Lélegezz 3. – Szenteltessék meg a te neved!
– Szolnok, 2026. március 8. –
Olvasandó: Ézsaiás 6, 1-8. 1Péter 1, 13-25.
„Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém, és én megdicsőíttetem őbennük Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.” János 17, 9-10. 15-19.
„Ellenben az Urat, Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket, abban megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való példás életeteket.” 1Péter 3, 15-16.
„Szenteltessék meg a te neved, amint a mennyben, úgy a földön is.” Máté 6, 9-10.
„Lélegezz!” című igesorozatunkban az Úri imádság üzenetét végig követve ma a bevezetés és a megszólítás után figyeljünk az első kérésre: „Szenteltessék meg a te neved, amint a mennyben, úgy a földön is.”
Amikor Jézus az imádságban Isten nevét említi, akkor, Isten személyéről, róla magáról van szó. A név és a személy összekapcsolódik. Mi emberek is érezzük ezt a saját nevünkkel kapcsolatban. Konfirmációs órán a 3. parancsolatról beszélgettünk, és feltettem a kérdést: hogyan lehet visszaélni egymás nevével? Valaki ezt a példát mondta: ha hamisan belekevernek egy negatív történetbe (rágalom). Miért fáj, miért rombol? Mert érzem, hogy a nevem nem csak egy semleges hangsor, a nevem én magam vagyok. A bibliai gondolkozás még komolyabban veszi ezt. A név viselőjének személyiségét fejezi ki valamilyen formában, a név jelentése szorosan összekapcsolódik viselőjének személyével. Jákób neve az ügyeskedésre, csalásra utal, élete nagy fordulópontján új nevet kap Istentől: Izrael, vagyis Isten harcosa. Az új név új életet, új utat, új hozzáállást, új küldetést jelent.
A név tehát kifejezi viselőjének lényegét. A Biblia így, amikor Isten nevéről beszél, róla magáról beszél. maga. Ahová Isten a nevét helyezi, ott ő maga van jelen valamilyen formában. Segítségül hívni az Úr nevét azt jelenti, hogy Isten segítségét kéred. Megszentelni Isten nevét azt jelenti: őt magát szentnek tartani.
Isten szent – mit jelent ez? A szent teljesen egyedi, ami különbözik és elkülönül minden mástól: Isten az egyetlen Teremtő, aki felette áll térnek és időnek, mindenható, különbözik a teremtett világtól. Tökéletes élet, tisztaság, jóság elkülönül a bűn és a halál által beszennyezett embertől és világtól. Egy bibliai kisfilm (Bibliaprojekt) a napunkat hozza a szentség hasonlataként. A Nap a mi naprendszerünkben egészen egyedi, páratlanul erőteljes és a földön lévő csodás élet forrása. Csodálatra méltó. Minél közelebb vagy hozzá, annál erőteljesebben hat rád. Egyben félelmetes is. Ha túl közel mész hozzá felemészt. A tisztátalanságunk – a bűn és a halál általi fertőzöttségünk – miatt mi is ilyen kettős helyzetben vagyunk Istennel. Egyszerre vonzó és gyönyörűséges, ő minden élet forrása, és félelmetes, mert közvetlen közelsége veszélyes ránk nézve. Nem azért, mert rossz, hanem azért, mert annyira jó. Közvetlen közelsége megemészt mindent, ami tisztátalan.
A szent Isten mégis maga elé enged és megszentel minket. A múlt héten olvastuk a Bibliaolvasó Kalauz szerint az Ószövetségben: „Közelembe engedem, és ő közeledik hozzám; mert ki merné kockáztatni életét, hogy közeledjék hozzám? – így szól az Úr. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek.” Jeremiás 30, 21-22. Hogyan közeledhetsz Istenhez? Múlt alkalommal ugyanezt a kérdést tettük fel másként: milyen jogon hívhatod őt Apukádnak? Jézus Krisztus által, belé kapaszkodva, vele együtt. Ő a Közvetítő, ő a Közbenjáró. Ő „transzformálja” számunkra elviselhetővé Isten szentségének „magasfeszültségét”, és csak ő szentel meg, tesz minket tisztává, elfogadhatóvá Isten jelenléte számára. Nélküle nem állhat meg élő ember Isten előtt, vele és általa azonban Isten lesz számunkra az élet forrása!
Ahogy Ézsaiás számára a szent parázs, úgy Jézus érintése gyógyító, megszentelő. Ezt élték át az evangéliumi történetek betegei, tisztátalanjai, bűnösei, halottjai, akiket Jézus érintése megtisztított, meggyógyított, feltámasztott, akiknek megbocsátott.
Jézus főpapi imájában így beszél szolgálatáról: „Én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.” János 17, 18. Ez keresztáldozatának lényege: elvette a tisztátalanságunkat, és az ő tisztaságával ajándékoz meg: a benne bízókat megtisztítja érintése!
Isten egyedülállóan szent, és a Biblia fogalmai szerint szent az is, ami/aki Istené, Isten számára van elkülönítve, az ő tulajdona. Ezért különleges, más, mint minden egyéb. Mert tulajdonosának, Istennek az ízléséről, igényességéről, értékrendjéről beszél. Ilyen értelemben Isten népe szent, mert az Úrhoz tartozik.
Isten neve szent, ő maga szent. Ez nem kérdés. „Szenteltessék meg a te neved.” ez az imakérés azt jelenti, hogy ezen a tisztátalan, bűntől és haláltól szennyezett világon tartsák az ő nevét szentnek. Hirdessék, és tiszteljék az ő nevét, tartsák őt magát szentnek. Az ő szentsége érjen el minél többeket, érintsen és szenteljen meg minél többeket, formálja át azoknak az életét, akik hozzá tartoznak, azoknak az élete és a szavai az ő nevét szenteljék meg, az ő szentségét hirdessék, és rajtuk keresztül mások is dicsérjék az ő nevét, jöjjenek hozzá, és érintése nyomán megszentelődjenek. Isten grandiózus terve, missziója: a teremtett világ helyreállítása, megszentelése!
Ez egy gyönyörű cél, amiért szívesen imádkozunk! Milyen jó is lenne, ha Isten nevét szentnek tartanák mindenhol, ha Isten szentsége betöltené ezt a földet, ahogyan a mennyet máris betölti (ettől olyan mennyeien csodálatos hely a menyország, mert ott nincs bűn és halál, mert ott Isten nevét ellenállás nélkül megszentelik, nyilvánvaló szentsége szentté tesz mindent!) Gyönyörű cél. De mit jelent ez ránk nézve?
Mit jelent Isten nevét megszentelni? Mit jelent ezért imádkozni? A Heidelbergi Káté 122. kérdés-feleletében így tanít erről: „Melyik az első kérés? „Szenteltessék meg a te neved.” Azaz: add először, hogy téged igazán megismerjünk, hogy megszenteljünk, dicsérjünk és magasztaljunk minden művedben, amelyekben mindenhatóságod, bölcsességed, jóságod, igazságod, irgalmasságod és igaz voltod tündöklik. Továbbá add, hogy egész életünket, gondolatainkat, beszédünket és cselekedeteinket arra irányítsuk, hogy nevedet miattunk ne gyalázzák, hanem szálljon arra dicséret és dicsőség.”
Vagyis mi magunk ismerjük meg és tiszteljük Istent annak, aki, és – az életünkön keresztül – a világ is ismerje meg őt annak, aki. Az életünk az ő szentségét, dicsőségét hirdesse. Mit jelent ez az életedben?
– Jelenti azt, hogy egyre mélyebben, egyre teljesebben megismered őt. Ezért van a kezedben a Biblia. És ebben segítenek a hittapasztalatok. Ha vele jársz, ha rá hallgatsz, akkor átéled az ige igazságát, és személyes tapasztalatod is lesz arról, hogy kicsoda Isten.
– Jelenti az, hogy imádságodban, énekedben dicsőíted őt. Nem csak az ajándékait kéred, hanem az „arcát” nézed, figyelsz arra, hogy kicsoda ő, aki ajándékokat ad neked. És dicsőíted őt! Nem úgy, ahogyan annak idején Rákosi Mátyást dicsőtették – kényszerből, kötelességtudatból, elvárás szerint – hanem inkább úgy, mint a szerelmes sorolja a szerelmének a szépséges, lenyűgöző, csodálatos tulajdonságait – szívből. „Az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek a szívetekben…”
Cseri Kálmán ír arról Miatyánk című könyvében, hogy lehet, hogy valaki megpróbálja dicsőíteni, és nem tud mit mondani, vagy nagyon hamar kifogynak a szavak… Nem ismered eléggé! Ilyen is van. Vonzódsz valakihez, de még nem ismered eléggé. Meg kell ismerned! Egy életen át egyre teljesebben ismerjük meg egymást egy házasságban például. Hát még a mindenség Urát, akinek a nagyszerű lényét egy örökkévalóság alatt sem fogunk teljesen kiismerni, nem foguk ráunni! Vedd a kezedbe a Bibliát, beszélgess vele, és kezdj el vele élni! Lesz miért dicsőítened őt!
– Beszélsz róla másoknak. „Ellenben az Urat, Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek.” Bizonyságtétel. Megint, mint a dicsőítés esetében: Nem kötelező feladat, amit ki kell pipálni; nem erőszakos hittérítés! Hanem az, amikor valakit nagyon szeretsz, nagyon fontos neked és szívesen beszélsz róla. Mert ő szent a szívedben, azért megszenteled őt azzal, hogy elmondod, ki ő neked. Nem kell prédikálnod, csak elmondod, hogy ki ő neked, mit tett érted, veled, mit köszönhetsz neki, kinek ismered…
Menjünk még tovább, mert még mindig több van ebben. Jóval több! A Káté ezt mondja: „Továbbá add, hogy egész életünket, gondolatainkat, beszédünket és cselekedeteinket arra irányítsuk, hogy nevedet miattunk ne gyalázzák, hanem szálljon arra dicséret és dicsőség.” Vagyis: a mi életünk az ő szépségéről beszél, az mi életünkről az ő szentségére lehet ráismerni. Ahogyan beszélünk, gondolkozunk és élünk dicséretet és dicsőséget hoz, a mi Atyánkra, és nem szégyent. „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” 1Péter 1, 16. Nem élhettek úgy, ahogyan azelőtt éltetek, nem élhettek úgy, mint azok, akik még nem Istenéi. Ti a szent Isten tulajdonai vagytok, az ő szolgálatára, az ő népeként elválasztva. Ti mások vagytok, mert a szent Isten tulajdonai vagytok, az ő szolgálatára elkülönítve. Ti mások vagytok, ebben az értelemben? Az életed, a beszéded, a gondolkodásod, a viselkedésed, a döntéseid dicsőséget hoznak Isten nevére, vagy szégyent?
Példázatként hozom a templomunkon lobogó nemzetiszínű zászló esetét, hogy jobban értsük, miről van szó. Amikor feltettük a zászlót az szép volt és tiszta. Méltó a küldetéséhez, méltó a magyar nemzethez, méltó az egyházhoz, Isten népéhez. Gyönyörködtünk benne. Aztán teltek a hetek, hónapok… Másfél év. Egyre kevésbé figyeltünk rá. Igazából már hetek, sőt talán hónapok óta méltatlan állapotban volt. Nem vettük észre. Észrevettük, de volt más dolgunk, elfelejtettük. Aztán felcsavarodott a zászlórúdra, elszakadt, teljesen összegabalyodott. Nagyon méltatlan állapotba került, így inkább szégyenére vált a gyülekezetnek. Egyszerre többen is észrevettük. Rendeltünk egy újat. Tegnap lehoztuk a régit, kicseréltük az újra a nemzeti ünnep előtt. Most megint gyönyörködünk benne, mert újra méltó a küldetéséhez. Az igazi kérdés azonban nem a zászlónk, hanem az életünk állapota.
Az igazán súlyos kérdés, amit a Miatyánknak ez a kérése feltesz: gyülekezetünk élete, és a mi hívő életünk dicsőséget hoz Istenre, vagy szégyent? Krisztus nevéről neveznek minket keresztyénnek. Használjuk ezt a drága nevet. De hogyan? „Az emberek lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék mennyei Atyátokat.” Máté 5, 16. Vagy „Bizony miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között, amint meg van írva.” Róma 2, 24.
Nem a vallásosságunk kérdése ez csupán. Nem annak a kérdése, hogy éneklünk-e dicsőítő énekeket, és mondunk-e szép szavakat Istennek, hanem annak a kérdése, hogy az életünk miről beszél? Tudunk-e másként élni a mindennapokban, vagy pedig istentiszteletre, gyülekezetbe járunk, itt vállalunk szolgálatokat, de otthon, a munkahelyen, a hétköznapokban úgy megy az életünk, mintha nem lennénk hívők?
Nem kell szándékosan rosszindulattal rossznak lenni: szentségtelen élet megy magától. A zászlót sem kellett tönkretenni. A sors, a körülmények: eső, szél, napsütés megtette a magáét. Ment magától. Mi csak sodródunk! Sokféle meghatározottságunk, sorsunk, a ránk ható kényszerek miatt nem tudunk úgy cselekedni, hogy az dicsőséget hozzon Isten nevére. „Parancsra tettem.” „A megélhetésem miatt tettem.” „Félelemből tettem.” „A siker, a karrierem, a családom miatt…” „Vagy a belső vágyaim miatt, a közérzetem miatt…” stb… Érthető folyamatok ezek.
Ilyen például az állandó rohanás, ami miatt mindannyian szenvedünk, ami tönkreteszi az életünket, kapcsolatainkat, és úgy érezzük ki vagyunk neki szolgáltatva, a miatt nem tudunk fontos dolgokra időt szánni… Vagy az a folyamat, hogy világunk mindent alárendel a gazdasági érdeknek… Ez megy magától.
Meg kell, hogy értsük, hogy éppen ez a „magától” a baj: kiszolgáltatottságunk gyökere az Istentől való elidegenedés. Nem tartjuk mindennél szentebbnek Isten nevét, nem vesszük komolyan.
Ettől a gyenge keresztyénségtől szenvedünk. E miatt vagyunk hiteltelenek. Mert nem szenteltük meg, nem vettük komolyan ezt a drága nevet, akiben a mi szabadságunk, és erőnk van!
A 3. parancsolat így fogalmaz Isten nevével kapcsolatban: „Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül azt, aki hiába mondja ki a nevét!” 2Mózes 20, 7. A parancs megszegése magában hordja a büntetését, következményét: ha nem veszed komolyan az Úr nevét, ha nem tartod mindennél szentebbnek, akkor előbb utóbb számodra nem lesz súlya ennek a drága névnek! Nincs más névben üdvösség csak az ő nevében. „Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” ApCsel 4, 12. Semmilyen más név nem tart meg, senki más neve. A saját nevünk sem tart meg! Csak az ő neve, de az sziklaszilárdan! „Aki segítségül hívja az ÚR nevét, üdvözül.” Róma 10, 13. Mi lesz velünk, ha súlytalanná válik életünkben ez a drága, szent név, amelyik meg tud szabadítani, szentelni és gyógyítani bennünket?! Mi marad nekünk? És mi lesz a világgal, amelyik nem fogja megismerni ennek a névnek a szentségét? Mibe fognak kapaszkodni? Óriási a tét!
Csak Isten neve szenteli meg az életedet. Csak Isten neve szabadít meg a sodródásból, a kiszolgáltatottságból Csak az ad szabadságot egy másfajta életre, Isten neve megszentelésére, ha őt megismered, vele szövetséget kötsz, és neki elpecsételt, neki szentelt életet élsz.
Mit tegyünk? Lélegezz! Imádkozz! Kiálts! Kezd komolyan venni (újra) ezt a drága nevet! Hívd segítségül! „Aki segítségül hívja az Úr nevét megtartatik!” „Szenteltessék meg a te neved!” Ezért imádkoznunk, könyörögnünk, kiáltanunk kell, mert csak Isten szentelheti meg, adhatja vissza nekünk az ő nevének súlyát, erejét és rajtunk keresztül ennek a világnak!
„Szenteltessék meg a te neved!” Uram, szenvedünk a gyengeségünk miatt, szenvedünk a sodródás miatt, szégyenkezünk, hogy életünk nem dicsőséget hoz rád, hanem gyalázatot! Könyörülj rajtunk! Szenteltessék meg a te neved ebben a világban, és kezd a te egyházadon! Szenteltessék meg a te neved az egyházban, és kezd a mi gyülekezetünkön! Szenteltessék meg a te neved a gyülekezetemben, családomban, és kezd rajtam! Szenteltessék meg a te neved az én életemben!
A megszentelődésünk útja az, hogy Isten szentségének fényében lelepleződünk. Lefoszlik az álszentség, és világossá válik, hogy milyen állapotban vagyok. Nem arról van szó, hogy még szentebbnek kell lennem, hanem arról, amit Ézsaiás átél Isten szentségével találkozva: „Jaj nekem, elvesztem, mert tisztátalan vagyok.” Nem másokhoz képest, hanem Isten szentségének vakító fehérségéhez képest, az ő tüzének közelében. A zászló, amikor kibogoztam, egészen jónak nézett ki. De, amikor mellé raktam az újat, a ragyogóan tisztát és épet, akkor látszott a különbség a szent és a tisztátalan között. Jézus Krisztus fehérségéhez képest látom meg ezt: Jaj, nekem! Uram, nem arról van szó, hogy még egy kicsit szentebbnek kell lennem, hanem arról, hogy tisztátalan vagyok! Elvesztem!
Bocsáss meg, érints meg a te kegyelmeddel, tisztaságoddal Jézus! Vedd el a tisztátalanságot és formálj át! Isten nevének megszentelése így kezdődik! Így tud megtisztítani a kegyelem, megérinteni és tisztává tenni az ő szentsége a bűnbocsánat által.
Bocsáss meg, hogy nem szenteltük meg a nevedet! Nem téged imádtunk, hívtunk segítségül egyedül, hanem olyan sok mindenben és mindenkiben bíztunk még mi, a te néped is! Bocsáss meg, hogy nem ég már a szívünkben a vágy, hogy egyre jobban megismerjünk téged, elégedettek, unottak, lagymatagok lettünk! Bocsáss meg, hogy ahelyett, hogy a te nevedet dicsőítenénk, magunknak akarunk nevet szerezni, és egymástól várunk dicsőséget! Bocsáss meg, hogy bizonyságtétel helyett félelemből, kényelemből elhallgattunk. És bocsáss meg, hogy nem hozzád igazodott az életünk, hanem máshoz, másokhoz, és szégyent hoztunk rád a hiteltelenségünkkel! Szenteltessék meg a te neved! Szentelj meg bennünket Jézus!
A megszentelődés útján egyre mélyebb alázatban, egyre mélyebb istenismeretben és önismeretben járhatunk. Egyre inkább látjuk a kegyelemre és bocsánatra szorultságunkat. A legszentebb életű példaképeink voltak a legtisztábban tudatában a kegyelemre szoruló voltuknak. Minél közelebb vagy a Szenthez annál tisztábban látod önmagadat! Ez a megszentelődés útja! Bűnlátás, bűnvallás, Uram, segíts, és harc az ő Lelkének erejével a régi természetem ellen.
„Szenteltessék meg…” Ez a passzív szerkezetű mondat arra utal, hogy Isten szenteli meg az ő nevét bennünk és általunk. Ő végzi azt, hogy újra legyen számunkra súlya, újra legyen számunkra drága! Meg kell ismernünk az ő nevét. Az ige által. Ezért kell hallanunk, olvasnunk az igét! „Szenteld meg őket az igazsággal. A te igéd igazság!” János 17, 17. És nem csak információra van szükségünk, hanem arra, hogy megérintse, lángra lobbantsa a szívünket, hogy „az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek a szívetekben” (1Péter 3, 15). Ez pedig csak a Szentlélek munkája által lehetséges. Lélegezz! Imádkoztál már ezért, hogy Isten szentelje meg a nevét a szívedben? Hogy a szíved irányuljon rá, és úgy irányítsa a szavaidat, a tetteidet, hogy az neki legyen kedves, az ő nevére dicsőséget hozzon és ne szégyent?
Csak Isten neve szenteli meg az életedet. Csak Isten neve szabadít meg a sodródásból, a kiszolgáltatottságból. Csak ő tisztít meg. Csak ő állít vissza a küldetésünkbe: „Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk?” Ézsiaás 6, 8. Csak az ad szabadságot egy másfajta életre, Isten neve megszentelésére, ha őt megismered, vele szövetséget kötsz, és neki elpecsételt, neki szentelt életet élsz. Minden nap ebben erősödsz meg: ige, imádság és engedelmesség – ővele, őt segítségül hívva harc a kényszerek és a régi természeted ellen.
„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba…” János 17, 15-18. Kihív a világból, hogy megszenteljen az ő igéje által, majd visszaküld, hogy az ő neve megszenteltessen általunk. Ezt gyakoroljuk a heti rendünkben: szükségünk van arra, hogy vasárnap összegyűjtsön bennünket, hogy együtt imádkozzunk: „Szenteltessék meg a te neved!” Hallgassuk az Igét, amelyik megszentel. Dicsőítsük Urunkat. És innen küld ki bennünket a hétköznapokra, ahol az ő egyháza a szétszóratásban hétfőn, kedden, szerdán, minden nap ugyanazt teszi, amit vasárnap összegyűjtve tett az istentiszteleten: az életével ő nevét dicsőíti a munkahelyén, a családjában, a hétköznapi élettereiben. Az Urat a Krisztust szentnek tartva, készen a bizonyságtételre. Ez a hivatásunk. Ennek betöltéséért könyörgünk, amikor ezt imádkozzuk: „Szenteltessék meg a te neved!”
Böjti imakihívás
Az igehirdetés üzenete nem csak az értelmednek szól, hanem a szívedet szólítja meg, és át akarja formálni az életedet. Az imakihívás minden héten segít gyakorlatban az életedre alkalmazni valamit az ige üzenetéből. Ezen felül természetesen egyéb gyakorlati változtatásokra is indíthat téged személyesen Isten igéje. Próbáld meg minden héten legalább az itt kapott imakihívásokat komolyan venni, hogy megtapasztald a gyakorlatban formálódó hívő élet áldását!
- hét: Gyönyörködj az Úrban minden nap!
Életünk célja Istent dicsőítése. A hálaadással Isten konkrét ajándékait köszönjük meg, a dicsőítő imádságban pedig elmondjuk, hogy milyennek ismerjük Őt, kicsoda ő nekünk. A dicsőítés Atyádra emeli tekintetedet, megerősíti hitedet.
Ezen a héten minden nap figyelj, hogy mit mond neked az Ige Istenről! Ismerd meg őt így még jobban! Gyönyörködj benne, dicsőítsd Őt imádságban!
Kérdések az igehirdetéshez:
- Milyen gondolatokat, érzéseket hoz elő belőled Isten szentsége?
- Szenteltessék meg Isten neve az életedben, vagyis: ismerd meg őt mélyebben, dicsőítsd őt, beszélj róla másoknak, életed hozzon nevére dicsőséget! Saját életeddel kapcsolatban melyikre gondolsz jó szívvel, melyikre nehéz szívvel és miért?
- Hogyan tapasztalod a kényszerpályák mentén sodródást a mindennapjaidban? Idézz fel egy időszakot, helyzetet, amikor szabadságot adott a kényszerektől az, hogy Jézust szentségét szívből komolyan vetted? Mi az, ami ebben konkrétan segített akkor neked?
- Változtatsz-e valamit az imaéleteden annak hatására, amit ebből az igéből megértettél?
Végh Miklós, lelkipásztor