Oldal kiválasztása

Jézus arcképe

 Olvasandó: Máté 12, 9-21.

„Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt. Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek.” Ézsaiás 42, 1-4.

 

Ebben a mai próféciában Jézus arcképét látjuk. Egy arcképet, amelyik 5 évszázaddal Jézus születése előtt készült. Természetesen nem egy fényképre kell gondolnunk, amelyik Jézus fizikai arcát örökítette meg – ilyen nincs a birtokunkban – ez a portré az ő lelki arcképét őrzi. Hiszem, hogy nem véletlenül jött el Jézus egy olyan történelmi korban a földre, amikor még nem volt fotó vagy videó technika, és nem véletlenül éppen egy olyan kultúra fogadta őt, ahol a portréfestésnek és a szoborkészítésnek nem volt hagyománya. A kutatók sokat vitatkoznak a torinói lepel történeti értékén: ebből is látszik, hogy mennyire el tudják vonni a fizikai dolgok a figyelmünket a lényegről, a lelkiről. Mi rögtön kötődni kezdünk a fizikai képzetekhez, és leköti a figyelmünket, tulajdonképpen bálvány lesz belőle. Gondoljunk csak arra, hogy mennyi előítélet forrása valakinek a külső megjelenése, sokszor akadályozza azt, hogy közelebbről megismerjük. Pedig Istennek a lelki arckép az igazán fontos, és a belső tulajdonságok tesznek valójában széppé vagy taszítóvá egy embert.

Szóval hagyjuk a kutatókat vitatkozni a torinói lepel felett, mi pedig a Szentírásból keressük, és ismerjük meg Jézus lelki arcképét, mert ez szolgál épülésünkre, s ez vezet az örök életre!

 

Ebed-Jahve énekeknek hívják azt az énekfüzért, melyik Ézsaiás próféta könyvében az Úr szolgájáról fogalmaz meg próféciákat. Az évszázadok során bibliakutatók, bibliaolvasók, teológusok tették fel azt a kérdést, hogy kicsoda az Úr szolgája? – és több síkon is értelmezték ezeket az énekeket. Az egyéni értelmezés szerint maga a próféta, vagy valaki a kortársai közül, akiben ezek az ismertetőjegyek feltűnnek; a közösségi értelmezés szerint Izrael népe az Úr (szenvedő) szolgája, akinek különleges küldetése van a népek között. A messiási értelmezés szerint ezek a próféciák egyértelműen Jézusra mutatnak, benne teljesedtek be. Lehet, hogy volt valaki abban a korban, akit a próféta ismerhetett és akire személy szerint gondolhatott, az is igaz, hogy Isten népre különleges küldetést bízott a népek között, de ezek a próféciák egyértelműen a Szolgára, a Messiásra mutatnak előre, benne teljesednek be – vagyis Jézus arcképét jövendölik, és mutatják meg nekünk. A Szentírás önmagát magyarázza: fontos reformátori írásmagyarázati elv ez! Így értelmezi az Újszövetség ezeket a próféciákat. Itt Máté evangélista reflektál Jézus életeseményeire, viselkedésére ezt a próféciát idézve: „hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás prófétált” Máté 12, 17. Pünkösd után az etióp kincstárnok teszi fel a kérdést Fülöpnek egy másik Ebed-Jahve énekkel kapcsolatban: „Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról?” Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust.” Apostolok Cselekedetei 8, 34-35.

 

Fontos, hogy tanulmányozzuk Jézus lelki arcképeit, mert ezekből ismerhetjük meg őt, ezekből tudhatjuk meg, hogy milyen az Isten. „Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.” János 1, 18. Jézus mondja: „Aki engem lát, látja az Atyát.” János 14, 9. Ha szeretnénk Istent látni, Jézust kell látnunk. Ha szeretnénk Istennel találkozni, Jézussal kell találkoznunk. Ha szeretnénk az élő Jézussal találkozni, őt követni, vele élni, akkor az ő hiteles lelki arcképét kell megismernünk. Ki vagyunk téve ugyanis annak a kísértésnek, veszélynek, hogy „másmilyen”, saját felfogásunk szerinti Istenünk, Jézusunk legyen. Olyan, amilyennek mi képzeljük el, mi szeretnénk látni őt. Ilyenkor talán csodálkozunk, hogy nem szól hozzánk Isten, nem tapasztaljuk az ő valóságát, pedig egyszerűen az történt, hogy azért nem találkoztunk vele, mert elmentünk mellette!

 

Ma már majdnem mindenkinek az arcképét meg lehet keresni az interneten. Amikor ünnepi legátus jön a teológiáról, és én szeretném az állomáson megismerni, akkor csak meg kell keresnem az arcképét, és tudom kit keressek. Korábban mindenféle jelekre kellett figyelni: fekete öltöny, vagy megbeszéltük azt, hogy az állomáson az óra alatt fogom várni. Ha eltévesztem az ismertetőjelet, vagy rossz arcképet nézek meg, akkor kínos élményekben lesz részem. Megtörténhet, hogy nem találkozom azzal, akire várok.

Isten számtalanszor figyelmeztet bennünket – többek között a 2. parancsolatban -, hogy vigyázzunk, ne a fantáziánkra hagyatkozzunk, amikor róla gondolkozunk, hanem azokra a hiteles portrékra, amelyeket ő küldött magáról az Igében. Hitünk és életünk zsinórmértéke a Szentírás, az Ó- és Újszövetségben kijelentett ige. Nem elég Istent vagy Jézust emlegetnünk, hanem úgy kell őt ismernünk, ahogyan ő bemutatkozott, nehogy elmenjünk mellette, mint a vasútállomáson az ismeretlen vendég mellett.

 

Így „mentek el” Jézus mellett a kortársai. Nagyon várták a Messiást! De nekik más „fénykép volt a kezükben”, egészen mást vártak, amikor a messiásról beszéltek, mint amit Jézus hozott. Elmentek mellette, nem ismerték fel, sőt végül keresztre feszítették azt, akit évszázadokon keresztül vártak sóvárogva. Pedig Isten évszázadokkal korábban küldött már portrékat! Ő nem hagy bennünket bizonytalanságban az igazán fontos dolgok tekintetében. Világosan megmondja. Csak nekünk gyakran nincs nyitva a fülünk és a szemünk, a saját megrögzött gondolataink, vágyaink, elképzeléseink, előítéleteink miatt!

 

Nézzük, mit mutat nekünk ez az „arckép” Jézusról, a mi Megváltónkról!

 

  1. „Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán.” Nem azt jelenti ez, hogy Jézus nem beszél az utcán, nem szól nyilvánosan, hanem azt, hogy nem hangos, nem erőszakos, arrogáns és nem is manipulatív az ő lénye és beszéde. A mai reklámoktól hangos világban ki képzelne el olyasvalakit, aki hatni akar az emberekre, és nem csinál hatásos reklámot? Ez az arcvonás arról beszél, hogy Jézus nem csinál reklámot. Nem manipulálja az embereket. Az evangéliumi szakaszban olvassuk, hogy a meggyógyított betegeknek azt parancsolja, hogy ne hirdessék nyilvánosan, ami velük történt, mert nem akar hamis lelkesedést, amelyik nem érti az ő igazi üzenetét. Az 5000 megvendégelése után, amikor hatalmas lelkesedéssel királlyá akarják koronázni, nem ragadja meg a kínálkozó emberi lehetőséget, hanem visszavonul, majd világosan az emberi gondolkodásmóddal ütköző lelki igazságokról kezd beszélni, míg végül az őt félreértő lelkesedők elkopnak mellőle és csak egy maroknyi tanítvány marad. Jézus nem manipulál, mert tudja, hogy azzal nem lehet életeket maradandóan megváltoztatni, hanem világosan beszél az igazságról azoknak, akik nyitottak rá.

Jézus nem a hangerővel munkálkodik, nem a hangerőt emeli, de akik hallgatják őt, azt mondják: „hatalommal tanít” Márk 1, 22. azt látják, hogy „hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is és azok engedelmeskednek neki.” Márk 1, 27. Hatalmas szavára a szél és a tenger is elcsitul (Márk 4, 39.) Nem hangoskodik, nem erőszakoskodik, de egy csendes szavára hátra esnek az elfogására érkezett fegyveresek. (János 18,           6.) Szavának nem nagy hangereje, hanem hatalma van!

Ha a Biblia Krisztusát keresed, figyelj nagyon! Az életed nyomorúságait az ő szavának hatalma változtatja meg, a Sátán hatalmát fölötted az evangélium ereje töri meg. Erre van szükséged. Minden más csak locsogás, terméketlen beszéd. De halkan szól! Keresd őt a csendben! Nem hallod meg állandó zajban mindig bekapcsolt tévével, zenével, állandóan elfoglalt figyelemmel. Szánj időt arra, amikor rá figyelsz! Tarts csendet! És ami a legfontosabb: ha állandóan a magadét fújod, akkor sem fogod hallani őt! Tudj elhallgatni, s letenni a szívedben zakatoló gondolatokat, vágyakat, elképzeléseket, és figyelni rá! Az okoskodás helyett, a mindig tudom, mit kell tenni helyett engedd, hogy tanítson! Ő nem fog túlkiabálni, de szava az életedet menti. „Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” Zsolt 46, 11.

 

Ha Jézus követője vagy, te se manipulálj, s ne erőszakoskodj, ne kiabálj, ne a hangerővel harcolj, egyáltalán ne győzködj, ne akarj meggyőzni senkit. Gyökössy Endre beszél arról találóan használva fel a magyar nyelv logikáját, hogy amikor valakit győzködsz, és enged neked, akkor tulajdonképpen legyőzted (lelki) erőszakkal. Lehet, hogy azt fogja mondani, tenni, amit te szeretnél, de egészen biztosan nem azt fogja gondolni, mert belső változást erőszakos győzködéssel nem lehet elérni! Isten országában pedig egyedül a belső változás számít. A külső viselkedés, vagy a beszéd puszta megváltoztatása képmutatást szül, de életet nem.

Ez a világ hangos az erőszakos beszédtől. Ha valaki hangosan szól a másik ordítva felel, és percek alatt akár verekedéssé fajul a dolog. Az emberek erőszakkal akarják meggyőzni, legyőzni egymást, az ellenállást és érvényesíteni a jogaikat. Mit teszünk mi, Jézus követői? Beállunk ebbe a sorba, és mi is ordítunk, csak éppen vallásos mondatokat, erkölcsprédikációkat? Azt a Jézust követjük, aki nem kiált és nem lármáz, de szavának hatalma van.

Bízzunk Jézus szavának hatalmában, és bízzuk rá azt, hogy ő változtassa meg emberek életét. Az erőszak mögött mindig gyengeség és félelem áll. Félelem attól, hogy nem tudjuk kontrollálni az eseményeket. Akinek valódi hatalma van, annak nem kell kiabálnia. Neked nincsen hatalmad, de hiszed, hogy a te Mestered, Jézus, valódi hatalommal szól ma is? Mert akkor elég, ha hűségesen kitartasz mellette életeddel, világosan és csendesen tanúskodsz róla szavaiddal, nem kell győzködnöd, erőltetned, ítélgetned senkit. Rá bízhatod a szavak hatását. Nagyon fontos lenne ezt megtanulnunk, mert sokszor pont ezzel taszítunk el embereket, családtagokat. Egyszer valaki ezt mondta: „Annyira hangosan kiabál az, aki vagy, hogy nem hallom tőle azt, amit mondasz.” Éleddel igazodj hűségesen Jézushoz, s szavaiddal csendesen tanúskodj róla, ez a küldetésed, így leszel hiteles.

 

  1. „A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el.” Az emberi sikertörekvések általában sok emberen átgázolnak. Mindenkin, aki gyengébb. Az emberi sikertörekvés számára akadályt jelent a törött élet. Jézus nem töri össze a megrepedt életet, az éppen csak pislogó gyertyalángot, sőt éppen ezekhez az emberekhez jött.

A sorvadt kezű szombati meggyógyításának történetében a törvényeskedők átlépnek a törött élet felett. Ők egy monumentális terven „dolgoznak.” Az ő vallási rendszerük, világképük szerint a messiás eljövetelét készítik elő. Azt hitték ugyanis a farizeusok, hogy ha eljön majd egyszer az a nap, amikor minden zsidó megtartja a törvényt – különös tekintettel a szombatra -, akkor jön el a messiás, és Izrael történelme végre célba fut. Monumentális terv, nem? Ehhez képest mit számít egy sorvadt kezű, aki – az ő hitük szerint – ráadásul bűnös is, hiszen Isten megengedte, hogy ilyen beteg legyen. Jézus szembesíti őket azzal, hogy az állataikat többre becsülik, mint ezt az összetört testvérüket! Jézus pedig ezért az emberért töri meg a szombatot! Mert Jézus – a valódi Messiás – nem monumentális épületet épít, hanem a megtört életeket jött gyógyítani, az elveszetteket megkeresni, és haza vinni Isten országába. A betegekhez, bűnösökhöz, vakokhoz, foglyokhoz, összetörtekhez jött. 

„Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” Zsolt 34, 19.

Annyira így van ez, hogy egyenesen azzal tud mit kezdeni az Úr, aki már összetört, felismerte azt, hogy szüksége van a segítségre, kiábrándult a saját erejéből, jóságából. „Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel.” Lukács 1, 51-53. „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja” Jakab 4, 6.

Annyira sok gondot okozunk magunknak a kevélységünkkel. Megfigyelhető, hogy minden embernek, akármilyen elesett körülmények között van is, van büszkesége. Amikor a hajléktalannak azt tanácsolod, hogy menjen be a szállóra, és azt mondja: „Én ezek közé nem megyek!”, akkor ez a büszkeség jön ki. Még a panaszkodás és önsajnálat mögött is büszkeség van. Bajban vagyok, de nem én vagyok a hibás. Valaki egyszer panaszkodott, hogy segítségre van szüksége. Amikor azt mondtam, hogy lelki segítséget tudok adni, felháborodottan azt mondta: „Itt belül nincs baj velem!”

Jézus a farizeus és a vámszedő példázatában hívja fel a figyelmünket arra, hogy a kevélység, az önhittség mekkora veszély. Elzár bennünket az Istentől. „Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” Lukács 18, 14.

Segítségre szorulóként, szükséget szenvedőként fordulva Jézushoz tapasztalod meg az ő valóságos jelenlétét életedben. S ha megtapasztaltad, hogy ő nem töri össze a megrepedt nád életedet, hanem meggyógyítja, éppé teszi, nem oltja el a pislákoló gyertyaláng hitedet, akkor már te sem fogsz átlépni a megtört és pislákoló életek felett, nem taposod el őket, nem ítélgeted, hanem az irgalmas Jézushoz fogod őket hívni mentő szeretettel.

Az irgalmatlanság, a kegyetlenség mindig abból fakad, hogy az ember még nem találkozott az irgalommal, nem vette igénybe a kegyelmet. Még a saját jóságában hisz, azt próbálja igazolni, s nem tört még össze a kereszt alatt. Az bűnbocsánatot nyert élet ezt adja tovább, a kegyelemhez hív, és emelni igyekszik az elesettet. A legrosszabb az, amikor valaki magát sajnáltatja, magának állandóan irgalmat és elnézést vár, miközben másokkal irgalmatlan…  Testvérem, Jézus követője vagy? Ismered a kegyelmet és az irgalmat? Másokkal is ezt gyakorlod?

 

  1. „Igazán hirdeti a törvényt. Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön” Az irgalom, az elesettek felemelése nem azt jelenti, hogy Jézus engedékeny lenne. Azt gondolom, hogy leggyakrabban itt „megyünk el” Jézus mellett. Nekünk olyan Jézuskép él a fejünkben, aki engedékeny, aki kenyérre kenhető, aki elnézi a bűneinket, hibáinkat, akivel alkudozhatunk életszentség tekintetében. Mivel ezt várjuk tőle, mivel így képzeljük el, nem ismerjük fel az igazi Jézust, nem találkozunk vele. Másként fogalmazok: hitéleted gyengesége, rossz lelkiállapotod annak a következménye, hogy megalkuszol a bűneiddel, és azt gondolod, hogy Isten is ezt teszi, közben pedig nem veszed észre, hogy a takargatott bűneid választanak el Istentől, az ő valóságától, erejétől, világosságától! Egy XIX. századi német kisvárosban a segédlelkész sétálgatva találkozott Rahlenbeck cipésszel, aki a békésen végezte munkáját. Hogy tud maga mindig ilyen békés lenni? – kérdezte a gyülekezeti tagot. Tudja, Tiszteletes úr – mondta a cipész – Jézus, aki a szívemben lakik, ő adja a békességet nekem. Igen, Jézust én is ismerem – mondta a segédlelkész – van egy képem róla otthon a falon. Tudja, Tiszteletes úr, az a Jézus kép ott a falon nagyon békésen viselkedik, de engedje csak be a szívébe, majd lesz ott nagy felfordulás! Lomtalanítást végez, megtisztítja, s így ad igazi békességet!

Nagy veszély, ha a „mi Jézusunk” engedékeny, kenyérre kenhető, engedi, hogy megalkudjunk a bűnnel beszédben, becsületben, tisztaságban, szeretetben. Az igazi Jézus ezt mondja: „„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.” Máté 5, 17. Ezután pedig egészen radikálisan értelmezi Isten törvényben adott mércéjét a Hegyi Beszédben.

Nem engedi, hogy kitérjünk a törvény követelése elől, hanem „igazán hirdeti” azt – vagyis helyreállítja Isten törvényének eredeti értelmét: az életet védi és szolgálja. Ezért fontos megtartani. Ez a helyreállítás történik meg a sorvadtkezű meggyógyításakor. A farizeusok vallásos teljesítménykényszerként értelmezik a szombat megtartását. Szombatnapi szabályaikkal nem hogy szolgálnák, hanem teljesen lehetetlenné teszik, gúzsba kötik az életet. Ennek ékes példája az, hogy a gyógyítást is munkának titulálják, és megtiltják szombaton. Jézus ezzel a gyógyítással nem rendet bont, hanem nyilvánosan rámutat: Isten az emberi élet védelmére rendelte a törvényt és nem a tönkretételére. A nyugalom napjának értelme nem az, hogy fogcsikorgatva betartsunk szabályokat és közben érezzük rosszul magunkat, hanem az, hogy gyógyuljon az életünk az Istennel való találkozásban. Azért nem dolgozunk vasárnap, hogy ne vonja el a munka a figyelmünket Istenről. Ha egy élet helyreáll a nyugalom napján, az kedves az Úrnak! A törvény eredeti értelme az élet – minden élet – védelme a mi önzésünk és a bűn pusztításával szemben.

Jézus összetöri a mi kevélységünket, és szembesít azzal bennünket, hogy mennyire nem tudjuk betartani a törvényt, de vállalja a bűnért a halált! „Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön” Mit jelent ez? A törvény követelése teljesül: „A bűn zsoldja a halál” Róm 6, 23. Jézus érvényt szerez ennek. De nem azzal, hogy téged halálra juttat, hanem azzal, hogy a kereszten magára veszi a büntetést, hogy te bocsánatot kaphass, és újat kezdhess, hogy átformáljon az ő kegyelme!

Érvényt szerez a törvénynek azzal, hogy azoknak, aki ezt igénybe veszik, megbocsát. Akik behívják őt azokat megváltoztatja. „Én sem ítéllek el téged, menj el és mostantól fogva többé ne vétkezz!” János 8, 11.

Ő meghalt a törvényszegéseidért, és ezért kaphatsz bocsánatot. Ez nagyon komoly dolog. Ha ezt megérted, akkor többé te sem alkudhatsz meg a bűnnel, nem lehetsz magadhoz engedékeny. Kész vagy-e naponta bocsánatot kérni, és szembe fordulni a bűnnel?

 

                                     

Jézus arcképét láttuk a Bibliából. Láttuk, hogy mennyire fontos az, hogy a valódi arcképre nézzünk, és ne a fantáziánk által gyártott képre, hogy találkozzunk Jézussal. Nekünk is rá van szükségünk! Tanítására várnak a szigetek.” „És az ő nevében reménykednek majd a népek.” Máté 12, 21. Ő a mi reménységünk egyedül, ő a mi örök életünk. „Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” ApCsel 4, 12. Ő a megoldás. Jézus. A Biblia Krisztusa. Ismered őt?

 

Kérdések az igehirdetéshez:

  1. Hogyan alakította az írott és hirdetett ige komolyan vétele a Jézusról alkotott képedet? Tudsz-e konkrétumot mondani arra, hogy korrigálnod kellett az elképzeléseidet vele kapcsolatban?
  2. Hol találod meg azt a csendet, ahol Isten megszólíthat téged? Van most ilyen az életedben?
  3. oHogyaHogyan tudnál az evangélium hatalmában bízva bátran, de nem erőszakosan bizonyságot tenni Jézusról környezetedben?
  4. Emlékszel olyan esetre, amikor Isten megtört állapotodban talált rád, és felemelt? Esetleg olyanra, amikor össze kellett törnie a kevélységedet, hogy figyelj rá?
  5. Vizsgáld meg magad, nem vagy-e vétkes abban, hogy szavaiddal, viselkedéseddel átgyalogoltál valakin, aki gyengébb nálad, kiszolgáltatott vagy elesett! Hogyan tudnád felemelni őt?
  6. Mi az, amiben Jézus most szembesített az ő törvényével? Ne mentsd fel magad, engedd, hogy megtisztítson, helyre rakjon!
Szolnoki Református Egyházközség