2025.11.16.

Reménységünk az Úr győzelme

– Szolnok, 2025. november 16. –

Olvasandó: Ézsaiás 27.

„Azon a napon megbünteti az Úr kemény, nagy, erős kardjával Leviátánt, a gyors kígyót, Leviátánt, a tekergő kígyót, és megöli a tengerben lakó szörnyeteget. Azon a napon énekeljetek a színbort adó szőlőről! Én, az Úr vagyok az őrizője, minduntalan öntözgetem. Éjjel-nappal őrzöm, hogy senki ne bánthassa. Nincs bennem harag, de ha tövis és gaz kerül elém, küzdeni fogok ellene, és elégetem! De aki az én oltalmamra bízza magát, béküljön meg velem, béküljön meg velem! A jövőben gyökeret ver Jákób, virágzani, virulni fog Izráel, termésével elárasztja a világot.” Ézsaiás 27, 1-6.

 „Szeretném, ha bölcsek lennétek a jóra, és képtelenek a rosszra. A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábatok alatt hamarosan. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!” 

Róma 16, 19-20.

A Biblia a reménység könyve. Realista könyv is, nem naiv, nem rózsaszínben látja ezt a világot, sokkal pontosabban lát minden problémát, mint bármilyen más elemzés, mégis reménységgel tekint erre a világra. Ézsaiás könyvét olvassuk napról napra. Az elmúlt időszakban a próféta szavait olvashattuk a jelen reménytelenségével kapcsolatban Isten népe életében. A múlt vasárnapi igehirdetés erről szólt a 22. rész alapján. Isten népe, Jeruzsálem szorítóban van, ostrom alatt, a nép pedig emberi eszközökkel próbál készülni az ostromra, kivédekezni a szorítást, amikor pedig felszabadulnak akkor felelőtlenül ujjonganak és ünnepelnek, de Istenhez nem fordul komolyan oda senki. Ez a jelen reménytelensége. Közben a próféta sír népének állapota fölött, és sírásra hívja a testvéreit is, hiszen az ország romokban, az emberek vakon, bűnökben élnek és az ostromló sereg vissza fog térni. Ézsaiás sötét képet fest a jelen reménytelenségéről.

A mai szakasz azután így kezdődik: „azon a napon” a jövőről beszél ez a prófécia, a jövő reménységéről, amire az Újszövetség, a Római levél így felel: „hamarosan.” Mind a kettő a jövőben mutat, a jövő reménységéről szól.

Figyeljünk most arra, hogy mit mond a Biblia a mi életünk szempontjából a reménységről, a jövő reménységéről!

1. Így olvassuk az Ószövetségi próféciában: „azon a napon az Úr…” A Római levél pedig ezt mondja: „a békesség Istene hamarosan…”  Isten hozza el a Biblia szerint a változást nem valaki vagy valami más. Mindig Isten az, aki a reménységünk. Ahogy mondtam: a Biblia nagyon realista könyv és világosan leleplezi az emberi hamis reményeinket, és nagyon reálisan beszél arról, hogy senki más nem lehet reménység számunkra, csak az Úr. A történelmünkből tudjuk, hogy a modern világ a XIX században nagy optimizmusban élt. Azt gondolták, hogy majd a technikai fejlődés és az emberek felvilágosítása majd elhozza a problémák megoldását és az emberiség erkölcsi felemelkedését. Csak küzdeni kell érte, és eljön a „Kánaán” (Petőfi: A XIX század költői). Aztán jött a huszadik század két világháborúval, diktatúrákkal, sok-sok millió ember halálával, és megmutatta azt, hogy mire képes az ember a maga „felvilágosultságával” és a maga technikai felkészültségével. És a modern kor optimizmusa után jött a posztmodern kiábrándultsága: nem várhatunk semmiféle jót a jövőtől, nincs remény! Sokszor nekiugrott már az emberiség annak, hogy megoldja a világ problémáit, mindent kipróbált már, és mindenben kudarcot vallott. Az emberiség kudarcot vallott a gonosz elleni harcban. Ez a jelen reménytelensége. Az emberi világlátás az optimizmus és a pesszimizmus között ingadozik. Jól érzékelteti ezt két néhány évtizeddel ezelőtt született film. Nagyon érdekes a kettőt egymás mellé tenni. A 90-es évek végén készült az „Armageddon” című film, harminc évvel később pedig, 2021-ben a „Ne nézz fel” című film. Mind a kettő ugyanazzal az alap helyzettel indul: természeti katasztrófa fenyegeti a világot. A kilencvenes évekbeli film megoldása az, hogy az egyéni hősiesség, az önfeláldozás és a technika végül is segít elhárítani a katasztrófát, az emberiség az utolsó pillanatban megmenekül. A 30 évvel később született film arról beszél, hogy minden technológiájával együtt kudarcot vall az ember, nem sikerül elhárítani a katasztrófát, az egyetlen lehetséges „megoldás”, hogy ne nézz fel! Ne vegyél róla tudomást, ne nézz szembe vele, úgyis eljön, nincs remény, hát élj csak bele a világba! Az emberi optimizmus – majd mi megoldjuk – és az emberi pesszimizmus – nem sikerül, nincs remény, minden mindegy – e közötti ingadozunk.  Ezek között szólít meg minket a Biblia a reménység üzenetével: „az Úr.” Az emberiség kudarcot vallott a gonosz elleni küzdelemben de isten háborút folytat a gonoszság és a gonosz ellen, és Isten népének a reménysége az, hogy az Úr hozza el a szabadítást.

„A békesség Istene összezúzza” az ellenséget „Az Úr kemény kardjával megöli” az ellenséget. Talán erre az üzenetre támad bennünk egy újabb kérdés: hogyan fér össze a békesség Istene, a szeretet Istene és ez a harcos hozzáállás? Ezt is helyre kell tennünk a mai kultúránkban, ami úgy gondolja, hogy a feszültség a legnagyobb tragédia, a nyugalom megzavarása az a legnagyobb bűn. A Biblia azt mondja, hogy a békesség, vagy shalom nem a nyugalom, hanem az a rend, ahol isten uralkodik, és amiben mindenki a helyén van.

Shalom az a rend, amiben Isten megteremtette ezt a világot, amiben akkor még minden igen jó volt, minden az életet és a szeretetet szolgálta, és az ember ott állt a teremtett világ élén harmóniában a Teremtővel, harmóniával a másik emberrel, szolgálva ezt a világot. Ez a sálóm, ez a békesség.  

Innen nézve tegyük fel a kérdést, hogy ha körülnézünk a világban, ez van most? Erről beszél a történelem? Erről beszél a teremtett világa állapota körülöttünk? Erről beszél a napi sajtó? A társadalmi viszonyaink? Az emberi kapcsolatok, a mindennapi tapasztalat?

A jelen reménytelensége az, hogy a békesség helyett fájdalmasan igazságtalan disszonáns világban élünk, ahol az elnyomás, az önzés, a fájdalom és a szenvedés jelen van, és emiatt szenvedünk.

Felteszi a Biblia a kérdést: mi történt ezzel a világgal? És válaszol is rá: lázadás történt ebben a világban isten shalomja, békessége ellen. A lázadás lelke Isten ellen támadt.  Erről beszélnek ezek az igék: ki ellen harcol az Isten? A Leviátán, az ősi kígyó, a Sátán ellen. Tudnunk kell azt, hogy minden gonoszság mögött egy ember feletti hatalom áll.  Az ószövetségi prófécia ilyen képekben beszél róla: a Leviátán, tekergő kígyó, tengeri szörny. Horrorisztikus képekben fogalmazza meg az emberiség ősi félelmét és kiszolgáltatottság érzését a mindenek mögött levő gonosszal a szemben. A kánaáni vallásból vette Izrael ezt a képet, ahol hétfejű tengeri sárkányként képzelték el a gonoszt. Ez a kép jól érzékelteti azt, hogy hatalmasabb nálunk, fölöttünk van, félelmetes. Isten ószövetségi népe világosan tudja, hogy nem az asszír birodalom az igazi gonoszság, és nem is Babilon, hanem ami ezek mögött van: a Sátán.

Nekünk is látnunk kell ezt különben nem értjük jól a világot. Látunk emberi rendszereket, amelyek az emberek fölé nőnek, és miközben mindenki talán jót akar, vagy legalábbis nem akar rosszat, mégis egy olyan rendszer jön létre, ami alatt mindenki szenved, és ami nem az életet szolgálja.  Karinthy: Barabás című novellájában ír megrázó példázatban erről. Alaphelyzete szerint Jézus a feltámadása után visszamegy Jeruzsálembe, hogy újra pereljék Pilátus előtt a perét. Menet közben találkozik emberekkel, akik azon az éjszakán, amikor a Pilátus megkérdezte, hogy kit bocsásson szabadon, azt kiáltozták, hogy Barabást. Jézus találkozik velünk, és ezek az emberek sírva mondják neki, hogy hogy rájöttek, hogy Barabás gonosz, és rájöttek, hogy Jézus ártatlan. Készek újra tanúskodni, és azt fogják kiáltani, hogy a Názáreti engedje Pilátus szabadon. Amikor odaérnek, és Pilátus valóban felteszi újra a kérdést, akkor a tömeg egyszerre újra azt kiáltja, hogy Barabást, és közben mindenki döbbenten néz a másikra, mert közben egyenként mindenki azt kiáltja, hogy a Názáretit! Döbbenetes megfogalmazása ez annak, hogy hogy jönnek létre olyan emberfeletti rendszerek, amelyek pusztítanak, mert van mögöttük egy hatalom, a gonoszság hatalma.

Hogyan történhetnek olyan irracionális gaztettek, amelyek akár most is a városunkban borzolják a kedélyeket: érthetetlen, irracionális gyilkosság, stb…

És hogyan van az, hogy mi magunk is megélünk olyan konfliktus helyzeteket, amelyekben tulajdonképpen senki nem akar rosszat, és a végén mégsem értjük meg egymást?

Erősebb nálunk ez a hatalom. És a Biblia nem sokat mond arról, hogy honnan származik, de azt elmondja, hogy a lázadás lelke. Istent teremténye, aki föllázadt a Teremtő ellen. Isten ellensége és ember gyilkos. Mi nem vagyunk képesek legyőzni. Lássuk ezt nagyon reálisan!

Halljuk meg viszont az evangélium örömhírét: a mi Urunk, Istenünk, aki kézben tart mindent, nem nyugszik bele a gonoszságba, nem alkuszik meg vele, hanem küzd ellene: „összezúzza a Sátánt…” „Megöli Leviátánt…” mondja az ige. És az azt jelenti, hogy Istennek számít az igazság, nem huny szemet a gonosz felett, háborút folytat ellene. Ez lehet minden helyzetben reménységünk a jóra való törekvésben és az igazságért való harcban. „Nincs bennem harag, de ha tövis és gaz kerül elém, küzdeni fogok ellene, és elégetem!” Az Úr nem mondott le a shalom helyreállításáról.

2. Az ígéret további örömhíre, hogy nem mondott le Isten arról, hogy újra maga mellé állítsa az embert. A Sátán föllázított bennünket, hogy ne fogadjunk el Isten uralmát. Azóta mi akarjuk eldönteni, hogy mi lesz az életünkben, közben pedig minden kicsúszott a kezünkből, és nem tudjuk eldönteni, nem vagyunk szabadok, ettől szenvedünk. A lázadásban viszont benne maradtunk.

A Biblia örömhíre arról beszél, hogy Isten nem mondott le arról, hogy újra maga mellé állítsa az embert. Arra hív, hogy ebben a világban az ő szövetségeseiként képviseljük a jót, és ne nyugodjunk bele a gonoszba. Így olvastuk a Római levélben: „Szeretném, ha bölcsek lennétek a jóra, és képtelenek a rosszra.” Ez egy meghívás hogy legyünk Isten szövetségesei. Így is lehet ezt a mondatot fordítani: „legyetek a jónak szakavatott szakértői, ellenben a rosszban még kezdők se legyenek. Vagy profik legyetek a jóban, a rosszban pedig naivak, mint a csecsemők. Meg sem kell próbálnotok, ki sem kell próbálnotok, hogy milyen. Nem is kellene tudnotok róla! Miről beszél ez az ige? Arról, hogy Isten visszahív bennünket a paradicsomi állapotba, amikor azt mondta az embernek: a jó és a gonosz tudásának fájáról ne egyél! Vagyis hagyd meg nekem annak az eldöntését, hogy mi a jó és mi a rossz, te pedig kövesd, amit jónak mondok, a rosszat meg ne firtasd. Legyen elég, hogy azt mondom, az nem jó, és ne próbáld ki! Így legyél a szövetségesem, így legyél a harcostársam, ne is akard tudni, mi a gonosz. Isten az ő népét arra hívja meg, hogy az ő szövetségesei, harcostársai legyünk a jó megvalósításában. Ézsaiás próféta így beszél erről: „Azon a napon énekeljetek a színbort adó szőlőről! Én, az Úr vagyok az őrizője, minduntalan öntözgetem. Éjjel-nappal őrzöm, hogy senki ne bánthassa.” A színbort adó szőlőről azon a napon… Ma, a jelenben miről énekel Ézsaiás? Emlékszünk-e még az 5. részre? „Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről…” Miről énekel Ézsaiás? A terméketlen szőlőtőről. Isten szövetséges népének akkori állapotát így írja le. Az Úr mindent megadott ebben a szövetségben: őrizte őket, öntözgette őket, vigyázta őket, körbevette kerítéssel… Csak a szőlő nem adta meg azt, ami egy szövetségestől várható lenne. Nem adott jó szőlőt, vadszőlőt termett. „Törvényesség helyett önkényesség, igazság helyett kiáltó gazság.” (Ézsaiás 5) Ez a jelen reménytelensége Izrael életében. „Azon a napon” viszont, amikor majd újra a szövetségese lesz az Úrnak Isten népe, „azon a napon” az Úr továbbra is megadja az ő részét: őrzi, öntözi, vigyázza, de „azon a napon” a  szőlő is megadja azt, ami egy szövetségestől várható: a színbort, a jó termést. Hát erre hív minket Isten, hogy a szövetségesei legyünk a jó képviseletében ebben a világban.

Azt mondhatnánk – ha idáig követtük -, hogy akkor egyszerű a feladat: légy Isten harcostársa, küzdj a jóért, harcolj a gonosz ellen. Erre hív minket az Úr, hát szövetségeseiként álljunk mellé és végezzük ezt a szolgálatot. Mehetünk is…

3. Csak van itt egy „kis” probléma! Tegyük föl a kérdést bele nézve Isten igéjének a tükrébe: én így élek? színbort adós szőlő vagyok? Tisztán csak az isten igazsága van bennem? Profi vagyok a jóban a gonoszban pedig teljesen naiv, teljesen gyakorlatlan? Az a baj, hogy én is belekóstoltam abba a gyümölcsbe, amibe nem szabadott volna! Az a baj, hogy engem is megfertőzött a gonosz, az önzés és az öntörvényűség ott van az életemben. Lehetek úgy az igazság harcosa, hogy nem teljesen vagyok következetes az igazságban?

Vajon elég az, hogy ha valaki nem annyira korrupt, mint mások?  Vajon elég az, hogy bizonyos területeken többé-kevésbé talán tisztességes, de másokon nem annyira? Lehet hogy politikailag nagyjából, de a házasságában már nem annyira? Vagy nem nyomja el a szomszédot, de a családtagját már igen? Vagy vigyáz a cselekedeteire, de a gondolatai azért tele vannak mindennel, pedig azokat is látja az Úr?

Lehettek úgy az igazság harcosa, Isten szövetségese, hogy időnként, sőt elég gyakran teszek olyat, ami ellen Isten harcol?  Ahogyan Péter, Jézus tanítványa egyik pillanatban fogadkozik: Uram, veled megyek a halálba is, mert a szövetségesed vagyok, és kitartok veled mindhalálig… A másik pillanatban pedig háromszor megtagadja, hogy ismeri a barátját, Mesterét, Megváltóját és gyáván meghátrál? Lehetek így az igazság harcosa?

Testvérek, szembe kell azzal néznünk, hogy, a harc nem rajtunk kívül folyik, hanem bennük. Valahányszor az önzés, a rossz győz bennem, mindannyiszor az igazságtalanság kap teret a világban. Voltaképpen a világ miattunk olyan amilyen, vagy mondhatjuk így is: a világ miattam olyan amilyen! Kinek a szövetségese vagyok? Lehetek így az Isten harcostársa? Mi vagyok én, kettős ügynök?

Így értjük meg, hogy mekkora hatalma van az ősellenségnek, és miért úgy írja le a Biblia, mint tekergő kígyót, ami átfon mindent, igen a szívünket is!

Isten azt mondja: nem alkuszom meg, „de ha tövis és gaz kerül elém, küzdeni fogok ellene, és elégetem!” Mi lesz így velem a legjobb szándékom ellenére is?!

4. Azért fontos neki nekünk ezzel a kérdéssel ilyen mélységig szembenézni, hogy valóban megértsük az evangéliumot, az örömhírt amit a Biblia mond, és ne hamis reménységünk legyen, ne önmagunkban bízunk akár csak egy kicsit is! Mert az evangélium azt mondja hogy az Úr győzi le! Nem ti tapossátok el a sárkányt, hanem az Úr tapossa oda a lábatok alá! Ő teszi meg ezt „azon a napon!”

Mi pedig már tudjuk hogy ez az „azon a napon” mit jelent. Az ősi ígéret – hogy az asszony utóda, az isten fia a kígyó fejére tapos – nagypénteken történt meg és húsvétkor Jézus kereszthalála és feltámadása által. Ő taposott rá az ősi kígyó fejére! A Passió című filmben, amikor Jézus a Gecsemáné kerti küzdelem után elindul a kereszt felé, akkor hallatszik egy reccsenés, amikor a sarkával rá tapos a kígyó fejére! Egy rendkívül intenzív kép: most jön a győzelem sátán felett! A Jelenések könyve így beszél erről a golgotai győzelemről: Levettetett a mi testvéreink vádlója (Jelenések 12), a Sátán zsarnoki uralma megtört, mert Jézus mindazt a lázadást, mindazt a nyomorúságot, amivel fogva tartott bennünket a Sátán, fölvitte a keresztre saját magában. Az ítéletet, azt az elégetést, azt a tüzet magára vette helyettünk, értünk, hogy minket megszabadítson, hogy „a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme” – ahogy Pál mondja itt – velünk lehessen. Valóban visszatérhessük az Istennel való szövetségbe, és ne csak a büntetés alól szabaduljunk meg, hanem a bűnelkövetés kényszerre alól is, hogy a lelkünket, a szívünket engedje el ez a szorító hatalom!

Testvérek, ezzel az értünk aratott győzelemmel keres szövetségeseket az Úr! Ezzel szólít meg az evangélium minket: „Nincs bennem harag, de ha tövis és gaz kerül elém, küzdeni fogok ellene, és elégetem! De aki az én oltalmamra bízza magát, béküljön meg velem, béküljön meg velem!” – mondja az Úr ma nekünk, neked! Nem alkuszik meg a gonosszal, harcol ellene, elítéli, elégeti, a benned levő gonosz sem nézi el, de megláthatod hogy ez az elégetés, ez az elítélés már megtörtént a kereszten. Beismerheted, odateheted a bűnödet, és ebben a bocsánatban kezdhetsz újat Istennel, megbékülhetsz vele és adhatod neki a szívedet.

Az Úr a Sátán ellen harcol, nem az ember ellen. Az evangélium arról beszél, hogy a kárhozat nem az embernek készült, Isten nem az embert akarja kárhozatra venni, a tűz tava, amiről a Jelenések könyvében olvasunk a Sátánnak készült, nem az embernek.  Újra meg újra meghív Isten igéje és figyelmeztet, hogy ne maradj a Sátán szövetségese, mert magával ránt a kárhozatba! Békülj meg az Úrral, és legyél az Ő szövetségese. Erre hív ma téged.

A döntő győzelem a Golgotán megtörtént, de a harc folyik tovább: Isten szabadítani akar olyan szíveket, akik még nem az övéi. Az asszír, babiloni és egyiptomi fogságba szétszórt népet össze fogja gyűjteni az Úr: „egyenként fognak benneteket összeszedni” (12. vers) Ez is egy olyan előkép, ami most az Újszövetségben teljesedik be. Jézus azt mondja, hogy most Isten népe nagy összegyűjtése folyik. Megszólít, és aki a szívét adja azt bekapcsolja az Ő népe körébe. A Heidelbergi Káté mondja, hogy „Isten Fia magának hogy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe igéje és Szentlelke által.” (54. kérdés-felelet) Egyenként. Az ószövetségi prófécia szerint folyik a harc a szívekért az evangélium hirdetése közben; a megtért, hitre jutott emberek életében pedig a harc folyik azért, hogy a régi természetünk ne tudjon győzni, hogy az igazság tudjon érvényesülni. Bár a Sátánnak nincs joga hozzánk, de a régi természetünkön keresztül elég komolyan befolyásolni tud még minket.

És ebben a harcban az ígéret – „a békesség Istene a lábatok alá tapossa a Sátánt hamarosan” – kettős biztatást jelent. Az egyik, amikor nyomás alatt vagy kísértés van,  akkor a nehéz helyzetben Isten azt mondja: a vége lesz a nehéz helyzetnek, győzni fog az Úr! Tartsd ki mellette, legyél az Ő szövetségese, igazodj hozzá! Nem hagyd titeket erőtökön felül kísérteni, elkészíti a szabadulást (1Korinthus 10, 13), de ne add fel mert Ő tudja, hogy mennyit bírsz vele, és elkészítette a szabadulást!

A másik nagy bátorító üzenet az, hogy a végső szabadulás is el van készítve – „hamarosan”; „azon a napon” de még nem most! Nem mi hozzuk el, hanem az Úr Jézus, amikor majd visszajön és teljessé teszi a győzelmet, és ez a shalom – békességet zavarmentesen.  Vége lesz a harcnak, végleg felszabadulunk, és teljesen színbort fog adni azoknak az élete, akik Isten szövetségesei. Isten megígérte, hogy mindent helyreállít hamarosan, vagyis azt mondja, hogy nemsokára hazaérünk! Ezzel a látással Istenbe kapaszkodva, vele rendezve a kapcsolatunkat, reménységgel legyünk az Ő szövetségesei ebben a világban! Ámen.

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogyan kísért meg az, hogy ne kizárólag az Úrba vesd reménységedet? Inkább az optimizmusra, vagy inkább a pesszimizmusra vagy hajlamos? Miben különbözik ezektől a bibliai reménység?
2. Hogyan tapasztalod, hogy a harc nem rajtunk kívül, hanem bennünk folyik?
3. Mi az, amire most figyelmeztetett vagy bátorított téged az Úr?

Végh Miklós, lelkipásztor