Oldal kiválasztása

HIRDETÉSEK

2021. AUGUSZTUS 29.

1. Adományok és önkéntes szolgálatok

Köszönjük a gyülekezet nevében az úrvacsorai jegyek felajánlását, és az úrvacsora előkészítését egyben szeretettel köszönünk minden adományt és segítséget, amit az elmúlt időszakban ajánlottak fel a Testvérek! Az adományok, szolgálatok hálaáldozatként szolgálják Isten dicsőségét és a gyülekezet épülését!

2. Istentiszteletek rendje

Újraegyesítő családi nap címmel 2021. szeptember 5-én, vasárnap hosszú szünet után ismét családi vasárnapot tartunk.

  • 10 órakor családi istentisztelettel kezdjük a napot.
  • Ezután egyszerű ebéd mellett beszélgethetünk egymással.
  • Ebéd után a Napraforgók Játszóház várja a kicsiket és nagyokat többek

között élő csocsóval, akadálypályával, ugrálóvárral, hitoktatóink is készülnek

kézműves foglalkozással, társasjátékkal

  • A felnőtteknek délután  Takács Ferenc református önkéntes missziói munkatárs

tart előadást és beszélgetést „Közösségi immunitás” címmel.

 

Mindenkit szeretettel várunk! 

 

 Kérjük, hogy segítsék előkészületeinket azzal, hogy részvételi szándékukat létszámmal együtt jelzi augusztus 31-ig  e-mailen vagy telefonon a lelkészi hivatal elérhetőségein, vagy a mellékelt jelentkezési lap gyűjtődobozba való visszajuttatásával!  Köszönjük!

 

Jövő vasárnap a szandaszőlősi testvéreket is a családi napra várjuk. Szandaszőlősön délután nem tartunk istentiszteletet.

3. Hétközi alkalmak

Hétközi alkalmaink nagyrésze nyári szünetet tart. Hétközi alkalmaink ezen a héten:

Kedd                18.00 Dömösi kör                                  (Nagyterem)

Csütörtök         09.00 Bibliakör                                   (Szandaszőlős)            

 

4. Lelkészi hivatal

Lelkészi Hivatalban jelenléti ügyintézésre továbbra is előzetes időpontegyeztetés alapján van lehetőség. Kérjük a Lelkészi Hivatalba látogatás előtt mindenképpen kérjetek telefonon vagy e-mailen időpontot irodavezetőnktől!

5. E-Mail Lista

Kérjük, hogy akik még nem kapják meg e-mailes heti körlevelünket, de szeretnék megkapni ebben a formában is az igehirdetést és gyülekezetünk híreit, gyülekezetünk e-mail címére küldjék el e-mail elérhetőségüket!

Szolnoki Református Egyházközség