Oldal kiválasztása

Egy napig hatalmas daru fog dolgozni a református templomnál

Hamarosan látványos állomáshoz érkezik a református templom felújítása.

Amint azt Végh Miklós lelkipásztortól megtudtuk, rövid időn belül az épületre helyezik az új toronyrészt a rajta levő kakassal és villámhárítóval együtt.

— Korábban arról is tájékoztattuk a sajtót, hogy templomunk felújítása közben derült ki tornyának kritikus állapota. Minden jel szerint munkánkat az Úr jóindulatú figyelme övezi, mert még idejekorán jött az a vihar, ami felhívta a figyelmet ennek az épületrésznek a bajaira. Ráadásul a ledőlt elem sem okozott senkiben és semmiben kárt – foglalta össze az eddigi eseményeket a lelkipásztor.

Elmondása szerint a problémák gyökere még a világháborúig nyúlik vissza, mert az akkor kapott belövések miatt támadt sérüléseken át ázott be a torony. A csapadéktól az évtizedek alatt annyira elkorhadt a belső gerendázat, hogy végül saját súlyát sem tudta megtartani, így következett be a nem várt kár.

– A torony leglátványosabb részét, a csúcsán levő rézkakast, azóta restaurálta a Damjanich János Múzeum szakembere, Császár Péter, s most ott várja, hogy hamarosan visszakerülhessen a helyére – tudatta Végh Miklós, aki arról is tájékoztatta hírportálunkat, hogy közben a tervezőnek és a kivitelezőnek is komoly munkát jelentett a torony újjáépítésének minél gyorsabban és kedvezőbb költséggel történő kivitelezése. Ennek a munkának jelentős kiadást igénylő része egy olyan daru igénybevétele, amely képes negyven métert meghaladó magasságban dolgozni. Ehhez a feltételhez kellett igazítani a munka megszervezését, de erre is sikerült megfelelő megoldást találni.

– Akik figyelemmel kísérik a munkánkat, hamarosan azt láthatják, hogy az udvaron egy új, az eredetivel teljesen megegyező tornyot építenek fel a szakemberek. A daru akkor érkezik majd a templomhoz, amikor elkészülnek vele és már felújított rézkakas is a csúcsára kerül. Ekkor vágják el tőből és emelik le a régi tornyot, majd a következő fogással a helyére teszik és rögzítik a földön álló újat.

— Ilyen módon a darunak csak egy alkalommal kell a helyszínre érkeznie, ami a környék nyugalma és az anyagi terhek szempontjából is a legjobb megoldás – zárta a munkálatok jelenlegi helyzetéről szóló beszámolóját a lelkipásztor, aki egyúttal azt is elmondta, hogy ezúton is szeretnék mindazoknak, egyháztagoknak, gyülekezeten kívülieknek, minden támogatónak megköszönni azt, hogy áldozatvállalásukkal segítik a szolnoki református egyházat a templomfelújítás zökkenőmente folyatásában és anyagi terheinek hordozásában.

A cikk itt olvasható

Egy napig hatalmas daru fog dolgozni a református templomnál

 

 

 

Szolnoki Református Egyházközség