2025.05.25.

Felüdítő szolgálat

– Szolnok, 2025. május 25. –

„Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” Példabeszédek 11, 25.

 Talán sokan emlékszünk a híres énekes dalára, Máté Péter dalára, amelyben   azt énekelte: Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld. Az ember szeretne jól élni, szeretne olyan életet élni, amelyben megvan a viszonylagos komfortérzete és a megelégedettsége, megvan az egészsége, megvan a boldogsága. Keresztyén kifejezéssel mondva: Istentől áldott az élete. Vágyunk erre mindnyájan, igaz? Szeretnénk békés, nyugodt életet élni itt és most. Ahogyan hallottuk a keresztelési igehirdetésben, a szülők is ezt szeretnék a gyermekeiknek. Ezt szerettem volna adni útravalóul én is a gyermekeimnek. Mindenkinek szeretetet szerettem volna adni, és egy olyan életpéldát, amellyel el tudnak indulni az élet rögös útján. Áldott életet szeretnék, mint lelkipásztor, mint apuka, és szeretném, ha ez nekik is osztályrészük lenne. Nem is azzal van a baj, hogy ezt nem tudjuk. Nem is azzal, hogy ezt szeretnénk és vágyunk rá. Azzal akadnak gondjaink, hogy hogyan tegyük, hogyan éljük ezt meg?

 Felolvasott Igeszakaszunk egy nagyon komoly, nagyon szívre ható mondatot tár elénk nekünk: „Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” Sokféleképpen lehet ezt a mondatot fordítani. Néhány példa erre: „Aki áldásban részesít, maga is gyarapszik, s aki itat, maga is betelik itallal.“ (KNB fordítás). „Aki máson segít, maga is meghízik, maga is jóllakik, aki mást jól tart.“ (SZIT fordítás). „Áldásos lélek bőségben részesül, s aki telít, maga is telíttetik.“ (IMIT fordítás). „A mással jóltevő ember  megkövéredik; és a ki mást felüdít, maga is üdül.“ (Károli fordítás). „Az áldott lélek gazdag lesz és aki öntöz, ő is öntöztetik.“ (Saját fordítás). Ez nem azt jelenti, hogy nem jól fordították ezt a mondatot, hanem azt, hogy igen gazdag jelentés árnyalatokkal adható vissza az Ige szószerint, vagy fordításban Sokféleképpen lehet fordítani ezt a mondatot, de a lényege mindegyiknek ugyanaz. Az egyik lényege egy kicsit viccesebb annak,  aki jelentős túlsúllyal bír, mint én magam is, az ne örüljön, hogy nem is kövér vagyok, hanem jószívű. Tehát nem erről szól ez az Ige. Ez az Ige nagyon komoly dologgal szólítja meg a szívünket. Arról szól, hogy minden, amit kaptunk az életben az Istentől, azt valamilyen céllal kaptuk. Az, amink van, – tartsuk azt soknak vagy kevésnek -, az az Isten ajándéka számunkra. Ez a világ teljesen az Istené, és ha nekünk bizonyos fizikális vagy lelki javakat ad, azt azért adja, hogy mi azt használjuk. Nem az ember öncéljait szolgálja ez. Talán itt mindnyájan, akik most itt vagyunk egy ilyen különleges vasárnapi istentiszteleten, tudjuk azt, hogy az ember életének nem az az egyetlen kulcsmotivációja, hogy anyagilag gyarapodjon, bár fontos szempont. Az ember életének nem az az egyetlen motivációja, hogy mindenből sok legyen. Néha áldásból, néha bajból. Az ember életének az a célja és oka, hogy az Isten dicsőségére éljen. Hogy szeresse azt az Istent, aki teremtette ezt a világot, aki úgy szerette ebben a teremtett világban az embert, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Hogy jót akar az Isten adni nekünk. Ehhez mi kell, hogy én az Istennel kapcsolatban legyek? Ha én ezt magamtól szeretném önerőből, saját erőből tenni, akkor bizony nem megy. Olyan ez, mint amikor az egyszeri lelkész a romos templom szószékéről azt mondja a híveknek: Kedves testvérek, van egy jó meg egy rossz hírem. Mondja, tiszteletes úr. A jó hír az, hogy megvan a pénz a templom felújítására. A rossz hír az, hogy ez még a ti zsebetekben van. Így is lehet bíztatni arra, hogy adakozzunk, de Isten ennél sokkal többet szeretne. A szívünket, lelkünket akarja megérinteni. Meg akarja áldani a mi életünket az Ő gazdag áldásaival.

 Az áldott lélek – mondtam egy ilyen fordítást, ugye? Az áldott lélek, az gyarapszik, az bővelkedik. Mitől áldott ez a lélek? Attól, hogy ad. Hogy nem tartja meg magának, továbbadja mindazt, amit Istentől kapott. Azzal a reménységgel, nem kevesellve és nem sokallva azt, hogy az a másik ember javát szolgálja. Fontos ezt látnunk, Szentírás sok olyan történetet mond el nekünk, amelyekben az is tudott adni, aki úgy hitte, hogy semmije sincs. Ha mást nem, szeretetet, figyelmességet. Ha mi magunk másokkal jót teszünk, – most felejtsük el ezt a „megkövérednek“ szót -,  gyarapszunk lelkileg, gyarapszunk mindenféle értelemben. Mert aki mást felüdít, maga is felüdül. Azok, akik Isten lelki és anyagi ajándékait osztogatják az Isten parancsolatai szerint, nem kisebbítik magukat, nem kevesebbítik magukat, és nem szegényebbé teszik magukat, hanem növekednek. Az isteni matek másként működik, mint az iskolában. Az Isten számtana másként működik, mint az embereké. Ha Istenre támaszkodunk, akkor biztos, hogy jó helyre bízzuk az életünket, és áldott lesz az életünk.
Minél nagyobb szeretettel adsz, annál inkább növekszel Isten áldásaiban, bővelkedő életed lesz.

Beszél erről az Újszövetség is, nemcsak az Ószövetség. Hogyan éljen az ember Isten áldásaival?. Azt mondja Jakab apostol: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.“ (Jakab 4, 17).   Máté evangéliumában olvassuk az aranyszabályt:

„Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.“ (Máté 7, 12). A mással jól tevő ember gazdagszik, gyarapszik, növekszik a kegyelemben, a hitben. Isten áldását bírja az életében. Mégis, ha körülnézünk magunk körül, mit látunk? Mindenki fukarkodik. Fukarkodik a szeretettel, fukarkodik a kenyérrel, fukarkodik mindennel. Talán már a szandaszőlősi testvérek unják, és olyan sokszor elmondom, hogy hosszú, de tartalmas életem során micsoda technikai fejlődésen mentünk keresztül. Nem tudom, észrevettük-e, hogy eközben mi fogyott el? A lelki tartalom. Elfogyott az időnk, elfogyott a szeretetünk, elfogyott a türelmünk. Nekem a világ egyik legnagyobb csodája közé tartozik, hogy a mosógép wifin jelzi, hogy végeztem, helló, ki lehet szedni a ruhát.. Tehát már ilyen modern a technika, és mégis semmire nincs időnk, azt mondjuk. Azok az értékeink fogytak el, amire a legnagyobb szükségünk van, a lelki értékeink. Miért? Mert az ember nem hajlandó kilépni, – úgy hívják ezt, a nemcsak a brit tudósok, a modern tudomány is -,  a komfortzónájából .Ami nekem komfortos, az jó. Amíg nem kerül túl nagy áldozatba, elköteleződésbe, addig még belefér, megteszem, elvégzem. De azon túl? A mai világban ilyet? Nem.

Jézus erre mondja: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?“ (Máté 16, 24b-26).

Láthatjuk, hogy nem magunknak élünk, az Úr Jézus tanítása szerint. Láthatjuk, hogy az élet nem öncélú. Ahogyan mondtam, hogy nagyon különleges az isteni matematika, nagyon különleges az isteni lelki vezetés is. Azt mondja Isten, hogy adj minél többet, és neked is annál több lesz. Hát ez így a mai gazdasági viszonyok közt nem valószínű, hogy első hallásra hihető, sőt, lehet, hogy még a 23.-ra sem. De ha Isten Igéje mondja ezt nekünk, akkor ezt higgyük el, vegyük komolyan. Azt mondja Isten, hogy értékeket, kincseket helyeztem el nálad, és szeretném, ha ezeket használnád. Az az Isten, aki teremtette ezt a világot és forrása minden jónak, minden áldásnak. Ő ad nekünk üdvösséget, boldogulást, virágzást, és elősegíti, hogy a mi életünk előre menjen. Ahogyan Isten megáldotta a teremtésben az élőlényeket a teremtés után. Ezek az élőlények szaporodtak és betöltik a Földet. Isten az embert is megáldotta. Ezt olvassuk: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. „Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!“ (1Mózes 1, 27-28). Áldás van a teremtett világon, bármennyire is kétségbe vonjuk ezt. A bűneset, mikor az ember a maga kezébe akarta venni a jó és a rossz tudásának az eldöntését, az egy nagy rontás volt az emberiségen. Mert most már ahány ember, annyi dolgot tart mércének, igazságosságnak, valóságnak. Hol van ez már az isteni Igétől? És bizony a bűnesettel bejött az ember életébe az átok is. Ki szeretne átok alatt élni? Áldás nélkül élni? Hát mindenki az áldásra vágyik. De az átok úgy jött be ebbe a világba, hogy megszűnt vele az Isten áldása? Nem. Az Isten áldása megmaradt, erősödött és igazán megjelent Jézus Krisztusban, amikor eljött erre a földre. Isten meg akar bennünket áldani, és azt akarja, hogy mi áldott életet éljünk. Ehhez arra van szükség, hogy adjunk a másik embernek, adjunk Istennek és áldottak leszünk.

Rohanó világunkban persze sokszor úgy érezzük, nincs időnk ilyen lelkizésre. Rohanó világunkban mindent gyorsan akarunk megtenni. Gyorsan étkezünk, gyorsan élünk és gyorsan halunk. Miközben aztán rájövünk, hogy ez nem is volt élet. Nagyon fontos azt látnunk, hogy az Isten, – bármennyire is szegénynek tartom magam lelkileg -, ajándékokkal látott el engem. Az áldás azt jelenti, hogy használni akar engem ebben az életben. A másik ember javára és épülésére. Nem csak itt a templomban. Ezen a világon nincs olyan szegény ember, akinek ne lennének kincsei, amivel a másik felé fordulhatna. Lehet, hogy csak egy jó szó, lehet, hogy csak egy mosoly, lehet, hogy csak egy apró ajándék, egy figyelmesség, egy kedvesség. Tudjuk-e ezt? Merjük-e ezt elhinni magunkról, az életünkről?

 Azt mondja a Szentírás: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (Az apostolok cselekedetei 20, 35b). Valamikor eljutunk a kapásig, és nem is horgászok vagyunk. Eljutunk a kapásig, hogy minél többet beszerezzünk, és magunknak megfogjunk. Aztán csodálkozunk, hogy miért vagyunk örömtelenek, mert az Isten nélkül nem tanuljuk meg, hogy mi az, hogy elég. Mindig többet és többet szeretnénk. S aztán, amikor ez nem következik be, akkor el is hárítjuk magunktól a felelősséget. Olyan sokszor hárítjuk el a saját felelősségünket. Most sok gyermek van itt, hál’ Istennek. Hadd mondjak el egy tegnapi élményemet. A legkisebb unokám beteg volt, és nem vett részt a családi alkalmon, ezért én meglátogattam Kerepesen. Egyedül vittem neki ezt-azt-amazt. Játszottunk. Az apukájának van egy Hippibusz nevű, VW T1 kinézetű autója, egy makett, és azt tologattuk. A gyermek a láztól vagy nem tudom mitől eldobta ezt a kocsit, és kitört a kereke. És vitte oda az anyukájához: Papa eltörte. A végig azt mondta az apjának, mielőtt jöttem ide istentiszteletre: Papa eltörte. Papa eltörte. Szeretem az unokámat, nem tartom becstelennek, de amikor arra gondolunk, hogy az ember miért vállal felelősséget, jusson eszünkbe, hogy gyermekként mi mindenre tudtuk ezt vagy azt a mesét kitalálni, hogy megússzuk a dolgot. A felelősség hiányzik az emberből, mert a felelősség az elköteleződéssel jár. Akkor el kell vállalnom, hogy igen, én törtem el. De olyanok vagyunk, mint a drága Maxim unokánk, hogy rá szeretnénk kenni a Papára vagy bárki másra, hogy azért van a rossz az életünkben, azért hiányzik az autó kereke. Az Isten ahhoz, hogy megáldhasson bennünket, felelősséggel ruház föl, és áldássá szeretne bennünket tenni a másik ember számára. Látjuk-e ezt? Észrevesszük-e a saját értékeinket, vagy csak kapni szeretnénk?

 Azt szokták mondani, hogy ha valaki nem örül annak, amije van, az nem is tud előrelépni. Ha nem vagyunk hálásak azért, amit kaptunk Istentől, azt sem értékeljük, becsméreljük, nem figyelünk rá, nem becsüljük meg, akkor bizony elveszítjük az örömünket. Vannak ilyen magyar mondások, mint: Kaparj kurta, neked is lesz! Mindíg többre, többre, többre legyünk, és közben örömtelenné válik az életünk. Ha járunk-kelünk az országban, tessenek megnézni, hogy szomorú emberekkel, megkeseredett életekkel találkoznak, miközben ezer és tízezernyi okunk lenne arra, hogy örüljünk és boldogok legyünk. Fontos ezt látnunk, hogy az, hogy ki vagyok, az lehet nyilván jóleső érzés, főleg, ha alátámasztják az anyagi javak. Legfőképpen az embernek az az egyetlen és igazi hitelesítő pecsétje, ha az Isten üti rá ezt a pecsétet,  te az enyém vagy, te a gyermekem vagy, hogy téged megszabadítottalak és megáldottalak.

 Aztán, amikor lemondunk arról, hogy csak kapjunk, megtanulunk adni, és megtanulunk elfogadni. Mi, magyarok különösen jók vagyunk abban, hogy jó lesz ez még valamire, igaz? Meg milyen jól jönne ez a dolog. Aztán szépen gyűjtögető életmódot folytatunk. Pedig már régen letelepedtünk a városban, és iparunk is van, vége van a gyűjtögető életmódnak.  Túl vagyunk a gyűjtögető korszakon. Az elfogadás a legutolsó lépcsőfok. Sokszor látom azt keresztyén testvéreknél is, hogy miközben az életét fölteszi Krisztusra, osztogatja az életét, nagyon nehezen fogad el bármit. Miért is?  Ha megértjük az isteni logikát, akkor az isteni kapcsolatunk is elfogadással kezdődik. Amikor az Isten kopogtat a szívünk ajtaján, amikor egy drága családot arra indít, hogy keresztelje meg a gyermekét, erre indítja a keresztszülőket. Elhangzik a fogadalom a család részéről, a gyülekezet részéről, és ezt szeretnénk is betölteni. Mindenki akkor azzal a gondolattal teszi ezt, hogy Isten országába neveli bele ezt a gyermeket. Az Isten kopogtatott a szívük ajtaján, és ők beengedték, igent mondtak Rá. Ez máris az elfogadással kezdődik. Nem azért, mert az ember olyan erős, hogy el kell fogadni az isteni kegyelmet. Azonban az Istennek ki kell mondanunk azt, hogy: Igen, Uram. Köszönöm, hogy szeretsz, én a tied akarok lenni.

 Ezek után megtapasztaljuk az Isten bőkezűségét is az életünkre. Miért van ennyi örömtelen és megkomorodott emberi élet? Ez nem hiszem, hogy a fizikális javak hiányával magyarázható. Azért, mert nem látjuk, hogy az életünkben jó is van, áldás is van, hogy Isten mennyire ott van velünk, hogy szeret bennünket. Ehhez persze meg kell érteni az isteni logikát. Ahogyan említettem is, ha nem tanulok meg adni, ha nem hiszem el Istennek azt az ígéretét, hogy minél többet osztok szét, annál többem lesz, és nem csak lelki értelemben, de nyilván lelki értelemben is.  Isten azt szeretné, hogy azt osszam szét, amim van. Higgyük el, hogy Isten nem kér tőlünk olyat, ami nekünk nincs. Van figyelmességünk, szeretetünk, gondoskodásunk. Sokszor, amikor itt az élelmiszerosztás kapcsán találkozunk testvérekkel átéljük ezt. Mindenkinek lehet rossz napja. De ennyiszer? Sokszor kijön az, hogy összetűzésbe keveredünk. Miközben az Isten azt szeretné, hogy ez egy örömteli találkozás legyen mindannak a részéről, aki ad, mindannak aki elfogadja. Tanulnunk kell az életet, akár hívők vagyunk, akár nem.

 Akkor tudunk osztogatni, hogyha tényleg szeretjük az Istent. És akkor tudunk elfogadni is. Hála van-e a szívemben, hogy ez a csoda létrejött. Talán tudják a testvérek, hogy most volt nemrég az ALDI-nak egy nagy gyűjtése. Bekapcsolódott több élelmiszerlánc. Szinte kimondhatatlan számú és mennyiségű élelmiszert gyűjtöttek össze az erre a szolgálatra vállalkozók. . Az emberekben még ott van, hogy valamilyen indoknál, motivációnál fogva adakozzanak. Ezt el kell fogadnunk és jól kell fölhasználnunk. Az Isten kegyelmét is el kell fogadnunk és jól kell élnünk vele. Igent kell rá mondanunk, el kell fogadnunk és jól kell fölhasználnunk. Ha már itt nyelvészkedtem egy kicsit, az osztogat, aki ajándékoz,  ezt a vetéshez hasonlítja az eredeti szó. Hát mi mit vetünk magunknak? Szelet? Szeretetet? Kegyelmet? Irgalmasságot?

  Amikor Isten engem birtokol, akkor én már nem akarok birtokolni semmit. Nem azért, mert teveszőr ruhát öltök és elvonulok a pusztába, hanem azért, mert megváltozik a dolgokhoz való hozzáállásom. Isten megváltoztatja a gondolkodásomat, a szívemet, a lelkemet. Értékelni tanítja az életet, örömre tanítja az szívemet. Nem olyan örömre, mint amikor a rabbi meglátogatja a Kohn családot, és nagyon hosszú ideig ott van. A család már, nagyon ideges. Küldenék  már haza. Mikor fog már menni? A gyerekek lefürödtek, a rabbi sehogy se veszi a jelet. És akkor végre föláll a rabbi, elindul kifelé, és akkor mondja: Jaj, ne fáradjon, kitalálok én magamtól is. Ó, rabbi, igazán nem fáradtság ez, hanem a mai nap legnagyobb öröme. – feleli a családfő.  Isten nem ilyen örömöt akar nekünk adni, hogy kituszkoljunk az életünkből embereket, hanem szeretetet akar adni, hogy beszeressük az Isten országába az embereket. Ha ezt meglátjuk, ha ezt megtapasztaljuk, akkor átéljük az Isten áldásait.

 Isten szeret bennünket, és megajándékoz bennünket az Ő kegyelmével, az irgalmával. Milyen csodálatos dolog, hogy ehhez még a mindennapi kenyér, a mindennapi betevő is ígéret Isten részéről, aki ezt meg is tartja számunkra. Isten nagyon szeret bennünket. Higgyük el, akik most itt vagyunk, bármennyire is nehéznek vagy kilátástalannak érezzük az életünket,  úgy, hogy ezen igazán semmi áldás nincs. Bízzunk az Istenben. Áldott életet szeretnénk élni? Menjünk a Krisztushoz. Szeretnénk gyarapodni lelkileg és talán anyagilag is? Menjünk az Úr Jézus Krisztushoz. Adjuk oda az életünket az Úr Jézus Krisztusnak és Ő megtanít bennünket másoknak is adni. Adjuk oda magunkat az Istennek, az élet Urának és Ő megajándékoz, amit mi tovább tudunk adni és értékelni tudunk. Mérjük föl talán ma ezen a különleges vasárnapon, hogy mennyi mindenért van okunk hálát adni.
 Bízzunk az Istenben, és megtapasztaljuk az áldásait. Ha áldatlannak érzem magam, az hol dől el? Itt a szívemben. S azt mondom, hogy  engem még az Isten sem szeret. Ez az anyagias világ nyomja ránk a saját dolgait. Gyűjts, gyűjts, gyűjts! Isten mit mond? Adj, adj, adj!

 Végül az emberi kapcsolatainkról, akárhogyan fordítjuk ezt az utolsó részt, a mondat második felét. Ez egy gyönyörű fordítás: aki mást felüdít, maga is felüdül. Ha most egy pillanatra arra gondolunk, hogy kivel beszélgettünk az elmúlt egy héten 10 percnél többet, úgyhogy érdekelt is, amit mond, ki jut eszünkbe? Egyszer lebuktam a gyerekeim előtt, mert azt mondták, hogy a testbeszéd elárulta. Nagyon siettem valahova, és forogtam, ki akartam térni a beszélgetés elől.  Lehet, hogy ez még ma is megvan, ez a szokásom. A gyerekek forogtak velem együtt, mert el akarták mondani azt, amit kell. Ami jó, hogy  ezt el is mondták nekem, próbálok ezen változtatni. Tehát kivel beszélgettünk utoljára tíz percnél többet az elmúlt héten, hogy figyeltünk rá? Megjegyeztük-e azt, hogy milyen bajai, örömei, áldásai vannak? Hányszor várjuk a nagy csodát, Isten majd egyszer így vagy úgy meglátogat bennünket, és megáld nagyon-nagyon. Közben nem vesszük észre a kicsi csodákat, az apró örömöket, az apró áldásokat, amelyet Isten ad. Jézus ma is engedelmes követésre hív bennünket. Hűségre, szeretetre Ő iránta és a felebarát, a közösség, a gyülekezet, a család, a lakókörnyezet iránt. Adja Isten, hogy együtt tudjuk Őt keresni és szolgálni.  Mert így megtapasztaljuk az Ő áldásait, mert így szép és jó élni. Annyira szeretnénk, hogyha egy kicsit szebb és gazdagabb világban élnénk. Ha a mi szívünket odaadjuk az Úr Jézusnak és Ő munkálkodik benne, és megvigasztal, megerősít bennünket, akkor biztos, hogy másoknak is lehetünk olyanok, akik hordozni tudjuk az élet terheit, hogy számukra is elviselhetőbb legyen. Nem csak az ajándékozó lesz gazdag és áldott. Az az ember is áldott, aki könnyeket tud letörölni és szomorúságot tud eloszlatni. Az is áldott, aki tud adni egy szelet kenyeret, az is áldott, aki idejött, energiát szán oda az Istennek, hogy másoknak jobb legyen, szeretettel végzi a saját szolgálatát és szolgáló életet él, akár keresztyén, akár nem. Jézus Krisztus, az Úr Jézus azért hív bennünket, mert példát is adott számunkra, nem olyan dolgokkal akar bennünket megterhelni, amit mi nem bírunk, megadja hozzá az erőt. Ő valóban azért jött, hogy bennünket, a megfáradtakat, az elfásultakat, a kicsit önzők, a kicsit elnehezült lelkűeket magához hívja és felüdítse. És a tőle kapott erővel mi is felüdítsünk másokat. Az ilyen másokat felüdítő és mások terhén könnyíteni igyekvő élet igazán áldott élet. Erre hív ma bennünket a mi Urunk ezen a mai vasárnapon. Adjuk erre magunkat és megtapasztaljuk az Isten áldásait. Ebben áldjon meg, formáljon és alakítson mindnyájunkat az Isten az Ő nevének dicsőségére. Ámen.

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hol látod magad az örömteli szolgálat, adakozás területén?
2. Áldottnak érzed, tapasztalod az életed?
3. Miben van szükséged előrelépésre, változásra ezen a területen?
4. Hogyan és mikor szeretnéd ezt megélni, elkezdeni?

Bárány György, beosztott lelkipásztor