„Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint,
akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. Ti abban az időben
Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység
nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek
Krisztus vére által.
Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az
ellenségeskedést, miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a
kettőt egy új emberré teremtse önmagában. Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután
megölte az ellenségeskedést önmagában, és eljött, békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a
közelieknek. Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.
Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.
Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület
egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által.”
Efezus 2,11-22.
Szeretett Gyülekezet!
Elmúlt héten lelkipásztor testvérem is ezekkel a szavakkal köszöntött minket, s később, milyen jó, hogy
emlékeztetett, újra felhívta a figyelmünket, Isten szeret Bennünket! Ezért van, ezért lehet kegyelemben részünk még
a mai napig is!
A mai napra rendelt Igénk annak a sorozatnak a része, aminek már a 6. részénél tartunk, s folytatása az Isten
szeretetének megismerésében!
1. Népeket megbékéltető Krisztus
Mikor elkezdtem a készülődést a mai napra és először elolvastam az Igeszakaszt, egyből a ’berlini fal’ jutott az
eszembe! Miért is juthatott eszembe? Tudom, sokan ismerik ennek a történelmi tereptárgynak a történetét, de
engedjétek meg, hogy a fiatalabbakra való tekintettel felelevenítsek néhány momentumot!
A II. Világháború végeztével a nyertes hatalmak felosztották a megszállt területeket! Hosszas béketárgyalások után
Berlint, a volt fővárost két részre szakították! Egyik része az újonnan megalakult NDK, a Német Demokratikus
Köztársaság része lett, míg a másik része a szintén újonnan alakult NSZK, Német Szövetségi Köztársaság része lett! A
kialakult két német állam eltérő berendezkedése, az emberekhez való viszonya miatt hatalmas kőfal lett felhúzva
Berlin közepén. A fal két oldalán eltérő politikai rendszer és eltérő életvitel alakult ki. Egyik oldalon a szabadságot,
másik oldalon az elnyomottságot élték meg a lakosok. Az NSZK-ban Mercédesszel jártak az emberek megkötések
nélkül, szabadon. Míg a fal másik oldalán műanyagból készített Trabanttal jártak, állandó ellenőrzések, lehallgatások,
megfigyelések alatt!
Engedjetek meg egy apró kitérőt! Kelet-Berlin lakosaihoz hasonlóan éltek az 50-es években Magyarországon is!
Október 23-ra készülve, emlékeznünk szükséges az akkor élt honfitársainkra, akikben élt a szabadságvágy, akik nem
hajtották fejüket az igába! Emlékeznünk kell azokra, akik ebben az időben sem tagadták az Istent, akik naponta imára
hajtották fejüket, mikor nem volt ildomos arról beszélni, hogy Jézus Krisztus követői. Emlékeznünk szükséges azokra
a kitartó hívő emberekre, akik nem adták fel! Így juthat eszünkbe a mártírhalált halt Nt. Gulyás Lajos lelkipásztor,
mert a legfontosabb volt számára az Isten által adott élet védelme! Ezért a tettéért végezte jelöletlen sírban! Emberi
végtisztességtől megfosztva, de Istenétől el nem választva!
De térjünk vissza Berlinbe! A rendszerváltoztatás szele elérte a német fővárost is, így rálépett a demokratizálás
folyamatára, aminek az eredménye volt a várost kettévágó fal lerombolása, az elnyomás, a kitaszítottság jelképének
eltüntetése. A két részre szakadt németség újra eggyé válhatott!
Időszámításunk előtt is állt egy fal! Nem máshol, mint a jeruzsálemi templomban! Josephus Flavius így írt erről:
„Mielőtt a templom második előterébe jutnánk, mellmagasságig érő kőfallal találkozunk, remekül volt megépítve,
szabályos távolságokban olvashatóak voltak a kultuszi rendeletek görögül és latinul, nehogy az idegenek közül bárki
is bejusson a szentélybe” (Zsidó háború 5,5). 1871-ben megtaláltak a kultuszi rendelkezések egyik tábláját: „Senki
idegen néphez tartozó nem tartózkodhat a falakon belül, amelyek körülveszik a szentélyt. Aki vét ez ellen, halállal
lakol” Nem véletlen, hogy Pál ezt az ismert képet használja fel, mikor a pogányok és a zsidók különbségének
eltörléséről beszél.
Pál több dolgot is felsorol az Efézusiaknak: egyrészt azt, hogy a zsidóknak volt Istenük, de nekik, a pogányoknak nem,
mert Isten nélkül éltek, mert nem ismerték az egy, igaz Istent, hanem kő és fa szobrokat, bálványokat imádtak
helyette. Nagyon távol voltak az egy, igaz Istentől. Másodszor a törvények is nagyon elválasztották őket egymástól. A
törvény sok mindenben korlátozta a zsidókat. Ne ölj, ne lopj, ne hazudj, ne paráználkodj! A pogányoknak ilyen nem
volt! Nekik ugyan mindent szabad volt, de Pál inti őket: Nem minden használ, nem minden válik a javukra!
A törvény előírása volt továbbá a férfiakon végrehajtott körülmetéltség, mint egy megkülönböztető jel, amit
megfigyelhetünk Dávid és Góliát harcánál is. A kis, szinte 17 éves pásztorfiú, hogy leszólja a nagy és hatalmas óriást:
mit képzel ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni meri az Isten népét! Vagy a szombat napjának
megszentelése, a munkatilalom napja, ami a pogányoknál nem volt meg. Nekik is voltak ünnepeik, de ezt a heti
rendszerességgel megtartott ünnepet nem ismerték és tartották. Bizonyos tisztálkodási és ételtilalmi szabályozások
is elkülönítették őket egymástól, mit szabad enni és mit nem. Gondolhatunk itt elsősorban sertéshús nem evésére!
A pogányoknál ismeretlen volt a Messiás várás, míg a zsidók erősen reménykedtek a Messiásukban, aki
megszabadítja őket mindenkitől és világuralomra segíti őket. Más volt az időszemléletük is. A zsidók hittek a
kezdetekben és hittek a végben, egy egyenes vonalú haladást feltételeztek, amelynek időpontjai elérkeznek előbb-
utóbb és bennük az ígéretek beteljesednek. Tudtak várni. A pogányok időszemlélete ciklikus volt. Ha elmúlt egy nap,
nem volt érdekes, tudták lesz majd egy másik új nap. Az idő nem serkentette vagy hajtotta őket. A pogányok a
jelenben éltek, a mának éltek, élvezték a jelen adta lehetőségeket, áldásokat, de reménységük nem volt, különösen
nem a halállal szemben. Megadással fogadták a halált, tőle való megváltást nem ismertek, legfeljebb valami árnyék
létet sejtettek, de tőle való szabadulás nélkül élték az életüket.
Mindezek ellenére a legfontosabb eltérés, hogy a pogányok számára ismeretlen volt az ígéret szövetsége, ugyanis
Izrael a „szövetség népe” volt, 2Móz 6,7 szerint vallották, hogy Isten az ő Istenük és ők az Isten népe. Ez elsősorban
nem kiváltság volt eredetileg, hanem elkötelezés Isten rendjének megtartására. 2Móz 24,1—8 drámai módon
ábrázolja ezt a páratlan kapcsolatot. Ahhoz, hogy Isten megvalósítsa világtervét, szükségképpen egy népet kellett
magához fogadnia. Ez egyszerre volt kiválasztás és küldetés. Vitathatatlan, hogy a zsidók rendkívüli módon vallották
magukat Isten népének, szerszámnak Isten kezében!
Ma, itt a templomban fontosabb ennél tudni azt, hogy 2000 évvel ezelőtt Jézus már ledöntötte az embereket
egymástól elválasztó falakat, amelyek megkülönböztették azokat egymástól. Eltörölte saját vérével azt a falat, ami
elválasztotta egymástól a pogányt és zsidót. Jézus keresztje egy új emberi közösséget hoz létre, ahogy a Galata
levélben olvassuk: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti
mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban” (3,28). Lehet eltérés bőrszínben, kultúrában, nemekben, de Isten terve
egyértelmű Jézus Krisztusban, hogy minden teremtményét egy egységbe kovácsoljon, egy egységben lásson!
Hadd hozzak egy matematikai egyenletet, ami csak a Szentírás tükrében igazolható! 1+1=1! Mind a zsidó, mind a
pogány, akik átélték a korinthusi levélben (2,15) leírt új teremtést, eggyé váltak az élő kapcsolatban a Jézus
Krisztussal! Ledöntetett a fal, így van lehetőséged neked és nekem is ezt az élő kapcsolatot táplálni, így mondhatjuk
el magunkról: „ … tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe
Istennek.” (2,19). Érezzük-e ennek a mondatnak üzenetét a saját életünkben? Mi már nem vagyunk elzárva,
nem vagyunk kirekesztve az Istennel való közösségből. Részesedhetünk az Úr kegyelmében, tapasztalhatjuk
áldásait, rábízhatjuk egész életünket, fordulhatunk Hozzá kéréseinkkel, panaszainkkal, és velünk örül, mikor valami jó
történik, de ez az Isten, akinek megvallva bűneinket a háta mögé dobja és nem emlékezik meg róla! Nem érettünk,
hanem az Ő Fia váltságáldozatáért! Maga Jézus békélteti meg az Atyát a teremtményeivel és Ő az, aki békességet
teremt a népek között! Jézus béketeremtése által lehetünk most is együtt, általa ülhettünk be a padokba, hallhatjuk
Isten Igéjének magyarázatát, vehetjük kezünkbe nap, mint nap a Szentírást! Mert nincs elzárva előlünk, mert nem
csak egyeseké már a hit, hanem mindenki részesülhet benne!
A világunk tele van forrongásokkal, ellenségeskedésekkel, háborúkkal! Gondoljatok csak az évtizedek óta tartó zsidó-
palesztin konfliktusra! A két felet nem lehetett hosszú távú békekötésre bírni, bármely szinten is kezdték el a
békítést! Önmagam is egyetértek neves igehirdetőnkkel, aki azt mondta. ez a két nép sosem fog megbékélni
egymással, egyetlen béketett lehet a Jézus Krisztus keresztjénél leborulni, mindkettőnek! Ahol ledől a két nemzet
között magasodó fal, s testvérként borulhatnak össze egymással.
2. Krisztus és közöttünk lévő fal leomlik
Fizikálisan jelenlévő falat láthattunk Berlinben és Jeruzsálemben is, de itt Szolnokon, de bármely településen volt
vagy van egy fal, egy személyes fal. Ez a fal minket és Jézust választ, választott el. Mindannyian bűnben születünk
meg! Ez a bűn, ami elválaszt bennünket Istentől! „Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn
által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett.” (Róm 5, 12) olvashatjuk a
Római levélben. A bűnünk és a vétkeink falként választanak el a Teremető Atyától! Ez a fal nem engedi, hogy
meglássuk Őt, a mindenek alkotóját és fenntartóját! Ez az a fal, amit sokáig természetesnek veszünk a
mindennapjainkban! Ez az a fal, ami megakadályozza az emberek nagy részét az Isten megismerésében! Pedig ezen a
falon vannak lukak, vannak rések, vannak helyek, ahol be lehet pillantani a fal másik oldalára. Aki átnéz, azt látja,
maga Jézus áll ott és készül egy újabb téglát, követ kiütni a falból! Nagyobb résen át látva, tapasztalva, többet
megismerve Isten hatalmából, Isten munkájából, Isten szeretetéből! Jézus készen áll az egész falat egy szavával
ledönteni! Emlékezzetek Jerikó falainak ledöntéséről! A méteres kőfalak nem azáltal esnek darabokra és dőlnek le,
hogy a zsidó nép körüljárta azt és megfújták kürtjeiket, hanem Isten szándéka és kijelentése rombolta le! Nem
emberi erő, nem emberi akarat, nem emberi óhaj! Az Isten és köztünk húzódó fal is a Felsőbb akaratából omlik,
omolhat le, Jézus Krisztus isteni személye végett! Ő készen áll! Te is kész vagy kérni Őt, döntse le az elválasztó falat
és váljék eggyé Veled? Áll-e még a falad vagy már ledőlt? Van-e, volt-e merszed hívni a Megváltót?
Testvérem! Ha még áll ez a fal közted és Isten között, akkor merj odalépni és áttekinteni egy résen! Figyelj jól arra,
amit látsz, figyelj jól, milyen ígéret lehet a Tied!
Hogyan lehet betekinteni a kiütött kő helyén? Most, mikor itt vagy a templomban, már lehetőséged van rá! Isten
kijelentett Igéjét hallhatod és annak magyarázatát! Itt értheted mi a Seregek Urának terve, akarata, szándéka! Itt
értheted meg, mi az, amit Teéretted megcselekedett! Itt értheted meg, boldog jövőt tervezett, ezért küldte el és
áldozta fel a keresztfán egyszülött Fiát, „Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.”
(18)! Jézus elkészítette a találkozás lehetőségét Teremtőddel!
És Te Testvérem, ki már az Úr Jézussal menetelőnek mondod magadat, Te se nyugodj meg, mert még hívőként is
vissza-vissza lehet építeni a köveket! Újra húzni a falat! Ne restülj meg a kapcsolat ápolásában! Ne restülj meg a
Szentírás olvasásában, ne restülj meg az imádságban,ne restülj meg a Teremtővel való beszélgetésben! Állandó
kommunikációd legyen Vele!
Gyerekeknek szoktam elmondani, mi is az a kommunikáció! Általában egy ismert embert hozok fel példának, mert ők
azt hiszik, hogy ha ismerik a nevét és tudnak róla pár dolgot, akkor már az ismerősük! Ekkor szoktam elmagyarázni,
akkor lehetne az ismerősük, ha az ismert személy is szól hozzájuk, ismeri a mindennapjaikat, tanácsokkal segíti őket!
A helyes kommunikáció tehát kétoldalú függés, kétoldalú megszólítás. Isten ezt a kétoldalúságot várja el Tőlünk, akik
már ismerjük az Ő nevét!
3. Embertársaink és köztünk lévő fal leomlik
Az Istennel folytatott helyes kommunikáció eredménye más területen is meglátszik, észrevehető! Olyan korban
élünk, mikor az emberi kapcsolatok satnyulnak, kihűlőben vannak! Nem csak az utcán, nem csak a lépcsőházakban,
de otthonokban is, a házastársakkal, a gyermekekkel, a szülőkkel. Ott húzódik az emberek között a fal! Sokszor
védekezésképpen, sokszor érdektelenségből, sokszor önimádatból! Jézus váltságával és annak elfogadásával ezt
lerombolta, helyreállította! Hányszor hallhatjuk bizonyságtételekben az emberi kapcsolatok rendeződését, mikor
Isten változást hozott a bizonyságtevő életében! Dömösi körösök sokszor hallanak olyat, hogy a Jézus követése nem
csak azt eredményezte, hogy megszabadult az alkohol fogyasztásától, hanem arról is beszámolnak, helyreállt a
családi béke, helyreállt a munkatársi viszony, helyreállt a gyermek-szülő kapcsolat is! Minden változás az életükben ott kezdődött, hogy Jézus egy rést nyitott, mikor az Isten Igéjét elkezdte hallgatni, mert valaki beszélt az Úr munkájáról, tetteiről!
Szeretett Testvérek! Ne gondoljuk, hogy csak a templom falain kívül lehet szeretetlenség a másik emberrel szemben!
Sajnos, ezen padok között is találkozhatunk vele! Mikor hadakoznak egy helyért, mikor egyik a másikkal nem akar
együtt szolgálni, mikor békétlenség támad a másik testvér iránt, mikor nem óhajtjuk elfogadni a másik különbségét, a
miénktől! Olyan szép lenne Testvéreim, ha ebben a világban mindenki szeretné, elfogadná a másikat, érzékeny lenne
annak bajára, gondjára és tenni is akarna! Olyan szép lenne Testvérek, ha a gyülekezeteink lennének az elsők, akik
ezt végrehajtják, embertársuk felé nyitott szeretettel fordulnának, betöltve Isten parancsát: „Ne légy bosszúálló, se
haragtartó néped fiaival szemben! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az ÚR!” (3Móz 19,18).
Testvérek! Hallhattuk és láthattuk Jézus ledöntött falat a népek között, közte és közted és az emberek között! Van
egy történet, ami ezt a hármat összefogja, szemlélteti! Az egyik gyülekezet lelkipásztora szabadságra ment,
helyettesítőről gondoskodott maga helyett a vasárnapi szolgálatra! A gondnok 10 perccel a kezdés előtt már
idegesen járkált, toporgott, várva a Nagytiszteletű urat. Izgalmában észre sem vette, hogy egy ismeretlen ember
lépett be a templom ajtaján! A belépő egy roma ember volt, hosszú szakadozott kabátot viselt, egy foltozott sapkát a
kezében. Másik kezében egy reklámszatyrot tartott, ami már látott szebb napokat is! Tétován szétnézett, majd egy
padba leült, tisztelettudóan köszönt a körülötte ülőknek és elővett a szatyorból egy énekeskönyvet! Ezután vette
észre, mindazok, akiknek köszönt elmentek mellőle! Gondolhatta ez az ember, ezek aztán valóban keresztyének?! A
gondnok még idegesebb lett, sehol az igehirdető, nyugtalanul nézte meg percenként az óráját! Pontosan, az
meghirdetett időpontban a szakadt ruhás ember felállt, levette a kopottas hosszú kabátját! A kabát alatt a lelkészi
palást bújt meg. A szatyorból kivette a Bibliáját is és elindult az Úr asztalához!
Nem tudom, mi volt aznap az Ige, amiből prédikált, de könnyen el tudom képzelni, hogy a ma felolvasott Igeszakasz!
Amit biztosan tudok, ugyanazzal az apostoli köszöntéssel kezdte el az Istentiszteletet, amivel ma is kezdtük
együttlétünket! „Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.” (2Kor 1,2). Azon
napon, abban a gyülekezetben, leomlott néhány Isten és ember közti fal az előzőleg kirekesztett, szeretetlen
lelkipásztor szolgálata által!
4. Az Isten által épített védőfal
Ennek az igehirdetésnek azt a címet adtam: ’ Leomlott falak’! Végezetül mégis egy olyan falról kell szólnom, ami nem
leomlik, hanem felépül! Ez az Isten által épített fel azok körül, akik Ővele járnak! „Azokon van az Úrnak szeme, akik
őt szeretik, erős pajzsuk nekik, s hatalmas támaszuk. Hajlék a puszta szele, árnyék a dél hősége ellen, megóv a
botlástól, s fölsegíti azt, aki elesett.” (JSir 34,16) Isten védelme, segítsége védőfala a keresztyén életnek! Rá
bízhatjuk az életünket, hiszen csak a legjobbat adja részünkre, megvéd a külső támadásoktól, a kísértésektől, a ránk
nehezedő súlyokat megkönnyíti s ajándékul egy boldog jövőt készít el számunkra, ahol nem érnek támadások, ahol
nincsenek betegségek, nincsenek ellentétek, ahol nincsen halál, hanem valódi öröm! Ezt készítette el mindegyikünk
számára.
Ehhez le kellett bontania a népek közötti falat, le kellett rombolnia az Isten és ember közti kőfalat, le kellett omolnia
az ember közötti elválasztó kerítést, de felépítette a minket védő, óvó, életben tartó, megtartó falat!
Legyünk hűek ezekhez az Isten szándékokhoz, akaratokhoz, kérjük Mennyei Atyánkat, hogy megálljunk ezekben és
megtartó kegyelme által részesedhessünk az Ő örök világosságában! Így legyen! Ámen!
Kérdések az Igehirdetéshez:
1. Izrael népe hitte, hogy különleges igazság és világosság részesei lettek. Mivé lett a nép gőgje miatt!?
Hogyan óvjuk meg magunkat ettől a veszélytől mi, akik szintén meg vagyunk győződve arról, hogy
különleges világosság és igazság birtokába jutottunk?
2. Milyen előítélethez ragaszkodunk mégis, ellentétben az új emberiségre vonatkozó, Krisztusban nyert
ígérettel?
3. Hogyan kell bánniuk egymással a gyülekezet tagjainak, ha szem előtt tartják, hogy az egyház olyan, mint
egy család? Isten családja!
4. Mondjunk személyes példákat arra, miként véd, óv bennünket az Isten a mindennapokban!