” Ézsaiás 59, 1-2. Krisztusban Atyádra találsz, a bűneidet rendezve! Ő az, aki a kereszten ennek kifizette az árát helyetted, ő az, aki ígérete szerint megtisztít, neked csak őszintén meg kell vallanod azokat őelőtte. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket és megtisztít minket minden gonoszságtól” 1János 1, 9. Így kerül félre az egyetlen akadály, ami szerető Atyád éltető jelenlététől elválaszt. Így békélünk meg Istennel, és kerülünk gyermeki viszonyba vele, és ezért szükséges mindig az őszinte bűnvallás hívő életünkben. A bűn közénk áll, elrabolja a szívünk bizalmát, elválaszt Istentől. Azzal, hogy megvalljuk felismert bűneinket Istennek, engedjük, hogy ő tisztán tartsa a kapcsolatunkat Jézus áldozatáért. Így lehetünk mindig bizonyosak abban, hogy az ő gyermekei vagyunk, és ő a mi szerető mennyei Édesatyánk. Ez a BŰNVALLÁS áldása az imádságban.

 

3. Miért imádkozzunk? Mert ez beszélgetés, „minőségi idő” Istennel.

Isten kérés nélkül is ad ajándékokat. Jézus erről is beszél: „elhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.” Máté 5, 45. És még az sem igaz, hogy az imádkozók sikeresebb életet élnének evilági kategóriák szerint. Mennyei Atyánk szavak nélkül is tudja, hogy mire van szükségünk. Ráadásul nem is ad meg mindent, amit kérünk, mert ő nálunk is jobban tudja, hogy mire van szükségünk, és azt adja meg.

 

Mi szükség van akkor az imádságra? Aki kér és megköszön, az beszélget. Aki beszélget, az személyes kapcsolatban van azzal, akivel beszélget. Isten az állatokra is gondot visel, de csak az embert teremtette a saját képére, vagyis szeretetkapcsolatra, hogy vele éljen. Minket méltatott arra, hogy beszélgessen velünk, velünk éljen, szóljon hozzánk (Ige), és meghallgasson (imádság). Egyenesen ezt tette az életünk céljává, hogy vele éljünk, a vele töltött idő legyen az örömünk és erőforrásunk. Ezért nekünk szükségünk van rá, hogy vele időzzünk! Sokan ismerjük Gary Chapman modelljét a szeretetnyelvekről. Arról szól ez, hogy különböző csatornákon fejezzük ki a szeretetünket egymás felé. Az egyik legfontosabb szeretetkifejezés, és szeretetmegtapasztalás az egymással töltött minőségi idő, amikor koncentráltan egymásra figyelünk. Például egy mély, őszinte, egymás szemébe nézős beszélgetésben. Nos, Isten az imádságot arra adta, hogy minőségi időt töltsünk vele! Megtapasztaljuk az ő szeretetét, és kifejezzük iránta ragaszkodásunkat!  Szükségünk van erre, életfeltételünk, mint a lélegzetvétel. Ez az őszinte imádság „jutalma”, amiről Jézus beszél.

 

Isten tudja ezt, hisz ő alkotott bennünket így: szeretetből, szeretetre. És azt is tudja, hogy mi mennyire elfeledkezünk erről. Ezért a testi életszükségeinket is ennek a szolgálatába állítja! Mert olyanok vagyunk, hogy a legfőbb szükségünkről könnyedén elfeledkezünk, de a testi szükségeink égetőek számunkra. Ezek eszünkbe juttatják az Urat, és elkezdünk beszélgetni vele!

Ha kérek valakitől, az valamiféle pozitív kapcsolatot feltételez. Figyeljük meg, ha valakivel bajunk van, akkor nagyon nehéz kérni tőle. Sokszor egy kapcsolat gyógyulásának első lépése lehet, hogy az addig zárt fél kér, és újra kezdődik a kommunikáció, fokozatosan újra épül a bizalom és a kapcsolat. A beszélgetés halála viszont a kapcsolat halála!

A mindennapi kenyér szüksége emlékeztet minket az Istennel folytatott mindennapi beszélgetés sokkal nagyobb szükségére. A szükségben levő emberek sokkal nyitottabbak Isten felé. Jólétben nagyobb a veszélye a hit halálának, mert nem érezzük annyira a kérés szükségét – úgy gondoljuk, hogy mi is meg tudjuk oldani. Nagy László gyönyörű versének utolsó mondata így hangzik: „Nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem” (Nagy László: Adjon az Isten) Szép ez a vers, de komolyan meg kell értenünk, hogy Isten éppen azt akarja, hogy kérj, beszélgess vele!

 

Ha ezt megértjük, akkor értjük meg, hogy mit veszítenek a képmutatók, akik nem veszik komolyan a mennyei Atya és a vertikális kapcsolat valóságát, csak a horizontálisra koncentrálnak: az emberekre, és arra, hogy az emberek mit látnak. Horizontális a „jutalmuk” is: az emberek elismerése… Mi a belső szobában mondott imádság jutalma? Ha komolyan veszed az Isten valóságát, vertikális lesz a jutalom: Isten jelenlétének megtapasztalása, és mindaz, amit ez jelent. Az az erő, formálódás, világosság, tisztaság, vezetés, stb., amit csak az Istennel eltöltött minőségi idő képes elhozni az életedbe. Az, amire teremtettél!

 

Néhány hónappal ezelőtt búcsúztunk egy idős édesapától, akire egy szem fia rendkívül nagy szeretettel emlékezett. Szeretnék egy rövid részletet most tovább adni a búcsúztatóból: „Amikor hiányzik, ahogyan kedves fia írja a földi édesapára emlékezve: „Hiányzik, hogy munkából hazafele jövet már nem tudunk órákat telefonálni. Nem tudom elmondani mi történt velünk, mit olvastam, mire készülünk” – megláthatjátok, megláthatjuk, hogy a földi édesapánktól, és mindenkitől, aki fontos nekünk a földön egy nap el kell búcsúznunk, de van mennyei Édesapánk, akivel mindent megbeszélhetünk, akitől a földi szeretteinket is kaptuk ajándékban, és aki mindvégig elkísér, sőt örökre velünk marad ígérete szerint!” Az imádság a vele való beszélgetés, minőségi idő, amelyben megtapasztalod szeretetét, és kifejezed iránta ragaszkodásodat.

 

4. Mégis, mi a kapcsolat Isten ajándékai, áldásai és a kérés között?

Isten csak úgy is ad jókat. Jézus mégis bíztat: „kérjetek és adatik… ad mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérik tőle.” Isten a gonoszoknak is ad jókat, az imádságban resteknek is ad ajándékokat. De várja azokat, akik az életüket tudatosan elé viszik, akik nem egyedül akarnak boldogulni, hanem az ő ajándékaira bízzák magukat. Bizonyos ajándékait nem szórja el, csak a felé kinyújtott kezekbe adja.

 

Ezért fontos imádságunkban a konkrét KÉRÉS, hogy kérjük el életünk dolgait tőle. És fontos a KÖZBENJÁRÁS, hogy másokat is oda tudjunk vinni Isten elé, mások számára is könyörögjünk azért, amire nekik szükségük van, amit csak az Úr tud megadni. Ezzel nyújtjuk ki a kezünket, hogy elkérjük, átvegyük az ő elkészített ajándékait. 

 

Közben pedig egyre inkább meglátjuk, hogy mi az a jó, amit Isten akar adni, mi az, amit kérnünk kell tőle! „Ad mennyei Atyátok jókat…” Isten a vele való beszélgetés során avat be abba, hogy szerinte mi a jó, hogy mi a terve, és mi az, ami ehhez a tervhez illeszkedik. Isten várja azokat, akik időt töltenek vele, beszélgetnek vele, akiknek elmondhatja a terveit, akik megértik, hogy szerinte mi a jó, és egyre inkább azt látják ők is jónak, annak tudnak örülni, azt tudják elkérni és megköszönni!

Miközben imádkozol, e felé formál, nevel a te mennyei Atyád. A vele töltött idő alatt egyre inkább felnősz és partnerévé komolyodsz. Kezdetben olyanok vagyunk, mint a hisztis kisgyerek, aki össze-vissza kér mindent, amit csak megkíván, és rendszerint önközpontúan, azt, ami neki magának kellemes, kényelmes, kívánatos. Amikor Isten nevelésbe vesz, válaszol az imádságodra, ha van rá füled, szíved, és el tudod engedni az akaratosságot. Legalább 3 féle választ kaphatsz a kéréseidre: „igen” – ezt nagyon szeretjük; „nem” – ezt nagyon nem szeretjük; és „várj még” – ezt is nehezen viseljük. Pedig a három féle válaszra figyelve formálódik a látásunk, és értjük meg egyre jobban Isten gondolkodásmódját, és tudunk egyre inkább olyanokat kérni, amire ő is igent mond. Tudunk-e tanulni attól a kisfiútól, aki karácsony előtt kitartóan imádkozott bicikliért, amit végül édesanyjának anyagi helyzete miatt nem kapott meg? Amikor édesanyja karácsony este megkérdezte: „Nagyon csalódott vagy, kisfiam, hogy Isten nem hallgatta meg az imádságodat?” – ő így válaszolt: „De hát, anya! Isten meghallgatott. Válaszolt is. Azt mondta: nem.”

Mennyei Atyánkkal beszélgetve értjük meg egyre jobban, hogy Isten tervének a középpontjában nem a mi jólétünk és kényelmünk áll, hanem az élet, és nem csak a biológiai élet, hanem az örök élet, és nem csak a mi életünk, hanem a másoké is. Azt szeretné, hogy egyre inkább partnereivé nőjünk fel, komolyodjunk meg, akik együtt tudnak gondolkozni vele, akik az ő tervei szerint való dolgokat tudják kérni, és akik így egyre jobban ezeket tudják munkálni és képviselni is. A vele való beszélgetésben érted meg egyre inkább a küldetésedet, veszed át tőle a napi parancsot, egyre inkább újra az ő képviselője leszel!

Jézus erről beszél a tanítványainak: „Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek… bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” János 15, 15-16. Jézus nevében kérni azt jelenti, hogy a baráti beszélgetésben megismert gondolkozásmódja, akarata szerint. Azt kérni, amit Jézus is kérne, amire ő is boldogan igent mond.

Ezzel a szemmel és szívvel járhatsz a világban Isten elé hozva életeket, ügyeket, örömöket és problémákat, együtt dolgozva vele.

 

Sokszor talán azért félünk ettől az imádságban való szemléletformálástól, mert azt gondoljuk, hogy nincs erőnk ahhoz, amit Isten kér tőlünk. Fontos meglátnunk, hogy Isten nem csak az útmutatást, hanem a békességet, a bátorságot és az erőt is megadja az úthoz, akkor, amikor mi minőségi időt töltünk vele. Figyeljük csak meg, hogy mi történik a jeruzsálemi gyülekezettel? Imádság közben megtanulnak Jézus nevében, Jézus gondolkodásmódja szerint, Isten szerint jót kérni. Nem ellenségeik pusztulását kérik, még csak nem is mentességet a szenvedés alól, hanem azt, hogy Isten adjon bátorságot nekik a bizonyságtételhez, és az ő Lelke tegye erőssé, hitelessé bizonyságtételüket. „Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet; te pedig nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által.” ApCsel 4, 29-30. És miközben beszélgetnek Istennel, megkapják tőle a szükséges bátorságot és erőt. „Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.” ApCsel 4, 31. Tőle kapják meg, mert ezt csak ő adhatja meg és adja is mindig aktuálisan, nap, mint nap átvehetjük tőle imádságban.   

 

Az az imádság, amire az Atya hív, amire Jézus tanít rendkívül gazdag, szeretetteljes. Nem kérés csupán, még kevésbé kéregetés. Figyeltünk, hogy mi minden van benne tartalmilag? 1. Dicsőítés. 2. Hálaadás 3. Bűnvallás. 4 Közbenjárás másokért. 5. Kérés saját életünk dolgaiért. Közben együtt vagyunk az Atyával, aki formálja a szívünket, vezet, küldetést ad nekünk, és szeretetével, békességével, bátorsággal, erővel ruház fel az élethez, a küldetéshez.

 

Vágyunk-e erre a minőségi időre, erre a beszélgetésre mennyei Atyánkkal? Vágyunk arra, hogy a mostaninál mélyebb és gazdagabb legyen az imaéletünk? Vágyunk a belső szoba csendjének jutalmára? Isten valóságos jelenlétének megtapasztalására? Rajta nem múlik. Mondjuk el neki ezt egy egyszerű, őszinte imában. Jézus bíztat arra, hogy Isten kész beszélgetni velünk. „Kérjetek és adatik nektek…” Kezdj el minőségi időt tölteni Istennel, beszélgess vele és engedd, hogy közben átöleljen téged!

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Mi az, ami most leginkább megérintett, elgondolkoztatott téged az igehirdetésből?
2. Mi az, ami esetleg nem volt világos számodra, kérdésként maradt benned?
3. Milyen új szempontot kaptál az igéből az imádsággal kapcsolatban?
4. Mi az, amiben most Isten tükröt tartott neked imaéleteddel kapcsolatban?
5. Mi az, ami lelkesít, motivál téged az imádságra az igehirdetés üzenetéből?
6. Mi az, amit az ige üzenetének hatására konkrétan el szeretnél kezdeni, esetleg máshogyan szeretnél gyakorolni, mint eddig?

 

 

Végh Miklós, lelkipásztor