Szolnok 2018. január 14. 17. Olvasandó: 1Mózes 13. Máté 5, 3-12.
„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Máté 5, 5.
Jézus amikor a boldogság útjáról beszél, az ember egyetemes szükségéről beszél. Nem mindegy azonban, hogy mit gondolunk a boldogságról, milyen úton keressük azt? Mi az, amire boldogságkeresésünkben törekszünk?
Mit mond a mi kultúránk, a bennünket körülvevő világ, a korszellem a boldogságról?
Boldogok a gazdagok, akik nem nélkülöznek, akik tudnak, nem kell tanulniuk, hanem az észt osztják…
Boldogok a vidámak, akiknek nem fáj… Fájdalomcsillapítóval, vagy a nélkül… Mindenesetre a fájdalom boldogtalanság. Kerüljük el, legyünk erősek.
Boldogok, aki ügyesek, könyökölnek, jól tudnak lobbizni, mert mindig előrébb állnak a sorban és megszerzik, amit akarnak…
Boldogok, a cinikusak, akiket semmi nem érdekel, mert ők nyugodtan élnek, könnyedén veszik a dolgokat.
Boldogok az irgalmatlanok, mert az irgalmasság gyöngeség…
A tiszta szívűek naivak, ezért boldogok a kiábrándultak, mert őket nem lehet becsapni… Nem lelkesednek semmiért, de legalább nem is csalódnak.
Boldogok, akik az oszd meg és uralkodj elvén alapulva szereznek szimpátiát vagy hatalmat: nem békét, hanem viszályt szítanak, és hasznot húznak belőle…
És természetesen boldogok, akiket békén hagynak, nem bántanak, akik semmi konfrontációt nem vállalnak, inkább lemondanak hitről, hazáról, értékről, csak nyugi legyen…
Akik nem sérülékenyek, erősek, önmaguk tudják kezelni a dolgaikat…
Jézus pontosan az ellenkezőjét mondja a boldogságról, mint a mi kultúránk. Mert az a látás, amiből a fentebb felsorolt gondolatok fakadnak alapvetően hamis emberképen alapul. Mert az ember nem ilyen. Nem a maga ura, a maga gondviselője, hanem gyermek… Az Isten gyermeke.
Így érti Jézus az ő boldogmondásait. Boldogok, akik Isten gyermekeként látják magukat. Boldogok, akik Istenre utaltak, akik tudják, a bőrükön érzik, hogy szükségük van Istenre. Boldogok, akik így rendezik be a mindennapi életüket, akik arra törekszenek, hogy azok legyenek, akik valójában, mert nekik Isten tölti be a szükségeiket.
Azok, akikről Jézus beszél reálisan – a valóság szerint – látják önmagukat, szembenéznek ezzel a valósággal, felvállalják. De látnak még valamit illetve valakit: mennyei Atyjukat, aki betölti szükségüket. Nem ezt mondja-e Kálvin a Biblia alapján: „Egész bölcsességünk két dologból áll: Isten és önmagunk (reális) ismeretéből.” (Institutio)
Szegény vagyok, de van Istenem, aki betölti a szükségemet. Együgyű vagyok, de Isten az én bölcsességem. Szomorú is vagyok – talán sokszor – de ismerem Istent, aki átölel, letörli könnyemet és szeretetével megvigasztal. Isten az én örökségem, és ő ad nekem örökséget. Érdekel az igazság, és Isten az, aki megelégít. Lehet, hogy támadnak, de Isten az én pajzsom… stb. Van Istenem, van Atyám, Nem vagyok egyedül, nem vagyok magam semmilyen helyzetben. Mindig számít(hat)ok rá.
Az alapvető különbség a kétféle gondolkodás között így hangzik: megoldom magam, vagy szükségem van segítségre és Istenben megtalálom.
Isten ajánlata: bízd rám magad, élj velem, rám utaltan, és mindig számíthatsz rám. Az enyém vagy.
Az ördög ajánlata: vedd kezedbe a sorsodat! Ha pedig ezt megteszed, azonnal egyedül maradsz.
Látjuk-e ezt a különbséget a felszín alatt? Nem csak a külsőt: eredményeket, pillanatnyi állapotot és emberi viselkedésformákat, hanem azt, ami mögötte van, ami alapvetően eltérő pozíció és látásmód…
Emeljük ki most a kétféle gondolkodásmód példájaként az erőszakos illetve szelíd ellentétpárt. Ábrahám és Lót történetének most olvasott epizódja bemutatja a különbséget. Figyeljük meg, mi történik, és értsük meg, mi az, ami mögötte van?
Lót ebben a történetben egyértelműnek erőszakosan, törtető módon viselkedik. Lót kihasználja a lehetőséget. Okos? Élelmes? Erőszakos? Haszonleső? Elé vág az idősebbnek, a rangban felette állónak is… Körülnézett, és meglátta a földet… Képzeljük el a helyzetet: dús füvű legelő a pusztasággal szemben. Mit választasz, ha nagyobbról és kisebbről, kényelmesebbről és egyszerűbbről, többről és kevesebbről van szó? Mit választasz, ha látod a lehetőséget? Ha lehetőséged van rá? Ő meglátta a jobbat, megkívánta, és már vitte is, hiszen helyzetben volt.
A hétköznapi tapasztalat: igaz ugyan, hogy az erőszakosság kellemetlen magatartás a környezet számára, de a jutalom, az előléptetés, a támogatás, az elismerés, a munka, az első hely a törtetőké, a lobbistáké, az erőszakosoké, a nyomulóké, nem? Ezért mi magunk is igyekszünk ilyenek lenni, vagy haragszunk rájuk, mert ők elérnek valami jót a mi kárunkra… Tehát igazából mi is szeretnénk elérni ezt, csak nem vagyunk hozzá elég gyorsak, élelmesek, erősek, kemények, bátrak?
Ez így van egészen addig, amíg gyakorlati módon nem számolunk Isten valóságával, amíg nem Isten gyermekeként látjuk magunkat. Vagyis gyakorlatilag hitetlenül élünk és látunk… És egészen addig nincs szó szelídségről. Egészen addig erőszakosak és érvényesülők, vagy megalkuvók, a helyzetet kénytelen elfogadók – bocsánat a szóért: lúzerek vannak. Az ugyanis, hogy én keserű szívvel, belül dühöngve hagyom, hogy megelőzzenek, nem szelídség…
A szelídség ott kezdődik, amikor valami olyat engedek át, amit lehetőségem van megtartani, megszerezni… A szelíd nem az, aki kénytelen engedni, hanem aki úgy dönt, hogy enged pedig joga és lehetősége lenne nem engedni! Figyeljük csak Ábrahámot! Ábrahám a családfő, Lót az unokaöccs. Ez abban a világban azt jelentette, hogy Lótnak nincs szava a családban, hacsak Ábrahán szót nem ad neki. Ábrahám az Isten elhívottja, akivel Isten folyamatosan beszélget, Lót az, aki csak vele jön. Melyikük lenne erősebb, ha katonai összecsapásra kerülne sor? A következő fejezetben Ábrahám olyan katonai erőről tesz bizonyságot, amelyikkel kiszabadítja Lótot a korabeli maffia fogságából. Kettejük viszonyában egyértelműen Ábrahám van pozícióban, az ő kezében van a választás. És ő választ: azt választja, hogy átengedi a választást. Nem él a maga érdekében a pozícionális előnyével. „Ha te erre mégy én arra, ha te arra, én erre.” Nem kellene engednie, és enged. Jézus erről beszél, hogy még kényszerítő helyzetekben is van választásod: ha egy mérföldre kényszerítenek, menj el kettőre. Mert az nem kényszerből van, hanem szabad választásodból.
A szelídség nem lúzerség, nem „a savanyú a szőlő” gyenge, keserű beletörődése. E mögött valami hatalmas erő van. Mi Ábrahám titka? Neki nem számít, hogy milyen a legelő? Az ő állatai nem éhesek? A szelídnek minden mindegy?
Nem. Egy alapvető különbség van Ábrahám és Lót között: Ábrahám az Úrra néz, Lót pedig a földre. Ábrahám Istenre vágyik, és arra, amit tőle kaphat (bármi is legyen az). Lót pedig a földre vágyik, amit megszerezhet magának. Ábrahám Isten kezében tudja magát, ezért mindent rá bíz és tőle vár, Lót pedig a saját kezében látja az életét, és igyekszik megszerezni mindent, amit csak lehet.
Ábrahám Istent választja. Segítségül hívja az Úr nevét (kétszer is ebben a történetben). Neki ez a fontos. És az, hogy ne legyen testvérviszály, ami szégyent hoz Isten nevére az idegen környezetben. Neki ez a fontos, a többit Istenre hagyja, és bízik abban, hogy amit Isten elkészített számára az jó és elég!
És nem csak szövegben, hanem valóban, mert a cselekedetei ezt tükrözik. Lót is bizonyára ott van Ábrahámmal az istentiszteleten, de amikor élesbe fordulnak a dolgok, akkor egészen mást tart fontosnak. Ábrahámnak az Úrral való kapcsolata a fontos, minden más csak ennek a következménye, Lótnak pedig a föld a fontos, és ezért megtesz mindent, előrenyomul…
Mit tükröz a cselekedeted, az életed, a mindennapi viselkedésed? Amikor nem babra megy a játék?
„Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Máté 7, 16-21.
A hitetlenségünk gyümölcse az erőszakosság, gyötrő aggodalom, túlterhelő belső feszültség, keserűség, önsajnálat. A hit gyümölcse békesség, szelídség…
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Nem maguk szerzik meg maguknak, hanem kapják. Az örökséget kapjuk valakitől. A szelídek gyakorlati módon számolnak Isten valóságával. Vagyis hittel kezdenek látni és élni. Mert, ha számolunk Isten valóságával, akkor a föld, stb… egyértelműen azé, akinek ő elkészítette. Istentől nem lehet elvenni semmit erőszakkal. Amit Isten neked elkészített, azt nem lehet tőled elvenni (amit meg nem neked készített, azt miért vennéd el?). A szelídek azok, akik ezt tudják. Akik tudják, hogy semmi lényegeset nem lehet tőlük elvenni. Ezért tudják elengedni a dolgokat.
A szelídek ereje nem önmagukban, hanem Istenben van. Mi több, a szelídek azok, akiknek az a fontos, hogy Istenük van, a többit rá bízzák, mert Isten kezében tudják magukat. Nekem Isten elkészítette a részemet. Sőt nekem az Úr az osztályrészem, a többit rá bízom (Zsolt 16.)
Vajon melyiküknek boldog az élete? Lótról mit tudunk? A körülmények kiszolgáltatottja (pedig ő a biztos hátteret akarja választani), de egyedül él a saját ügyességére hagyatva. Ábrahám Isten vezetése, gondoskodása alatt…
Mi lesz kettejük sorsa? Lót gazdag ember lesz, kényelemben él egy darabig, de Sodoma erkölcseinek szorításában. Azután elveszíti mindenét és eltűnik. Ábrahám pedig vándorló marad egész életében, de mindvégig tapasztalja az ígéret igazságát: „veled leszek”. Áldás lesz környezetének is: Lótot is ő húzza ki a bajból, érte is ő imádkozik továbbra is (Lót élete Ábrahámra tekintettel van Isten védelme alatt tudtán kívül). Végül Ábrahám Isten népének atyja lesz és áldást kap, és áldás lesz. És a tőle származó nép örökli azt a földet is, amit Lót kiválasztott magának. Csodálatos a befejező rész… Isten mondja Ábrahámnak: most nézz körül, te is, Ábrahám! Ameddig ellátsz, neked adom, mert a te örökséged. Neked nem szerezned kell, neked én adok örökséget, amit senki nem vehet el tőled. Nem azé lesz, aki megszerzi magának, hanem azé, akinek Isten adja.
Az erőszakosok félelme: amit magamnak megszereztem, kilobbiztam, azt bármikor elveheti egy erősebb. Elveszíthetem, nem tudom megtartani a legnagyobb erőfeszítéssel sem. Az örökséget viszont kapom. Mégpedig a mindenség Urától.
De nem is a föld Ábrahám igazi öröksége, hiszen azon a földön ma is az erőszakosok vitatkoznak… Hanem az, amiért őt a hívők atyjának mondjuk: a hit, ami összekötötte őt a mindenség Urával. Ez alapján lehetett ő sok nép őse: a mi ősünk is.
Végső soron mindent elvehetnek tőlem, és itt is fogok hagyni. Mindent, amit megszereztem magamnak, sőt még Isten evilági ajándékait is itt kell hagynom. Csak az Istennel való szeretetkapcsolatot nem. Ő a fontos. (Mózes ezért mondja az Úrnak: ha te nem jössz velünk, ne is vigyél tovább bennünket). Az ő kezében vagyok, rá bízom magamat, a sorsomat, tőle várom és elfogadom az örökségemet, amit ő elkészített (itt a földön és odaát is.)
„Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon: Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.” Jn6, 49-51.)
Jézusnak annyira az Istennel és az ő népével való szeretetkapcsolatunk volt a fontos, hogy élő kenyérként odaadta érte az ő testét a kereszten. Pál apostol rá nézve bíztatja a rómaiakat és minket is: „Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” Róma 8, 31-32.
Mindent, ami szerinte jó, amire szerinte szükségünk van. Látjuk-e, hogy mennyire a vele és népével való kapcsolatunk az elsődleges? Az ő szeretete, amelyik megjelent Jézus Krisztusban? Bízunk-e ebben a szeretetben annyira, hogy tudjuk: nem kell magunkról gondoskodnunk, mert mindent elkészített, amire szükségünk van, és az elég…
Hitetlenség, erőszakosság, keserű lemondás, irigység vagy szelídség? Melyik jellemző ránk?
Miről beszél a viselkedésünk?
Nézzünk Jézusra!