„Élő kövek” – megújul a Szolnoki Református Templom
Isten gondolata az ember életéről az, hogy szeretetkapcsolatokban éljünk. A mi Istenünk közösségépítő Isten. Isten szándéka szerint a kőből épült templom feladata az, hogy létével és mindazzal, ami benne történik, kifejezze és szolgálja az igazi célt: a szeretetközösség építését. A templom tehát jel, ami túlmutat önmagán: egy lelki ház felépülésének szükségességére. Így ír erről a Biblia: „ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá” (1Péter2, 5.) A templom városunkat erre a „lelki házra”, az Isten álma szerinti szeretetközösségre emlékezteti, az istentisztelet résztvevőit pedig ebbe a közösségbe vonja be. Ilyen értelemben a templom eszköz, mely által élő kövekből közösség épül. A templom összeköt.
- Összetartozásunk tudata embervoltunk kincse. A kötődés, a közösséghez tartozás tudata érzelmi biztonságot, szilárd lelki hátteret ad életünknek. Közösség nélkül sodródunk a világban. Egy közösség, egy család értékeit, a kötődés mibenlétét lehetetlen szavakkal pontosan és minden részletre kiterjedően leírni. Élmények, kapcsolatok, érzések hosszú évek alatt kialakult összetett együttese ez, melyet egy-egy egyedi, páratlan szó, íz, illat, dallam, vagy tárgy egy pillanat alatt előhív és megerősít: igen, én oda tartozom, „ott vagyok honn”.
A gyülekezet nem csupán istentiszteleti helyet akart építeni, hanem egy olyan épületet, amelyik méltón illeszkedik a város képéhez és maradandó kincse lesz Szolnok város közösségének, szimbóluma a „szolnokiságnak”. A tervpályázatban szerepelt, hogy a presbitérium „történelmi múltra emlékeztető, emlékszerű, városépítésbe beillő, korszerű, modern templomot” szeretne. Ezt a szándékot így ismeri el a korabeli újságcikk, a frissen felépült templomot bemutatva: „Szolnok rohamosan fejlődő város, melynek középületei a magasabb igényeket is kielégítő niveaun állanak, egy az emlékszerűség híjával tervezett templom tehát céltévesztett lett volna.” (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 1895. június 9. vasárnap) Így lett a szolnoki „kakasos” templom nem csak a református közösség lelki otthonra emlékeztetője, de otthonukra emlékeztetője mindazoknak, akik szívvel lélekkel kötődnek Szolnok városhoz. Páratlan szimbólum, mert nincs belőle másik ugyanilyen a világon. Ha meglátom, azonnal Szolnok jut eszembe, s az, hogy ez az én otthonom: szolnoki vagyok. Túlélte a történelem pusztítását, s ma is Szolnok értékes ékköve, melyet együtt kell megőriznünk.
- A közösség megszületésének feltétele a közös értékek felismerése, melyek mindnyájunknak egyaránt fontosak. A közösség ereje annak felismerése, hogy ezekért az értékekért együtt vagyunk felelősek. A kapcsolatot, kötődést elmélyíti, megerősíti az a tapasztalat, hogy együtt dolgozhattunk egy közös ügy érdekében.
A szolnoki református templom már épülése idején is Szolnok közös ügye volt, ami összekapcsolta a város lakóit felekezetre és társadalmi különbségekre való tekintet nélkül: Szolnok Város egységének egyik szimbóluma. Felépülése széleskörű összefogás eredménye: a telket Jász-Nagykun-Szolnok Megye adományozta, az építkezés országos támogatásban részesült, segített Szolnok város vezetése, és lakossága felekezetre való tekintet nélkül. Maga a szentelési ünnepség kifejezte Szolnok Város egységét. „Ezen magasztos ünnepben részt vesz Szolnok egész társadalma… nem csak ezért, hogy együtt örülhessen református testvéreinkkel azon, hogy most már ők is saját, kiváló, dicső hajlékukban dicsérhetik az Urat; hanem leginkább azért, hogy manifestálja, még jobban megpecsételje azon szoros összetartozandóságot, mely a város társadalmát összefűzi.” (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 1895. június 9. vasárnap) A megújuló református templom ma újra Szolnok város összefogásának, egységének szimbóluma lehet. Felújításának ügye és öröme ma is összeköt bennünket.
- 3. A templom különleges épület, amelyik az élő Istennel való kapcsolatunkra emlékeztet bennünket és ezt a kapcsolatot építi. Ezért lehet az életet építő, gyógyító áldás jele és eszköze, ahogy a bibliai kép kifejezi: „…víz fakadt a templom küszöbe alól. Ez a víz a tengerbe ömlik, a sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz… Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak.” (Ezékiel 47, 1.8-9.)
Társadalmunknak gyógyulásra van szüksége. „Élő vízre”, ami lelkeket gyógyít, ami kapcsolatokat, közösségeket tesz éppé – épít. A református gyülekezet így végez gyógyító szolgálatot Szolnokon az útkereső fiatalok, a szociálisan rászorultak és a szenvedélybetegséggel küzdők között. A gyülekezet közösségében Isten megváltoztatja, meggyógyítja életünket, hogy így legyünk építő tagjai Szolnok közösségének. A templom gyógyító, építő áldás városunk életében.
- A templom emlékeztet, összekapcsol bennünket múltunkkal: azokkal, akik előttünk jártak és ennek a közösségnek a részeként értékteremtő módon szolgálták városunk életét. Akikről mi mai szolnokiak példát vehetünk. Templomunk őrzi Szegedi Kis István református püspök, európai hírű tudós emléktábláját, aki a török időkben a vár foglyaként, láncok között prédikálva vigasztalta az embereket és Szolnokon gyülekezetet alapított. Ennek a gyülekezetnek századokkal későbbi vezetője volt városunk első polgármestere Hubay Ferenc, aki álmodott felépüléséről, Küry Albert alispán, aki gondnokként már ezt a templomot vigyázta, és Dancsi József, akinek 1956-os helytállása emlékét a templommal szemben tábla őrzi.
- A múlt emléke és a jelen élete mellett a templom a jövő reménységét is hordozza, a jövőbe is hidat ver. Aki diófát ültet a következő generációra gondol. Aki templomot épít és újít fel nem évtizedekben, hanem évszázadokban gondolkozik. A reménység ad erőt ahhoz, hogy a pillanatnyi előnyökért ne áldozzuk fel a jövőt, hanem a maradandót keressük. A templom az örökkévaló Istenre emlékeztet bennünket: aki van, aki volt és aki eljövendő. Emlékeztet arra, hogy utánunk is lesz élet – s mi felelősek vagyunk azért, hogy mit hagyunk magunk után. Ezt komolyan véve építhetjük az utánunk jövő generációk életét. Emlékeztet arra, hogy van életünk „utána is”: az örök Isten ígérete szerint a földi élet után is van élet azok számára, akik élő kövekként beépültek Isten családjába. Ez indíthat ma is arra, hogy együtt tegyünk értékeink megőrzéséért, városunk jelen és jövőbeli életéért. „Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” 1Kor 15, 58.