Oldal kiválasztása

HIRDETÉSEK

2021. December 26.

1. Adományok és önkéntes szolgálatok

Köszönjük a gyülekezet nevében az úrvacsorai jegyek felajánlását, előkészítését a templomot díszítő karácsonyfa felajánlását és feldíszítését, egyben szeretettel köszönünk minden adományt és segítséget, amit az elmúlt időszakban ajánlottak fel a Testvérek! Az adományok, szolgálatok hálaáldozatként szolgálják Isten dicsőségét és a gyülekezet épülését!

2. Óvintézkedések a gyülekezetben járványhelyzetben:

Gyülekezetünk presbitériumának a járványhelyzet aktuális állapotára tekintettel hozott döntései alapján a jelenléti istentiszteletek lehetőségét mindenképpen fenntartjuk, amíg csak lehet, hangsúlyozottan kérve a gyülekezetet, hogy vegyük komolyan a helyzetet, és felelősen tartsuk be az előírt óvintézkedéseket!

 

Kérjük, hogy tartsuk be az alábbi szabályokat alkalmainkon:

– lázas vagy hurutos tünetekkel ne jöjjünk az alkalomra!

– viseljünk szájat és orrot eltakaró maszkot!

– kerüljük a közvetlen érintéssel járó köszönést!

– tartsunk egymástól védőtávolságot! Csak a családtagok illetve egy háztartásban élők ülhetnek közvetlen közel egymáshoz. Aki a létszámkorlát miatt nem fér be a templomba, a gyülekezeti házban kivetítőn kísérheti figyelemmel az istentiszteletet.

– érkezzünk időben, hogy ne alakuljon ki tumultus a bejáratnál!

– nem használunk közös énekeskönyvet, kérjük hozzák el sajátjukat! 

– használjuk a bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítőt!

 

Köszönjük a gyülekezet megértését és a szabályok betartásával kapcsolatos együttműködését!

 

3. Alkalmaink December 27 – január 2.

Dec. 28. kedd                18.00 Dömösi körONLINE!

Dec. 31. péntek             17.00 Óévi hálaadó istentisztelet Templom

Jan. 01. szombat           10.00 Újévi istentisztelet Templom

Jan. 02. vasárnap          10.00 Istentisztelet Templom

                                         10.00 Gyermek istentisztelet – Gyülekezeti ház

                                         15.00 Istentisztelet – Szandaszőlős

  Karácsony és Újév között a Lelkészi Hivatalban nem lesz félfogadás.  Hivatali időben telefonügyeletet tartunk.

(hétfő-szerda-péntek 9-től 12-ig; kedd-csütörtök 13-tól 17-ig)

4. Iratterjesztés

Iratterjesztésünkben már kapható 2022. évi Kálvin Kalendárium – református egyházunk évkönyve -, a Bibliaolvasó Kalauz – amely egész évre szóló vezérfonal a rendszeres bibliaolvasáshoz -, és a református falinaptár.

 

Új énekeskönyvek. A világoskék sima és mintás, illetve a sötétkék sima előrendelt új református énekeskönyvek megérkeztek iratterjesztésünkbe. Azok, akik ezekből a fajtákból rendeltek előre, név szerint megvehetik a rendelt példányszámban az iratterjesztésben, vagy hivatali időben a Lelkészi Hivatalban. A sötétkék mintás énekeskönyvek sajnos előre láthatólag csak január végére érkeznek meg. Akik ilyet rendeltek, csak ez után juthatnak hozzá. Előrendelés nélkül csak később lesz lehetőség énekeskönyvet vásárolni.

 

Jövő évre is ajándékozhatunk Visszhang falinaptárt. Az Evangéliumot Minden Otthonba Alapítvány színes falinaptára minden hónapban egy ismert magyar közmondással indított gondolatsorral egy bibliai igéhez érkezik meg. A naptár készítőinek célja, hogy ezzel a naptárral eljusson a Biblia üzenete azokhoz is, akik még nem gyakorló hívők, de nem zárkóznak el az evangélium elől. A naptár ingyenesen elvihető, de készítői kérik, hogy azt mindenki névre szólóan adja tovább, és a naptár oda ajándékozásával vállalja azt, hogy a következő év során imádságban hordozza azt, akit a naptárral megajándékozott.  

A naptár átvételével kapcsolatban érdeklődjenek hivatali időben a Lelkészi Hivatalban!

 

Karakter. Szeretettel ajánljuk a gyülekezet figyelmébe egyházkerületünk Karakter című magazinját, ami ingyenes elvihető istentiszteletek után az iratmissziós asztalról.

5. E-mail lista

Kérjük, hogy akik még nem kapják meg e-mailes heti körlevelünket, de szeretnék megkapni ebben a formában is az igehirdetést és gyülekezetünk híreit, gyülekezetünk e-mail címére küldjék el e-mail elérhetőségüket!

 

 Szeretettel kívánunk áldott karácsonyt és új évet!

 

Szolnoki Református Egyházközség