Oldal kiválasztása

1. ÚRVACSORA
2. ADOMÁNYOK.
Köszönjük a gyülekezet nevében az úrvacsorai jegyek felajánlását, egyben szeretettel köszönünk minden múlt heti adományt és segítséget!
Az
adományok, szolgálatok hálaáldozatként szolgálják Isten dicsőségét és a gyülekezet épülését!

„Élő kövek” – megújul a szolnoki református templom „…ti magatok is mint élő kövek
épüljetek fel lelki házzá…Jézus Krisztus által” 1Péter 2, 5-6.
Isten iránti hálával adunk hírt arról, hogy a múlt héten 21.900,- Ft adomány érkezett a templomfelújításra a gyülekezet pénztárába. Köszönjük az adakozók áldozatvállalását!
A templombelső és a torony felújítására továbbra is
adományokat gyűjtünk.
Templomfelújításra elkülönített számlaszámunk:

10404993-00026897-00000004

ISKOLAKEZDÉSI TÁMOGATÁSRA gyűjt adományokat gyülekezetünk szeretetszolgálata, hogy segítséget nyújthasson azoknak a családoknak, akinek erre szükségük van
gyülekezetünkben. Kérjük, hogy aki teheti, a szeretetszolgálati perselybe elhelyezett vagy a lelkészi hivatalban befizetett adománnyal segítse az iskolakezdési támogatást!
Egyúttal
várjuk azok jelentkezését, akiknek szükségük erre a támogatásra.

3. ALKALMAINK.
Felhívom a Testvérek figyelmét az istentiszteletre készült hirdetőlapokon szereplő alkalmaink rendjére.

                                     ALKALMAINK AUGUSZTUS 26 – SZEPTEMBER 1.
Kedd                                   18.00   Dömösi kör – Nagyterem
Csütörtök                           17.00  Simeon és Anna kör – Tanácsterem
Péntek                                15.00   Istentisztelet – Vízpart krt. 3.
Vasárnap                            10.00   Istentisztelet -Templom
                                            10.00   Gyermek istentisztelet – Beo. lelkész lakás
                                            15.00   Istentisztelet – Szandaszőlős

A REFORMÁTUS CURSILLO „LÉGY HÁLÁS, HOGY LÁSS!” címmel TALÁLKOZÓT (Ultreya) szervez Kecskeméten, az Emmaus házban szeptember 7-én, szombaton 9 órától,
melyre a Cursillo korábbi résztvevői mellett szeretettel várnak mindenkit, aki szeretne megismerkedni ezzel a hitmélyítő szolgálattal, illetve aki szívesen bekapcsolódik ezen a
napon az igehallgatásba, beszélgetésbe, Isten-dicsőítésbe. Kérjük, hogy aki szívesen eljönne, jelezze a lelkészi hivatalban.
Kérjük, hogy aki autóval jön és másoknak is helyet
tud adni autójában, jelezze!

Szolnoki Református Egyházközség