Terhes kötelesség vagy elkötelezett szeretet?
Olvasandó: Lukács 10, 25-37. (Irgalmas samaritánus)
„Mert szeretetet (hűséget, kötődést, ragaszkodást) kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat.” Hóseás 6, 6.
„Összerogyott Bél, leroskadt Nebó, állatokra és barmokra rakták szobraikat, amelyeket nektek kellett hordoznotok; most fáradt állatokra kerülnek teherként. De nem tudják megmenteni a terhet, leroskadnak, összerogynak mind, maguk is fogságba kerülnek. Hallgass rám, Jákób háza, és Izráel házának egész maradéka, ti, akiket születésetek óta hordozok, világra jöveteletek óta viszlek: Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” Ézsaiás 46, 1-4.
Terhes kötelesség vagy elköteleződés, elkötelezett szeretet? Hogyan állunk az életünk dolgaihoz? Nem azokra gondolok, amelyek könnyűek, élvezetesek, szórakoztatóak, hanem azokra, melyek lemondással járnak. Vannak ilyen területei az életednek? Van olyan, ami most azonnal eszedbe jut? Lehet, hogy betölti minden gondolatodat.
A nehézség, a küzdelem, a lemondás, az erőfeszítés hozzátartozik az életünkhöz. Valójában ahhoz, hogy érték jöjjön létre, mindig lemondásra van szükség. Most gyakorolgatjuk ezt a gondolatot a fiammal beszélgetve a tanulással, gyakorlással kapcsolatban. Sok minden érdekli, sok mindennel szívesen foglalkozik, de kivétel nélkül minden területen eljön az a pont, ahonnan erőfeszítést kell tenni a továbblépéshez. Tanulás, gyakorlás, lemondás a teljesen kötetlen időtöltésről. Magától értetődő, hogy valamivel foglalkozunk, amíg szinte magától megy, de igazi érték úgy jön létre, ha vállaljuk azt a lemondást, ami már nem kényelmes, ami már erőfeszítéssel jár. Így van ez a sportban, zenében, alkotásban. És így van ez az emberi kapcsolatainkban is: akár házasságban (ha néhány évnél tovább kitartunk egymás mellett), akár a gyermeknevelésben (már a gyermek kihordása, és világra hozatala is lemondással és fájdalommal jár), akár a gyülekezeti testvérkapcsolatban (ha hordozni akarjuk egymást akkor is, amikor kiderül, hogy a másik nem mindig „jó fej”, ő is bűnös ember), akár a bajba jutottak megsegítésében (ha többet szeretnénk tenni, mint hogy adunk egy százast a kéregetőnek).
Szeretetszolgálat vasárnapja van ma a református egyházban. A szeretet – ahogyan Jézus példázatában is hallottuk – mindig lemondással, erőfeszítéssel jár. Még egyszer: nem a kellemes érzésekről van szó. A szeretet a Biblia szerint igazán ott kezdődik, ahol a kellemes érzések véget érnek. Nem csak az országút szélén heverő kifosztott és összevert ember esetében, hanem minden kapcsolatunkban.
Hogyan állunk az erőfeszítéshez, lemondáshoz, a teherhordozáshoz? Erről is beszélt Gyökössy Endre, amikor ezt mondta: „Hordozhatod úgy az életedet, mint púpot, és összeroskadsz, vagy hordozhatod úgy, mint keresztet és ember leszel.”
Kétféle hozzáállás, kétféle életlátás: terhes kötelesség vagy elkötelezett szeretet.
Terhes kötelesség: Az elvárás-megfelelés rendszerben gondolkozva a lemondás, az erőfeszítés mindig egyfajta külső kényszerként terhelődik ez emberre. Akár tudattalanul is az a gondolat van mögötte, hogy meg kell felelnünk egy olyan elvárásnak, amire igazán belül a szívben nem tudtunk igent mondani. Valaki(k)nek meg kell felelnünk, hogy elfogadjanak, megjutalmazzanak (anyagilag, vagy a jótetszésükkel, dicséretükkel), hogy „szeressenek”, vagy csak ne utasítsanak el, ne büntessenek meg. Félelemből, vagy dicséretvágyból – mindenesetre külső megfelelésről van szó.
Amikor valami „púp a hátunkon”, akkor vonszoljuk, legszívesebben leráznánk. Ebben a rendszerben kétféle reakció jellemző az emberre a kötelességgel kapcsolatban: szabadulni szeretne tőle, és ha megteheti, leráz minden kötelezettséget, csak azt teszi, ami jól esik; vagy fáradtan vonszolja, panaszkodik miatta, esetleg büszke magára a teljesítményéért. Teszi a kötelességét, de mindig a „szabadságot” várja, amikor azt tehet, amit akar. Esetleg érezteti a környezetével, hogy mekkora erőfeszítéseket tesz értük, és mennyire szenved e miatt (mártírkomplexus).
Elkötelezett szeretet: Ebben is benne van a lemondás a teherhordás, az erőfeszítés. A különbség azonban az, hogy amit elkötelezett szeretetből teszek, hordok, azt szív szerinti döntéssel vállalom – „aláteszem a vállam”, és szívből elkötelezem magam. Amikor valami kereszt a vállunkon, akkor az lehet nehéz, de szeretetből elvállaltuk: nem külső elvárásnak felelünk meg, hanem a szívünkben dől el és emiatt kötjük magunkat a döntésünkhöz, korlátozzuk magunkat, lemondunk a függetlenségünkről. Egy szeretetteljes családi kapcsolatban például ebből élünk meg valamit – jó esetben kölcsönösen. Elkötelezett szeretettel kötődünk egymáshoz. A házastársam felé való elköteleződés. A gyermekem vállalása (ha fáradt vagyok, akkor is törődöm vele, mert szeretem). A szüleim felé való szeretet. Az igazi gyülekezeti testvéri kapcsolat. Ezek kölcsönös kötődésen alapuló kapcsolatok.
Isten arra adta az életünket, hogy elkötelezett szeretetkapcsolatokban éljünk. A nagy parancsolat, amit az írástudó idéz, az életünk célját fogalmazza meg: a legfontosabbat, aminek mindent meg kell határoznia: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Lukács 10, 27. Ez azt jelenti, hogy mindennek erről kellene szólnia az életünkben. Vagyis mindennek, amit teszünk, elkötelezett szeretetből kellene fakadnia, és a terhes kötelességnek szóba sem szabadna kerülnie, ha Isten szerint élnénk az életünket.
Az igazi problémánk azonban az, hogy sok mindenre tekintünk ez életünkben az elvárás megfelelés rendszerében terhes kötelességként. Vagy igyekszünk lerázni, vagy fáradtan vonszoljuk. Nagyon nehezen érti a szívünk az elkötelezett szeretetet. Megtörténik az is, hogy terhes kötelességnek kezdjük érezni azt, ami természetes volt korábban. Nem tudjuk teljesíteni azt ezekben a kapcsolatokban, amit magunktól is elvárunk, vagy ha egyoldalúvá válnak, mert a másik csak elfogadja és használja, amit adunk… Ilyenkor kezdjük magunkat elégtelennek érezni… Hiszen kötelességeink vannak, és nem tudjuk azokat (jó szívvel) teljesíteni. Mennyit érünk mi így? Lám, még Jézus is azt mondja, hogy szeretni kell Istent és a másik embert. Szedjük össze magunkat jobban?
Találhatunk-e megoldást az Istennel való kapcsolatban? Erről beszélnek a felolvasott bibliai részletek. Az ember problémája, hogy másként gondolkozik, mint Isten. Az elvárás-megfelelés rendszerben terhes kötelességeket lát, nem a szeretetet. A maga módján Istent kereső ember az Istennel való kapcsolatot is valami módon az elvárás megfelelés rendszerben értelmezi.
Ézsaiás korában a pogány istentisztelet a bálványszobrok körbecipeléséről szólt. Ezt használja fel szemléltetésként Isten népe elgondolkodtatására: a bálványszobrok alatt roskadozó állatok és emberek. Az ember által kitalált vallás: cipelni kell, teljesíteni kell, meg kell felelni.
Figyelj csak! Ugyanez a gondolat szólal meg a törvényt, az elvárásokat kényszerből, félelemből, vagy jutalomvágyból teljesíteni akarók, vagy az engedelmesség elől menekülők gondolkodásában: „mit tegyek, hogy elnyerjem…” Milyen feltételt kell teljesítenem ahhoz, hogy örök életem legyen, hogy megmeneküljek a pokoltól? Mit kell nekem tennem? Nagyon nehéz? Az ószövetségi Izraelben ezzel a szívvel hoztak áldozatokat Istennek, de a szívük nem kötődött szeretettel hozzá, mert nem értették az ő szeretetét.
Figyeljünk csak, mit mond Isten! „Mert szeretetet (hűséget) kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat.” Hóseás 6, 6. Áldozat helyett hűség, áldozat helyett ismeret, vagyis szeretetteljes életközösség az Istennel. Az élet igazán fontos dolgai nem a kötelesség szóval írhatók le, hanem a kötődés szóval. Az, ami az életünket építi, nem a kötelességteljesítésből fakad, hanem az Istenhez való kötődésünkből. Nem kötelesség, megfelelés, hanem szeretet-kapcsolat. Ez lehet a motorja annak, amit teszünk, ahogyan élünk, és legfőképpen ahogyan értékeljük magunkat.
Ez a kötődés pedig abból fakad, hogy felismerjük: az Isten által nekünk ajándékozott hit, a Jézussal élt élet nem arról szól, hogy mi hordozunk terheket, mert Isten ez elvárja tőlünk, hanem erről szól: „én hordozlak.” Az Úr hordoz téged! Te pedig bízol benne és ragaszkodsz hozzá. Az emberi vallásosság elsősorban arról szól, hogy mit tegyek/tettem érte én; Jézus hit pedig elsősorban arról szól, hogy mit tett értem ő! Nem áldozat, amiben az ember megfelel Isten elvárásainak, és ezért jutalmat kap vagy elkerüli a büntetést, hanem szeretet, kötődés, ragaszkodás, amiben az ember felismeri: én elesett vagyok, bűnös vagyok, tehetetlen vagyok, Isten pedig szeret engem. Ő adta az életemet, ő váltott meg, ő szeretet engem és hív magához akármi is van a szívemben most.
A Nagy parancsolat nem megfelelésről szól, hanem szeretet-kapcsolatról. Ebben a kapcsolatban van az örök életed. Nem: tegyél meg valamit, és kapsz fizetséget, hanem élj a szeretetben, és akkor élsz (örökké).
A szeretetünk alapja: Isten végtelen szeretete. Az irgalmas samaritánus példázata nem annyiról szól, hogy a samáriai jó volt, legyél te is samáriai. Ez csupán moralizmus lenne, erkölcsi nevelés, viselkedési elvárás, nem életet formáló evangélium. Az evangélium, és ez a példázat is jóval mélyebb értelemmel bír. Ez a példázat az életed értelmét mutatja meg. Ha komolyan végiggondolod, meglátod, hogy te nem vagy ilyen. De Jézus ilyen volt érted. Ő az igazi Samaritánus! Fogadd el, hogy ő ezt megtette érted. Te nem tudtál mi tenni magadért, pláne érte, vagy másokért. Nem tudtál fizetni se neki. Ő mindent megtett, hordozott téged – az életét adta érted. Nem azért, mert te jól cselekedtél, még csak nem is azzal a gondolattal, hogy megéri téged megmenteni, mert majd méltó leszel rá, megszolgálod. Nem. Csak azért, mert szeret. Szeret összeverten, szeret akkor, amikor mások elmennek melletted, és – most kapaszkodj meg! – szeret akkor is, amikor te mész el mások mellett! És inkább belehalt a te önzésedbe, csak hogy neked ne kelljen távol maradnod tőle, és belehalnod örökre! Ismerd fel ezt a szeretetet, és törjön össze a teljesítménykényszerben vergődő, büszke szíved! Bízd rá magad! Engedd, hogy hordozzon téged! Hadd formáljon át!
Isten elköteleződött melletted. Az ő szeretete mindig igaz rád. Eltörölte azt, ami elválasztott tőle. Amit Jézus tett érted, az mindig és mindentől függetlenül igaz. Ez adja meg életed értékét, nem az, amit te tudsz adni! Nem az, amennyit teljesítesz, hanem az, hogy szeretett vagy. Ismeri a szívedet, nem tudsz neki csalódást okozni, mert tudja, mire vagy képes, mégis szeret. Mindent tud rólad. Mit szólsz? Az Istenhez való kötődés azt jelenti, hogy te rábízod magad erre a szeretetre, ragaszkodsz hozzá, mert ez az életed, és engeded, hogy hordozzon, hogy átformáljon.
Nos, ez a szeretet meghív, hogy értsd meg, hogy vele vagy biztonságban. Isten ismerete azt jelenti, hogy vele élsz életközösségben. Meghív – nem arra, hogy parancsokat teljesíts, hanem – arra, hogy hozzá kötődj, hozzá ragaszkodj hűségesen. Ő ragaszkodik hozzád, nem mond le rólad a gyenge pillanataidban sem. Meghív, hogy mondj igent. Nem kényszerít! Nem kötelező! De megértheted, és önmagadat kötelezheted el. E nélkül viszont nem megy: ez szeretet-kapcsolat. Mit szólsz?
Ez változtathatja meg az életedet. Olyan akarok lenni, mint az én Mesterem! Nem azért, hogy szeressen és elfogadjon, hanem azért mert szeret és elfogadott! Ő irgalmas, és is szeretnék irgalmas lenni! ÉS ha nem sikerül, és ezzel megbántottam – tudom, hogy ő továbbra is ragaszkodik hozzám – bocsánatot kérek tőle, és újra indulok! Ő odatette a vállát a kereszt alá, én is szeretném odatenni. Nem menekülök a nehézségek elől, nem vonszolom őket terhes „muszájként”, hanem igent mondok arra, amit ő bízott rám, és ha nehéz is, helyt állok vele, érte, hűséggel, ragaszkodással. Az ő segítségével. Értjük? Az elkötelezett szeretet ott kezdődik, hogy rá bízom magam Jézus Krisztusra, Isten elkötelezett szeretetére, és ragaszkodom hozzá. „Mert szeretetet (hűséget) kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat.” Hóseás 6, 6.
Kérdések az igehirdetéshez:
- Fogalmazzuk meg gyakorlati példákkal, hogy mi a különbség a terhes kötelesség és az elkötelezett szeretet között!
- Hogyan jelenik meg az elvárás-megfelelés rendszerben való gondolkodás az emberi kapcsolataidban illetve az Istennel való kapcsolatodban? Milyen torzító hatásai vannak ennek?
- Hogyan nyújt számodra gyógyulást, szabadulást ezekből az Úr Jézus evangéliuma?