Pünkösd: Élő víz folyamai
Olvasandó Apostolok Cselekedetei 2, 1-6. 37-47.
„Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg.” János 7, 37-39.
Szomjúság – közösség utáni vágy. A hiány felhívja a figyelmünket arra, hogy valami, amit talán természetesnek tartottunk, milyen értékes. Amikor van bőven innivalónk, akkor észre sem vesszük, hogy mekkora kincs. Amikor szomjazunk, akkor értékeljük igazán, vágyunk utána. Vágyakozás a templom után. Átéltük azt, amit a 42. zsoltár megfogalmaz: „Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt?” Zsoltárok 42, 3. Most itt lehetünk a templomban. Ha maszkban is, ha védőtávolsággal is, de örülünk, hogy megértük ezt a napot.
Jézus szavai a templomszentelési ünnepen hangzottak el. Ezen az ünnepen sok mindent ünnepeltek a zsidók, többek között örömmel adtak hálát a templomért, a hitélet központjáért, Isten jelenlétének jelképéért, az Istennel és egymással való különleges találkozás helyéért. Itt Szolnokon még várnunk kell a templomfelújításért való hálaadás ünnepére, mégis ez a mai nap egy kicsit ilyen hálaadás, hiszen már jó háromnegyed éve nem használhatjuk templomunkat, s most itt ülhetünk örömmel.
Pünkösdöt ünneplünk. Pünkösd csodájáról beszél Jézus szava: „Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg.” Akkor, amikor Jézus ezt a mondatot mondta, „még nem adatott a Lélek”. Az üdvtörténet rendje, Isten nagy szabadító terve. Hogyan áll ebben a rendben a pünkösd? Pünkösdkor jelentős fordulat történt. Valami ez után vált lehetővé, ami addig nem. A Szentháromság harmadik személye, Isten Szentlelke eddig is jelen volt a világban, jelen volt már a teremtésnél is. Isten, mint Lélek betölti a mindenséget. Jelen volt népe életében. Közvetlenül is belépett emberek életébe Isten szuverén döntése alapján: egy – egy nagy feladatra felhatalmazást, erőt és világosságot adott királyoknak, bíráknak, prófétáknak. Pünkösd óta azonban adatik mindenkinek, aki Isten gyermeke lett Jézus Krisztus által.
A Szentlélek kitöltetése fontos lépése Isten bűnös emberért végzett szabadító tervének, a megváltásnak. Az Ószövetségben előkészítette: az előkészítést Isten Szentlelke végezte. Majd eljött Jézus „Lélekkel telve”, és meghalt a kereszten, feltámadt a harmadik napon, megtörte a bűn és a halál hatalmát, eltörölte a bűnt és következményét, ami Isten és ember közé állt. Ezzel tette félre az útból az akadályt. Ezután testben visszament a mennybe, és maga helyett Lelkét küldte el. Lelke nem csak a tanítványokkal van, hanem a tanítványokban, Isten gyermekeiben – belülről formálva át, vezetve, erősítve őket. Így helyezkedik el a pünkösd az üdvtörténet eseményei között.
„Jöjjön hozzám és igyék!” A Szentlélek nem másik Isten. Ugyanaz az Isten van jelen általa, aki Jézus által eljött. A Szentlélek Jézus Lelke. Jézus adja, Jézussal hoz kapcsolatba. Jézus munkáját, a megváltást végzi, teszi személyessé az életünkben. Nem valamiféle „világlélek” vagy általános erőforrás, hanem a Szentlélek által az élő Isten, Jézus van jelen. A hívő emberrel, a hívő emberben él.
Mire hívja fel a figyelmünket Jézus életének ez a jelenete, amikor pünkösdöt ünneplünk ma örülve az ünnepnek, templomunknak és az istentiszteleti találkozásnak?
- Az ünnep keretei, a vallásos élet formái Istenre irányítják a figyelmünket, de önmagukban nem töltik be az emberi élet alapszükségét: nekünk a Szentlélekre van szükségünk! Izraelben a lombsátorok ünnepén sokféle szertartást gyakoroltak. Az egyik a víz kiöntése volt. A pap körmenettel a Siloám tavához ment, ahol egy 1,5 literes agyagedényt megtöltött vízzel, majd azt borral keverve az oltárra öntötte, miközben a nép ujjongva hallél-zsoltárokkal Istent magasztalta. Minden nap végrehajtották ezt a szertartást.
- A víz emlékeztetett a Mózes által a sziklából fakasztott vízre.
- A víz életteremtő érték, hiszen a termés a víztől függött.
- Izraelben szűken voltak ellátva vízzel: a szomjúság realitása és az élet szomjoltó csodája a víz.
- A víz elsősorban az emberi élet legfontosabb szükségére emlékeztetett, amit a 42. zsoltár fogalmaz meg: „Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után!” Zsolt 42, 3.
Az utolsó napon, az ünnep csúcspontján e szertartás közben áll fel Jézus középen a zsoltárokkal dicsőítő, éneklő sokaságban és kiált: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!”
A templom, az ünnep, a liturgia mind Isten által adott eszközök arra, hogy az ember figyelmét odairányítsák az élő Istenre, aki ezt a szomjúságot be tudja tölteni. Önmagukban azonban nem töltik be az emberi élet szükségét! Így tekinthetünk arra, ami ma itt a templomban körülvesz bennünket, és arra is, amit hiányolunk, mert most még nem gyakorolhatjuk – a hiánya éreztesse meg velünk annak értékét! – (úrvacsora, kisköri beszélgetések stb.)
Kedves Testvérek! „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék!” Az Úr Jézus Szentlelke és Igéje által ma is ezt kiáltja köztünk, akik a templompadokban ülve pünkösdöt ünneplünk, vagy akik olvassuk ezt az igehirdetést Mert a templom, gyülekezeti ház, istentisztelet és liturgia ma is Isten eszközei arra, hogy az élő víz forrására, az élő Jézus Krisztusra irányítsák a figyelmünket, őhozzá küldjék a mi szomjas szívű, lelkű életünket! Ez a szerepük: Jézushoz vinni!
Az ünnep és a vallás, a hitélet keretei Istenre irányítják a figyelmünket. Így értékeljük őket, adjunk hálát értük, de ne álljunk meg itt! Mindezek Jézushoz irányítanak, de önmagukban nem töltik be a lélek szükségét. Nekünk ma is arra van szükségünk, hogy az élő Jézus Krisztushoz menjünk szomjas szívünkkel, hogy ő töltsön be Szentlelkével, mert az ünneplés, az egyházi életben való részvétel, a vasárnapi istentisztelet, a közösségi aktivitás, a diakóniai munka, szolgálat önmagában nem oldja meg életünk alapproblémáját.
- Ahhoz, hogy ezt megértsük, nyíltan és őszintén szembe kell néznünk életünk valódi szükségével! „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” – mondja Jézus. Életünk valódi helyzetéről az nyújt reális képet, hogy mi az, ami „ömlik belőlünk”? Az ünnep után mindig jön a hétköznap, az egyházból pedig mindig haza vezet az út. Az életünk és szívünk állapotáról mindig az beszél, hogy ott mi történik, ahol leveszem a vasárnapi, a templomi, az egyházi kabátot? Mit mondanak rólunk a mindennapi cselekedeteink, szavaink, gondolataink? Mit mondanának a hozzánk legközelebb állók, azok, akiknek nincs hatalmuk fölöttünk, inkább ki vannak szolgáltatva nekünk. Mit mondanának azok a perceink, amikor nem alakulnak kedvünk szerint a dolgaink, amikor kudarcot vallunk, vagy félünk? „Szeresd az Urat teljes szívedből, lelkedből, elmédből és erődből, és felebarátodat, mint magadat” Erről szól minden percünk? Mi az, ami belőlünk ömlik?
Ismerjük a templomos paraszt bácsi történetét, aki egyik vasárnap nem tudott elmenni a gyülekezetbe, s mivel lelkipásztorának valamit meg kellett beszélnie vele, elment hozzá vasárnap délután. Nem találta a lakásban, hát hátra ment a gazdasági udvarba, s éppen arra nyitott be a disznóólba, hogy a bácsi egy hatalmasat káromkodik. Azután meglátva lelkészét elszégyellte magát és ezt mondta: „Elnézést, Nagytiszteletű úr, de ez a fránya állat ezt hozta ki belőlem!” Erre a lelkész a bácsinak szemléltetésül elmondta, hogy ha vödröt ereszt a kútba, majd felhúzza, biztosan víz lesz benne, mert a kútból csak azt lehet kihozni, ami benne van. Ugyanígy az emberből is csak azt lehet kihozni, ami benne van… Mindenkiből azt lehet kihozni, ami benne van. „Ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná…” – mondja Jézus (Márk 7, 15)
A kiégés problémája. Szeretnénk adni, de már nem megy, ettől rosszul érezzük magunkat, és elutasítóak vagyunk a környezetünkkel.
Az igazi kérdés: Hogyan adhatnánk azt, ami nincs?!
De fel merjük-e tenni az igazi kérdést? Ki merjük-e mondani: szomjazom! Szeretnék élő víz forrása lenni, de nem vagyok az! Elveszett ember vagyok, akiből más jön, mint aminek jönnie kellene!
Egyházi életünk tragikus tévútja, hogy sokszor csak az ünnepi kabátunkat mutatjuk egymásnak… És sajnos Istennek is! Pedig ez nem a valódi énünk. Furcsa érzés most maszkban ülni itt a padokban. Egy kicsit azonban most ez a „díszlet” felhívja a figyelmünket egyházi életünk állandó lelki kísértésére, arra tudniillik, hogy lelki maszkban, álarcban éljük közösségi és hitéletünket.
Egy lelkészkörbe új tag érkezett, aki hallotta, hogy kollégái csak a szolgálati sikereikkel, terveikkel traktálják egymást, és lelki problémáikról, kérdéseikről nem beszélgetnek. Így szólt a többiekhez: „Én nem bábozni jöttem. Vagy beszélünk arról, ami a szívben van, és segítünk egymásnak az igazi bajokkal Jézushoz menni, vagy hazamegyek.” Elég volt az álarcokból, lelki maszkokból, elég volt a bábszínházból. Abból, hogy csak a kereteket tartsuk meg, a szertartásokban vegyünk részt, az ünnepi dísz legyen meg. Elég volt a felszínes beszélgetésekből, amelyekben megmutatjuk egymásnak, hogy milyen jó hívők vagyunk. A szomjúságot meg merjük-e mutatni? Amire nem vagyunk büszkék, amire nem megoldás önmagában az ünneplés, a körmenet a liturgia, a vallásos élet…
Egy keresztyén szerző, Adrian Plass így írja le könyvében visszatérő rémálmát. Minden vasárnap egy gyönyörű fekete mappával érkezünk a templomba. A mappában a hitünk tartalma. Mosolyogva mutatjuk egymás felé a szép fekete mappánkat. Áldás békesség! Az enyémmel minden rendben van. Egy szörnyű vasárnapon azután a lelkipásztor azt mondja: Testvéreim, ma mindannyian kinyitjuk a mappánkat. És kiderül, hogy a szép fekete mappák egytől egyig üresek! Rémálom? Van valami a mappánkban? Van, ami valósággal megtart bennünket? Vagy csak bábszínház a hitéletünk, egyházi életünk? Üres és száraz? Mi lehet a mappa tartalma? Nem a saját jóságunk! Vagy Jézus, vagy semmi! Egyedül Jézus tart meg! Egyedül Jézus Lelke oltja a szív halálos szomjúságát. „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!”
Luther Márton ugyanezt a kérdést vetette fel 500 évvel ezelőtt. A középkori liturgia, az emberi cselekedetre épülő vallás, a gyalázatos üzletelés a búcsúval… Gyötrő szomjúság: Hogyan találhatok kegyelmes Istent? Titeket nem zavar? Szomjas vagyok! Bűnös vagyok! Nem segít a templom, a liturgia, nem segít a búcsúcédula, 1000 Miatyánk és Üdvözlégy, nem segít az ostor és szöges öv… Neked segít a vallásod? Bűnös maradok! Szomjan halok! Elkárhozom! Ez a szomjúság hajtotta az evangéliumig. Jézusig. Kegyelem! Szomjas vagy rá? Jössz hozzá? Hozzá jössz? Csak ennyi a kérdés.
- Senki és semmi más nem tölti be a szomjúságod, csak az Úr Jézus, aki Igéje és Szentlelke által ma is jelen van valósággal és megszólít! Hogyan tölti be a szükséged? „Ezt pedig a Lélekről mondta…” Hallgasd az igehirdetést, vedd komolyan a bibliaolvasást, de ne állj meg itt! A Szentlélek teszi Jézus élő szavává az elhangzó Igét, az olvasott Igét, és hozza be az életedbe azt életet adó erővel. Ha ezt megtapasztalod, akkor már nem prédikációt hallgatsz, bibliázol, hanem az Úr szól, előtte állsz! A Szentlélek által igaz: „praedicatio vebi dei est verbum dei” vagyis Isten igéjének hirdetése, Isten igéje! Lásd meg, hogy Lelke által ő maga lép be az életedbe, hogy betöltse életed szomjúságát. Nem hamis biztonsággal, hanem valóságos bizonyossággal. „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk…” Róma 8, 15. „Szentlelke által is engem az örök élet felől biztosít…” (Heidelbergi Káté 1. Kérdés-felelet). Az istenhiány elhagyatottságát és gyötrő szomjúságát felválja az Ő jelenlétének, szeretetének, kegyelmének bizonyossága: az övé vagyok és örökké az is maradok. Erről nem magam győzködöm magamat, hanem a bennem lakó Lélek biztosít. Hazatértem. Békességem van.
Jézusért! Aki a kereszten életét adta érted, hogy bűneidre bocsánatot találj… Erre volt szükség a bűn miatt, ami elválaszt tőle. Be kellett mutatni a megváltó áldozatot! „Még nem adatott a Lélek, mert Jézus még nem dicsőült meg!” Erről szól az igehirdetés és az teljes Szentírás középpontjában Jézus Krisztus megváltó műve áll. Wittenbergben a városi templomban áll a Cranach által festett reformációs szárnyas oltár. A képen Luther igét hirdet és a középen álló keresztre mutat. Az élő víz forrásához kapcsolódás útja. A bűnbocsánat.
Ezért a személyes életünkben is a bűnbánaton és a bűnvalláson keresztül vezet az út ahhoz, hogy Lelke által Jézus uralkodjon az életünkben. „Térjetek meg, keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és veszitek a Szentlélek ajándékát.” ApCsel2, 38.
Jövünk az Úrhoz töltekezni? Tisztulnunk kell! Az ő bocsánatát személyesen és konkrétan igénybe venni. Rátöltünk a bűneinkre egy kis Szentlelket, lelki erőt? Ki kell mosni a szennyes szívet, hogy tele tölthessük tiszta élő vízzel! Az élő Ige mindig megvilágítja a bűnt az életünkben. Ezért van szükség bűneink megvallására. Megbocsát és megtisztít (1Jn1,9.) Biztosít kegyelméről. Szomjas vagy? Kész vagy ezt elé vinni?
Néhány héttel ezelőtt búcsúztunk 93 éves gyülekezeti tagunktól, Géza bácsitól. Ő mondta el a gyülekezet előtt is többször bizonyságtételében: „Korábban azt hittem, hogy én jó ember vagyok. Akkor döbbentem rá, hogy ez nem így van, amikor a Bibliában azt olvastam, hogy a gondolatban elkövetett bűn is bűn. Akkor döbbentem rá, hogy csak az Isten kegyelme szabadíthat meg engem a bűntől és a kárhozattól. Sírva, zokogva térdre estem, és kértem Istenemet, hogy kegyelmezzen meg nekem, és én azonnal tudtam, hogy enyém lett a kegyelem.”
Megtisztít és megtölti a szívemet önmagával, az ő akaratával. „És szív szerint késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy ezentúl őneki éljek.” (Heidelbergi Káté 1. Kérdés-felelet) Ő teszi ezt. A Szentlélek. Jézus Lelke. „Élő víz folyamai ömlenek annak belsejéből.” Az Ige által belső formálás, szívbeli, egész életet átható változás indul meg! Nem a szájából ömlik, hanem a belsejéből. A szívéből…
Ez a világ szomjazik. Minden nap szembesülünk a tünetekkel. Az emberek robbanásig feszültek, elkeseredettek, hajszolják a vágyaikat, rettegnek… Mi hogyan állunk ebben a világban? Testvérem, küldetésed, hogy ebben a szomjazó világban lelkileg élő vizet adj! Add tovább Isten kegyelmét – de előbb vedd tőle. Jézustól. Nem arra hív, hogy vízforrás légy, hanem arra hív, hogy légy szomjazó, aki hozzá jön, és vele él minden nap. Az ő igéjéből táplálkozik, vele beszélget, kegyelméből él: Uram, száraz vagyok, bűnös vagyok, üres vagyok, a te Lelkedre, kegyelmedre, rád van szükségem! Jézus mondja: „kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek… Ha ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” Lukács 11, 9.13. „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!”