2025.11.09.

Meghallod-e, mire hív most az Úr?

-Szolnok, 2025. november 9.-

„Fenyegető jövendölés a látomás völgye ellen: Mi történt veled, hogy mindenki a háztetőkre ment? Csupa lárma, zajongás a város, vigadozik a vár! Sebesültjeidet nem kard sebezte meg, halottaid nem harcban estek el. Vezetőid mind egy szálig elmenekültek, nyíllövés nélkül kerültek fogságba. Mind fogságra jutottak, akiket csak megtaláltak, bármily messze futottak. Azért ezt mondom: Ne nézzetek rám, keservesen sírok! Ne zaklassatok vigasztalásotokkal, hiszen népem pusztulóban van! Mert zűrzavar, eltiprás és kavarodás napja jön az Úrtól, a Seregek URától a látomás völgyére. Aláássák a falat, és kiáltás hangzik a hegy felé. Élám fölveszi tegzét, jön harci kocsikkal, emberekkel, lovasokkal, Kír is pajzsot ragad. Gyönyörű völgyeid megtelnek harci kocsikkal, a lovasok felsorakoznak a kapu előtt.Leleplezték Júda védelmét: megszemlélitek azon a napon az Erdő házának fegyvertárát, meglátjátok, mily sok rés van a Dávid városán, és összegyűjtitek az Alsó-tó vizét. Összeírjátok Jeruzsálem házait, egyes házakat leromboltok a várfal megerősítésére. Medencét csináltok a két várfal között a Régi-tó vizének. De aki ezt cselekszi, azzal nem törődtök, és nem látjátok meg azt, aki régóta készíti! Az Úr, a Seregek Ura azon a napon sírásra és gyászolásra hív, kopaszra nyírásra és zsákba öltözésre. De csak vigasság és öröm van, marhákat vágnak, juhokat ölnek, húst esznek, és bort isznak: Együnk-igyunk, hisz holnap meghalunk! Kijelentette nekem a Seregek Ura, hogy nem engesztelődik meg irántatok emiatt a bűn miatt halálotokig sem! – mondja az Úr, a Seregek Ura.” Ézsaiás 22, 1-14.

A prófécia háttértörténete valószínűleg az a történelmi esemény, amit Júda Kre. 701-ben élt át. Ezékiás/Hizkijjá király idejében az Asszír birodalom hadserege betört Júdába. Majdnem az egész ország elpusztult. Ezékiás a templom aranyával próbált sarcot fizetni, de a hódító sereg azonban erre sem állt meg. Már Jeruzsálem alatt voltak az ostromlók, s ekkor váratlanul felszabadult az ostrom alól a város. A bibliai beszámoló szerint pusztító angyal tizedelte meg az ellenséget (lehetséges, hogy valamilyen járvány vagy fertőzés okozott tömeges pusztulást az ostromló sereg soraiban). A most olvasott próféciában a felszabadulás öröme feletti tomboló ünneplés illetve az esetleg később várható újabb ostromra való készülés jelenik meg. A helyzetre adott emberi reakciók: a szorító helyzetben haditechnikai készülődés (falak megerősítése, a falak közelében lévő házak lerombolása – ne akadályozzák a szabad mozgást, ne lehessen felgyújtani őket – víztározó medence építése, hogy ne lehessen kiszomjaztatni a várost); a szorítás megszűnésekor, a nyomás, fenyegetettség alóli felszabadulás pillanatában: féktelen és felelőtlen ünneplés: ujjongás a háztetőkön; lakoma, mulatozás, „mintha nem lenne holnap.” „Együnk igyunk, hisz holnap meghalunk!” 22, 13.

 A próféta pedig a felelőtlen ünneplés közepette sír és gyászol. És gyászra, böjtre hívja népét is. Nincs ok a fesztiválra, hiszen tragikusan elpusztult az ország. Csúnyán kudarcot vallott a védelmi rendszer, a vezetők leszerepeltek, sokan fogságba estek nyíllövés nélkül kapituláltak… Éppen csak megmenekült a főváros, mint tűzből kiragadott üszök, és a hódító előbb-utóbb vissza fog jönni. Nem tud azoknak sem lelkesedni, akik „felelős helyeztértékeléssel” készülnek a lehetséges jövőbeli ostromra.

Az igazi baj ugyanis az, hogy „Aki ezt cselekszi azzal nem törődtök, és nem látjátok meg azt, aki régóta készíti.” Sem a fenyegető veszély, sem a csodálatos szabadulás nem fordítja Jeruzsálem népének figyelmét Isten felé, hogy a veszélyben az Urat hívnák segítségül, a szabadulásért neki adnának hálát, és az egész helyzetben önvizsgálatot, bűnbánatot tartanának és mindenekelőtt odafordulnának, megtérnének Istenhez, aki mindezt azért engedte meg, mert ezen a helyzeten keresztül megtérésre, megújulásra, az ő szentségének komolyan vételére hívja az ő népét.

 Mit üzen nekünk ez a történelmi helyzet, és az ebben megszólaló prófétai üzenet a mi saját helyzetünkben? 

1. Ézsaiás próféta könyvének szilárd, mindvégig következetes üzenete a teljes Szentírással összhangban: Isten tartja kézben a történelmet. A dolgok nem esetlegesen, nem az emberi hatalmak erőviszonyaiból következően, a haditechnikai, taktikai felkészültségből fakadóan, nem az ügyes emberi szövetségek alapján formálódnak, történnek, hanem Isten „cselekszik” a történelemben, ő „készíti” az ő tervét, az események mögött Isten terve, aktív és megengedő akarata áll.

A hit látása: Isten mindent kézben tart. A gonosz dolgoknak nem ő a forrása, de még azok is csak azért történhetnek, meg, mert ő megengedi. A Biblia látásmódja szerint a gonosz és a jó nem egyenrangú ellenfelek. A szent Isten, a Teremtő, a Mindenható a legfőbb hatalom. A gonosz is csak addig mehet, amíg ő engedi. Luther fogalmazta ezt meg így: „még az ördög is Isten ördöge.” Minden gonosz próbálkozásával együtt sem tudja Isten akaratát, tervét meghiúsítani, végső soron mindennel az Isten terve mozdul előre, a gonosz végső veresége felé. A legértékesebb példa erre Jézus kereszthalála. Az ősgyülekezet imádkozik így egy szorult helyzetben: „Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett Heródes és Poncius Pilátus ebben a városban a pogányokkal és Izráel népével, hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék.” ApCsel 4, 27-28. A világtörténelem leggonoszabb, legsötétebb, legigazságtalanabb és legistentelenebb eseménye – az ártatlan Jézus, az Isten Fia meggyilkolása -, csak azért történhetett meg, mert Isten ezt megengedte, és elhatározta, hogy ezen keresztül mér végső csapást a gonoszra, és váltja meg az ő népét, így ez lett a világtörténelem legnagyszerűbb győzelme, és a sátán bukása.

Ézsaiás próféta a hitnek ezzel a látásával látja és értelmezi a korabeli világhelyzetet Isten üzenetei alapján.  

– Az éppen aktuális hódító birodalom (Asszíria vagy Babilon) eszköz a mindenség Urának kezében. A birodalmak hatalma nem korlátlan, nem tehetnek meg akármit, csak azt, amit Izrael Istene, az Úr megenged nekik

– Így lesznek az ítélet eszközei a környező pogány népek életében. Mert Izrael Istene engedi, hogy a pogány, őt nem ismerő emberiség kapaszkodói meginogjanak, összedőljenek (Ézs 19). Egyiptom bálványai, emberi kapcsolatai, gazdasági forrásai (Nílus), bölcseinek bölcsessége mind cserben hagyja őket. Minden, amiben bíztak összeomlik. Mindez azért, hogy végr egyszer Istenhez forduljanak, akit nem ismernek, és benne találják meg szabadítójukat. „Ha segítségért kiáltanak az Úrhoz, küld szabadításukra olyan vezetőt, aki megmenti őket. Akkor megismerteti magát az Úr Egyiptommal…” Ézsaiás 19, 20-21. 

– Az Úr rendeli el, hogy vereséget szenvedjen Tírusz, a bevehetetlennek hitt város. Azért „végzett így, hogy meggyalázza a kevélységet, és megalázzon minden pompát, mindenkit, akit tisztelnek a földön.” Ézsaiás 23, 8-9. Egyedül az Úré a dicsőség, és ő ezt a dicsőséget nem engedi át másnak. Nekünk pedig az élet, a biztonság nem a magunk felemelkedésében van, hanem az Isten dicsőségének „árnyékában”! Ezért döntötte össze az emberi kevélységet, hamis biztonságot, magabízást, hogy ebből az életveszélyes állapotból önmagához hívjon bennünket.

Ézsaiás próféta szerint Isten így munkálkodik még a pogány népek életében is, de az ő tervének középpontjában mégis választott népe, az ő egyháza áll. Az aktuális birodalom hódításán keresztül elérkező ítéletben az Úr az övéit hívja elsősorban megtérésre. Azokat, akik hallottak róla, ismerik őt, elhívottak, és elfordultak tőle, nem veszik komolyan, mellette más isteneik is vannak, őket fenyíti meg, rázza meg, hívja megtérésre, hívja visszafordulásra magához.

Az ő népének fel kellene ismernie, hogy nem esetlegesen történnek vele ezek a dolgok, hanem minden Isten kezén keresztül. Ő az, „aki ezt cselekszi… aki régóta készíti” 22, 11.   A körbezárt helyzetekben, az ostromállapotban elsősorban őt kellene keresniük, előtte kellene leborulniuk, hozzá kellene fordulniuk. A szabadításokban neki kellene hálát adniuk. Minden helyzetben arra kellene figyelniük, hogy ő mire akarja figyelmeztetni őket, és engedelmesen igazodniuk kellene hozzá: megtérni, megújulni a vele való kapcsolatban, a hitben. Így kerülhet az ő népe a helyére, így lehet áldott szeretetkapcsolatban Istenével, és így tehet bizonyságot róla a környezetének is.     

Isten népeként erre hív bennünket is életünk ostromállapotain, szorultságain, körbezárt helyzetein keresztül a mi Urunk. A jelenlegi világhelyzeten keresztül (háborúk, világpolitikai manőverek, értékválság, kultúrák ütközése stb.)  Országunk állapotán keresztül (politikai megosztottság, feszültség, választási háború, országunk Júdához hasonlóan kicsi pont a nagyhatalmak szorításában. Megpróbálunk jól manőverezni, de olyan törékeny az egyensúly… Egyszer elkeseredünk máskor bizakodunk. Ráadásul nem tudjuk, hogy melyik hozzánk elérő információk a hitelesek.) Egyéni élethelyzeteinken, válságainkon keresztül (kapcsolati válság, betegség, anyagi kiszolgáltatottság, szeretetteink problémái, stb…)  

Látunk-e hittel, ahogyan a próféta, ahogyan a Biblia tanít látni minket? Látjuk-e, hogy Isten ma is mindent kézben tart, és minden csak az ő tudtával és beleegyezésével történhet. Az is, amit mi örömmel üdvözlünk, de az is, amit nem tudunk elfogadni? Isten kezéből tudunk-e átvenni minden helyzetet? Odafordulunk-e hozzá a szorítókban, vagy inkább a „haditechnikai szakkönyveket bújjuk, várfalat javítunk, medencét építünk?” A fellélegzés idején neki adunk hálát, és rá figyelünk, vagy felelőtlenül elengedjük magunkat, mintha nem lenne holnap? 

Joó Sándor annak idején Pasaréten az 56-os szabadságharc leverése után tette fel a kérdést egy igehirdetésben: Mi történt most? Így válaszolt a kérdésre az ige logikája szerint: A mindenség Ura felemelte a fazék fedőjét, hogy megnézze megfőtt-e már a krumpli. Úgy találta, hogy még nem, hát visszatette a fedőt. Értjük? Egy nagyon fájó helyzetben, mégis Isten kezét próbálta meglátni, és segítette látni a rá bízottaknak is a történelemben. Csak azért lehet még itt a megszálló hatalom, mert Isten megengedi, másként nem jöhettek volna vissza! Isten pedig céllal engedi meg, amit megenged…

Hogyan kísért meg bennünket a kétféle hitetlen látásmód?

1. Amikor problémába ütközünk, a szorításban minden emberi lehetséges előkészületet, átszervezést, változtatást megteszünk, és nem vesszük észre, hogy a szorosságban Isten elsősorban a megtérésre hívja népét.

Gazdaságilag nehéz helyzetben felmérjük a forrásokat, takarékoskodunk, plusz munkát vállalunk, hogy valahogyan megoldjuk a helyzetet. Annyira lefoglal mindez, hogy pont Istenre nem marad időnk. Momentán nem érünk rá…

Betegségben a gyógyulás lehetséges eszközei foglalnak le bennünket. Talán már az sem kérdés, hogy Istennek mi a véleménye egyes eszközökről, már az istentelen eszközöket is elfogadjuk, csak használjanak…

Kapcsolati válságban felismerjük a hibáinkat, talán felmérjük, hogy miben kell változnunk (ez már nagy dolog, egyébként!), megfogadjuk, hogy jobban figyelünk a számunkra fontos emberekre, megváltoztatjuk a viselkedésünket, de közben a legfontosabb kapcsolatunkra, Istenre nem jut figyelmünk, nem vesszük észre, hogy elsősorban nem az emberekhez, hanem őhozzá kellene igazodnunk, és az emberek felé is az ő útmutatása szerint lépnünk…   

Észrevesszük-e azt, „aki ezt cselekszi… aki régóta készíti”? Észrevesszük-e és komolyan vesszük-e mennyei Atyánkat, aki megengedte, hogy egy szorító helyzet megtörténjen velünk, és ebben a helyzetben magára akarja vonni a figyelmünket?

Arra van igazán szükségünk, hogy őt végre igazán komolyan vegyük, a kapcsolatunkat vele rendezzük, tőle várjuk az útmutatást, a segítséget, az erőt. Még arra nézve is Istent kell kérdeznünk, hogy mit tegyünk egy-egy nehéz helyzet rendezésére? Azt tegyük, ami nekünk logikus, vagy valami mást? Van valami feladatunk, és ha igen, mi az? Ne úgy cselekedjünk, ahogyan a többség általában, hanem ahogyan Isten ott és akkor vezet. Ezzel szemben nyomás alatt annyira el vagyunk foglalva a válságterveink kivitelezésével, hogy Istenre sem érünk rá. Majd, ha ezen túlleszünk – bíztatjuk magunkat. Gondoljuk meg, hogy mi történik velünk!

2. Amikor elmúlik a szorítás, amikor felszabadulunk, hajlamosak vagyunk a felelőtlen ünneplésre igazi hálaadás és Istennel megújított szövetség, megváltozott, az ő útját komolyan vevő és azon az ő erejével járó élet helyett. A szorosságban talán még sokan odafordulunk Istenhez, elkezdjük komolyan keresni őt, rendezni vele a kapcsolatunkat, megtérünk, de nem csak a szorosságban hív az Úr megtérésre, hanem szabadításával, az ő megoldásaival, fellélegzést adó ajándékaival is! Az Isten ajándékai között önhitt (nekem jól megy, tehát Isten szeret engem ?!) öntörvényű, és önző életet élő embernek mondja az ige: „Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?” Róma 2, 4. Egy példa: A Covid alatt mennyi gondolat, hogy mi mindenben kell változnia és változtatnia az emberiségnek. Aztán elmúlt a Covid, és nagyjából ugyanúgy megyünk tovább… Fogadkozás, megkomolyodás vizsga előtt, bajban, betegségben. Csak segítsen meg az Úr. megváltozom! Aztán megsegít, és elmarad a változás, vagy ha elmúlik a nyomás, szép lassan visszarendeződik még az is, ami megváltozott.

Istenhez fordulásra, hozzá térésre, megújulásra van ma is elsősorban szükségünk. A bálványaink helyett az élő Istenben kell bíznunk! Két jellemző bálványra hadd hívjam fel a figylemet, ami hívő népünket is erősen kísérti: a jólét és a politika.

Isten népének komolyan kell vennie, hogy nem az anyagiak szavatolják az életünket, hanem mennyei Atyánk, aki az anyagiakról is gondoskodik tetszésének megfelelőan, ahogy ő szükségesnek látja, és az anyagiakon keresztül is tanít mindig bennünket. Amikor egy keresztyén elhiszi a világ narratíváját, és még Istent is az anyagiak, a megélhetési kérdések mögé sorolja, akkor Isten őt megtérésre hívja. Ez a kultúra az anyagi jólét rabja, de szégyen, ha egy keresztyén is az!!!  

És a politika. Ez a másik szégyenünk manapság. Legyen politikai meggyőződésünk, fejezzük is ki, menjünk el szavazni, de világosan lássuk, hogy nem a politikusok fognak bennünket megmenteni, nem ők oldják meg az életünket, hanem egyedül az Úr. Akármi is lesz pl. a választás eredménye, az csak az Úr tudtával és engedélyével lehet… És az Úr kezében maradunk bármi lesz is. És a javunkra fogja fordítani, még azt a helyzetet is, amitől félünk, amit nem szeretnénk, ha ő mégis megengedi… Ha ezt hittel komolyabban vennénk, akkor kevésbé lennénk indulatosak a politikai különbségek miatt, kevesebb bántást okoznánk, és példát tudnánk adni egy olyan társadalomban, ahol családok szakadnak ma szét a politika miatt… Ha hinnénk azt, hogy a mi életünk nem a politikusok kezében van, hanem az élő Isten kezében. Isten népének meg kell térnie ma: nem a politikusokban hiszünk sem egyik sem másik oldalon, hanem a történelem Urában, aki a mi mennyei Atyánk!

És a legfontosabb dolgunk ezért az imádság! Isten népe szégyene az, hogy többet vitatkozunk politikai kérdések felett, mint amennyit imádkozunk – mondjuk éppen a politikáért, a népünkért! Meg kell térnünk ebből! Ahogy abból is, hogy amikor beüt valami baj az életünkbe, akkor egyből intézkedni kezdünk, szervezkedni, hogy elhárítsuk, és gyakran el is felejtünk imádkozni! Ma is böjtre, Isten elé borulásra, imádságban megújulásra hív bennünket a prófécia!

Persze nem csak ezekben a kérdésekben, amiket most említettem, hanem az életünk minden kérdésében. Hadd vizsgáljon meg, kérdezzen meg most téged: Odafordulsz-e egy-egy nehéz helyzetben Istenhez? Amikor szorosságban vagy, meglátod-e, hogy nem az ő tudtán kívül, hanem az ő atyai kezén keresztül történik, ami történik? Szervezkedés, emberi megoldások, emberekben, anyagiakban, egyéb módszerekben való bízás helyett keresed-e mindenekelőtt őt ezekben a helyezetekben?  Lázadás helyett felteszed-e a kérdést: Uram, mi a célod most az életemben? Mire hívod fel a figyelmem? Miből akarsz megtisztítani? Miben akarsz megerősíteni? Mire akarsz tanítani? Merre akarsz formálni? Mire akarsz engem használni most ebben a helyzetben? Kérlek, segíts rád figyelnem, hozzád ragaszkodnom, veled élnem meg ezt a helyzetet is! Engeded-e, hogy megtisztítson mindabból, ami távol tart tőle?

Egy-egy szabadulásban fel tudod-e ismerni az ő szabadító kegyelmét? Nem a te ügyességed, és nem az emberi eszközök nagyszerűsége, és nem szerencsém volt, megúsztam… Hálát tudsz-e adni mindenek előtt az Úrnak a szabadulásért? Oda tudod-e tenni az életedet az oltárra hálaáldozatként, ahogyan műlt vasárnap az igehirdetés erre felhívta a figyelmet Noé története alapján? Tudsz-e az ő kezét fogva tovább menni, megőrizve a szívedben azt, amire a szorosságban felhívta a figyelmedet, vagy mindent elfelejtve felelőtlenségre szabadulsz fel: megúsztuk, túl vagyunk rajta, vigadjunk, mintha nem lenne holnap, most már minden rendben van… Lehet-e valóban javadra egy-egy nehéz helyzet átélése, és az abból való szabadulás, vagy egyszerűen csak próbálod ezeket túlélni, és nem fog rajtad mindez semmit?

Hány szorosságon és szabadításon keresztül próbálta már az Úr magára vonni a figyelmedet? Meghallottad a hangját? Mennyi minden volt, amit formálhatott benned? Vagy megúsztad mindet „szárazon”, változás nélkül? Mit gondolsz meddig tart a türelme? Most milyen helyzetben vagy? Mit kezdesz vele? Látod, hogy ma is Isten tudtával és kezén keresztül jön minden, ami történik veled? Mit teszel? Lázadsz? Lázasan szervezkedsz? Vagy leborulsz? Mindenek előtt keresed őt? Tartasz bűnbánatot abban, amiben változásra hív? Vagy csak fellélegezni akarsz? Megúszni, aztán örülni, mintha nem lenne holnap?

Egyedül Krisztus keresztjének védelme alatt vagyunk biztonságban! A legnagyobb veszély az Istentől konokul elfordult embernek: „Kijelentette nekem a Seregek Ura, hogy nem engesztelődik meg irántatok emiatt a bűn miatt halálotokig sem! – mondja az Úr, a Seregek Ura.” 14. vers.

Felkapjuk talán a fejünket erre a mondatra: hogyan mondhat ilyet az Isten? Hogy ő, aki bűnbocsátó, nem engesztelődik meg? Hát úgy, hogy ezt érdemeljük: hogy a bűneink miatt ne fogadjon el bennünket, hanem az ítélete sújtson le ránk! És mégis van kiengesztelődés, és ez a csoda! A kiengesztelődés egyetlen forrása az, hogy az engesztelhetetlen haragot Jézus Krisztus magára vette a kereszten! Mi azért járhatunk vele, azért lehetünk Isten gyermekei, mert ő meghalt, és Isten bűneink miatti engesztelhetetlen haragját rólunk átvette saját magára.  Isten ezzel a háttérrel próbálja magára hívni a mi figyelmünket!

Mit tud velünk tenni, ha ennek ellenére sem térünk hozzá tiszta szívvel, hanem inkább az emberi megoldásokat részesítjük előnyben, és emiatt nincs időnk rá. Mit tud tenni velünk, ha nem ráz meg minket Jézus kereszthalála, nem indít megtérésre Isten kegyelme, csak felszabadulunk, hogy megúsztuk, és elengedjük magunkat mintha nem lenne holnap és visszaélünk a kegyelemmel is, mert „Isten úgyis megbocsát…?” „Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését, akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először.” Zsidók 2, 3. Mit tud velünk kezdeni az Isten?  

Azért szól az ige, mert ő ma még magára akarja hívni a figyelmünket. A szorosságon, az ostromállapoton, az oszlopaid összedőlésén keresztül magához hív. A szabadításán, az ajándékain, a jóságán keresztül magához hív, megtérésre hív. Jézus Krisztus keresztjéhez, a menedékbe hív, hogy neki adj hálát és jöjj hozzá! Jössz-e? Hozzá térsz-e? Tudsz-e sírni népünk állapota felett? Tudsz-e másokat is hozzá hívni? Leszel-e az ő megújul szívű eszköze? Ámen.

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Mi az, amivel Isten igéje ma megszólított? Mire indít téged az, amit megértettél?

Végh Miklós, lelkipásztor