Oldal kiválasztása

 

Lekció: 1Királyok 9, 1-9.

 „Amikor Jeruzsálem felé tartott, városról városra és faluról falura haladva mindenütt tanított. Egyszer valaki ezt kérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” Erre ő így felelt nekik: „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Attól kezdve, hogy felkelt a ház ura, és bezárta az ajtót, megálltok kívül és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De ő így válaszol nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok. Akkor kezditek majd mondani: Előtted ettünk, ittunk, és az utcáinkon tanítottál. Erre ő így szól: Mondom nektek, nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! Akkor lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve onnan. Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.” Lukács 13, 22-30.

Élethelyzetek, amikor az embert kellemetlen csalódás éri: Tehetségkutató versenyen élesben derül ki, hogy nem is tudsz négy oktávot kiénekelni, sőt talán egyet sem tisztán, fizetéskor derül ki, hogy nem érvényes a bankkártya, repülőre felszállásnál, hogy nem jól nyomtattad ki a beszállókártyát, megváltozott a belépőkód egy épületbe (kicserélték a zárat), 25X megvártak, amikor késtél, huszonhatodszor nem, és ezért lemaradtál. Hamis bizakodás, amikor későn derül ki a valódi helyzet.

Sportversenyek, amikor a sikeres, az esélyes elbízza magát, és váratlan vereséget szenved az esélytelentől, aki jó felkészüléssel és koncentrációval, mindent egy lapra feltéve meglepi és legyőzi ellenfelét. Elbizakodottság, téves önbizalom, önbecsapás, önáltatás és felsülés.

Ha a valaki felhívta volna a figyelmet a valós helyzetre, és azt komolyan veszi az ember, és felkészül, akkor elkerülhető lett volna a bukás. 

 

Ennek lelki veszélyére figyelmeztet Jézus ebben a mai igében. Figyelmezteti azokat, aki a 2000 évvel ezelőtti Izraelben, Jeruzsálemben éltek, és figyelmezteti bennünket, akik a 21. századi nyugati kultúrában, „keresztyén Európában” élünk.

 

Jézus igehirdetésének nagy felszólítása: térjetek meg! Lukács evangéliumának 13. részében különösen is felerősödik ez az üzenet. A választott népet, amelyik minden további nélkül Isten bennfentesének gondolja magát, Jézus fel akarja rázni a bennfentesség hamis illúziójából: az életetek radikális megváltozására van szükség ahhoz, hogy megmeneküljetek! Teszi ezt annak tudatában, hogy az Isten útját vakon és gőgösen elutasító Jeruzsálem nemzeti katasztrófa felé közeleg: néhány évtized múlva beteljesedik Jézus jóslata: „Íme, elhagyottá lesz a ti házatok.” (Lukács 13, 35.) „Jönnek olyan napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának.”  (Lukács 21, 6.) Titusz hadai Kru. 70-ben porig rombolják Jeruzsálemet és – amit el sem tudtak volna képzelni a zsidók – a jeruzsálemi templomot is. A templomból a mai napig csak a siratófalnak nevezett ki részlet maradt meg.

 

Egyszer valaki ezt kérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” A bennfentesség fölényes meggyőződése érződik ebből a kérdésből. Nem az érdekel, hogy hogyan üdvözülhetnék –ezt magától értetődőnek veszem, hanem az, hogy hányan üdvözülnek velem együtt.

A korabeli zsidó gondolkozás bennfentesség tudata részben a történelmi gyökereikből fakadt: Ábrahám, Izsák és Jákób leszármazottai vagyunk, Isten választott népe, erről szól a történelmünk. Ezen kívül az istenhit kultúrájuk része volt: életüket át meg átszőtték a vallási törvények és szokások, az élő Istenről szóló tanítások – amelyek más népek, a pogányok nem ismertek. „Előtted ettünk és ittunk, az utcáinkon tanítottál.” Úgy tekintettek magukra, hogy ők bent vannak az Isten országában, és esetleg más népek a missziói terület, aki távol vannak, akiket be kell vezetni még az üdvösségbe.

 

Vigyázzatok! – mondja Jézus. Ti vagytok a missziói terület! Nem elég, hogy származás szerint Isten népéhez tartoztok, nem elég az, hogy történelmi gyökereitekre büszkék vagytok, nem elég hogy a kultúrátok része a vallás, ha az élő Isten nem része az életeteknek. Ne azt kérdezzétek, hogy hányan üdvözülnek, hanem komolyan tegyétek fel a kérdést: én üdvözülök-e? Ne bízzátok el magatokat, ne áltassátok magatokat, hanem készüljetek fel! A magától értetődő bennfentesség kényelme helyett igyekezzetek bemenni a szoros kapun!

 

Igyekezzetek: agónidzó. Ahogy a versenyzők teljes erőbedobással küzdenek a győzelemért. Ahogy valaki életre-halálra menő küzdelemben harcol, hogy ő maradjon felül. Jézus a magától értetődő bejutás helyett a szoros kapu képét használja, ahol keményen meg kell küzdeni a bejutásért… Gyermekkorom mozi élményei jutnak eszembe, amikor nem üresek voltak a mozi termek, hanem sokan voltunk minden előadáson. Nem voltak helyjegyek: mindenki igyekezett a jobb helyeket megszerezni. Amikor kinyitották az ajtót, majdnem összenyomtuk egymást, hogy az elsők között jussunk át a szűk nyíláson, aztán a széles mozi teremben szétszóródva a legjobb helyekért versenyezzünk. Ezt a képet használja itt Jézus. És értjük, ugye, hogy nem egymással kell versenyeznünk, de ezzel a buzgalommal, erőbevetéssel, tűzzel kell törekednünk az üdvösségre.

 

Igyekezzetek, mert megtörténhet, hogy az, aki bennfentesnek gondolta magát, kívül marad, miközben Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal együtt sokan a világ minden tájáról ott lesznek, azok közül a pogányok közül, akiket lenéztetek, akiket másodrendűnek tartottatok.

 

Mit mondanak a kint rekedtek, és mit mond a gazda bezárva az ajtót? Előtted ettünk és ittunk, utcáinkon tanítottál – nem tudom, honnan valók vagytok, nem ismerlek titeket. Része voltál a kultúránknak. De nem voltam része az életeknek! Ott voltunk, ahol te – de nem velem voltatok. Tudtunk rólad – de nem ismertetek engem személyesen, nem ismerlek titeket. Így nem jöhettek be!

 

Mit üzen Jézus a mi kultúránknak ezzel az Igével? A nyugati „keresztyén” kultúrának? Ma mi vagyunk azok, akik elmondhatjuk: „előtted ettünk és ittunk, az utcáinkon tanítottál.” Része a történelmünknek, része a kultúránknak, de mennyire része az életünknek? Tavaly a reformáció 500. évfordulóját nagy erőkkel ünnepelte Európa: büszkén emlékeztünk elődeinkre: Lutherre, Kálvinra és a többiekre, de a mai életünket mennyire határozza meg az a hit, amelyik nekik életelemük volt?

Hagyományosan úgy tekintettünk magunkra, hogy mi vagyunk azok, akik a keresztyénséget, Jézus tanítását elvisszük a többi néphez, akik lelki sötétségben vannak. Mi vagyunk a bennfentesek, mások a missziói terület. Ma is ebben a szerepben szeret tetszelegni a nyugati világ: mi vagyunk a misszionáriusok, akik a humanista értékeket, a demokrácia vívmányait elvisszük az elmaradott népekhez, akik megtanítjuk a világot arra, hogy hogyan kell élni. De miről beszél az, ahogyan mi élünk?

 

Igyekezzetek! – mondja Jézus. És éppen ez az igyekezet hiányzik a nyugati kultúrából.  Kényelem, mindent hagyás, abszolút tolerancia. Nem harcolni, hanem engedni… Európa nem ragaszkodik az értékeihez, nem akar harcolni értük… Mihez ragaszkodunk foggal-körömmel? Miért harcolunk foggal-körömmel? A hitünkért biztosan nem. Ezért sodornak el bennünket. Feladjuk az értékeinket, levesszük a jelképeinket, nem vállaljuk fel a rendet a kényelem korlátlanságáért, a vágyaink szabad kiéléséért. Saját magunknak nem fontos. Mi a fontos? A kényelem, a szórakozás, az élvezetek, a jólét. Nekünk nem fontos a családunk? Nem fontos az, ami az őseinknek fontos volt? Nem fontos a nemzetünk? Csak az a fontos, hogy mennyit keresünk, hogy milyen technikai színvonalon állunk? Hogy milyen autóval utazunk, hogy hol nyaralunk? Mi az, aminek tényleg tétje van számunkra?

A nyugati „keresztyén” kultúra „Jézus előtt eszik és iszik, s utcáin hallja Jézus tanítását” s ezzel együtt a kényelmet imádja. Ennek a hozzáállásnak szélsőséges megnyilvánulásain megütközünk (pl. a svéd evangélikusok nyíltan homoszexuális nőt szentelnek fel püspöknek, más vallások iránti toleranciából a nyugati keresztyénség megtagadja saját lényegét, jelképeit stb.), de nem csak a szélsőségekkel van a probléma, hanem a jólét és kényelem általános istenítésével.

Dietrich Bonhoeffer német mártír teológus vezetett be egy fogalmat a nyugati protestáns egyház tévútjának leírásához: olcsó kegyelem. Hisszük, hogy ingyen kegyelemből, egyedül Jézus Krisztus érdeméért üdvözülünk, nem a cselekedeteinkért. Ha azonban ez lazaságra indít bennünket, akkor vészesen félreértjük Isten ingyen kegyelmét, olcsóvá igyekszünk tenni azt. Isten ingyen kegyelme rendkívül drága! Nem tologathatjuk unottan, nem gondolhatjuk nagyképűen, hogy ha minden kegyelem, akkor mi nyugodtan lazíthatunk, élhetünk ahogy jól esik, mert „úgyis jó lesz majd Istennek az életünk”. Ahogy a „felvilágosodás” idejének filozófusai mondták vakmerő nagyképűséggel: „A cipésznek az a dolga, hogy cipőt készítsen, Istennek ,meg az a dolga, hogy megbocsásson.”?! Hol van az istenfélelem? Hol van Isten szentségének komolyan vétele? Hol a bűneink feletti bánkódás, bűnbánat, életszentségre való törekvés?

Szörnyű tévedés, amikor az ember azt gondolja, hogy Isten szeretete azt jelenti: mindent megtehetek, nem számít, mert úgyis szeret! Szörnyű önáltatás, mikor az ember a bűnbocsánatot összekeveri az elnézéssel azt gondolva, hogy nem számít a bűn! Isten szent. Világosan elénk adta az élet alapszabályait a Szentírásban. És nem hagyja, hogy az ember ezeket a szabályokat átírja! Következetesen elutasítja a szabályszegést és ítéletével sújtja azt. Az isteni rendtől való eltérésnek van időleges és örök következménye, büntetése. Isten világában nem lehet következmények nélkül rendetlenkedni. Ezt megértve döbbenünk rá lehetetlen, elveszett helyzetünkre. Így látjuk meg, hogy egyetlen lehetőségünk a megmenekülésre Jézus Krisztus, aki megváltott bennünket! Magára vette a következményt helyettünk a kereszten. És ez nem azt jelenti, hogy most már egyáltalán nincs következmény! „Nincs most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak.” Róma 8, 1. Van ítélet. Azok ellen nincs, akik Krisztus Jézusban vannak. A nagy kérdés, hogy benne vagy, Testvérem? Vagy rajta kívül a magad útját járod? Valódi, élő kapcsolat Jézus Krisztussal, aki Megváltód és Urad? Ez az egyetlen menedék! Ez az üdvösség! Nem a történelmi emlékek és a kulturális értékek maradványai.

 

JÉZUS PANASZA (a lübecki Krisztus szobor felirata)

“Ti mesternek hívtok – és nem kérdeztek engem.

Útnak neveztek – és nem jártok rajtam.

Világosságnak hívtok – és nem néztek reám.

Életnek neveztek – és nem kerestek engem.

Bölcsnek hívtok – és nem követtek engem.

Hatalmasnak neveztek – és nem kértek engem.

Irgalmasnak hívtok – és nem bíztok bennem.

Igazságnak neveztek – és nem féltek tõlem.

Ha egyszer örökre elvesztek – ne okoljatok engem!”  

    

A legnagyobb veszély, ami a nyugati „keresztyén” kultúránkat fenyegeti  nem a külső támadás, hanem a belső elerőtlenedés, elkényelmesedés! Emiatt sodornak el minket erkölcsileg és társadalmilag is. Az elsődleges probléma, hogy a saját értékeinket nem becsüljük meg, nem vagyunk képesek áldozatot hozni az életért – illetve a kényelem oltárán feláldozunk mindent: életet, értékeket…

  

Eközben sokan „eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában”: Afrikában, a Közel-Keleten, Távol-Keleten hitüket véresen komolyan vevő keresztyén testvéreink tömegei vállalnak nem csupán kényelmetlenséget, áldozatot, de mártírhalált Jézus Krisztusért. A hagyományosan missziói célpontként szolgáló területek keresztyénei jönnek és „visszamisszionálják” Európát (pl. Kwasizabantu misszió).

 

A keresztyénség komoly történelmi értékei találhatók a nyugati kultúrában, de az igazi, élő keresztyénség súlypontja nem itt van – valójában missziói terület vagyunk!  

 

Jézus korának Izraelje és Jeruzsáleme Isten No. 1. népének tekintette magát. Jézus a megtérésre szólítja fel őket sürgető módon. Ha nem térnek meg, nem hogy No. 1. nem lesznek, de kívül rekednek Isten országán, míg általuk lenézett „másodlagos” népek megtalálva az ajtót együtt ünneplenek majd Ábrahámmal és a többi ősatyával. Jézus a mai hagyományosan keresztyén nyugati kultúrát is megtérésre szólítja fel sürgető módon. Ha nem térünk meg, kívül rekedünk Isten országán, míg más népei a világnak együtt ünnepelnek majd Lutherrel és Kálvinnal Isten országában.

 

Még nyitva van az ajtó. Ez arra szólít fel, hogy forduljunk szembe a kényelmességünkkel: a felsőbbrendűség és a bennfentesség hozzáállása helyett igyekezzünk megtérni! Vegyük életre halálra komolyan, hogy nincsen üdvösség senki másban csak Jézus Krisztusban, akiben van a mi bűneink bocsánata, és az ő uralma, vezetése alatt élve van üdvösségünk. És igyekezzünk a körülöttünk élőket is Jézushoz hívni: mert hiába része a kultúrájuknak Jézus, ha nem az életük része, az életük Ura.

  

Jézus szavai sürgető felszólítást jelentenek számunkra is a megtérésre és sürgető felszólítást misszióra a körülöttünk élők között.

 

Kérdések az igehirdetéshez:

Hogyan jelenik meg a bennfentesség és kényelmesség kultúránkban és egyházunkban?

Mit jelent a Jézus szavai szerinti „igyekezet” a hitéletünkre és a missziónkra nézve?

 

 

 

Szolnoki Református Egyházközség