„Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” Efezus 2, 1-10.
Múlt vasárnap az Efezusi levél egyetlen mondatába sűrítve hallottunk a reformáció alapigazságai közül hármat: van üdvösség Krisztusért – kegyelemből – hit által. Isten nekünk, bűnös embereknek nem azt adja, amit érdemlünk, hanem pont az ellenkezőjét: szeretett gyermekei lehetünk, az ő szeretetében élhetünk örökké. Isten mindezt ajándékba adja nekünk – Jézus Krisztus a kereszten fizette ki ennek az árát, nekünk csak koldusként az üres kezünket kell lelkileg kinyújtanunk, hogy átvegyük ezt az ajándékot. Ezt a lelki „mozdulatot” jelenti tulajdonképpen a hit, ahogyan hallottuk múlt vasárnap.
Az, amit Isten Krisztusban adott nekünk homlokegyenest ellenkezője az összes emberi vallásnak, az ember ősi vallásos törekvésének. A vallás ugyanis – bármilyen színezetű legyen is – mindig arról szól, hogy az ember mit ad, mit teljesít az istenség felé, hogy elkerülje a büntetést, a nyomorúságot, vagy elnyerje a jó tetszését és jutalmat kapjon. Amit Isten Jézus Krisztusban adott nekünk, az alapvetően szemben áll azzal a belénk ivódott gondolkozásmóddal, hogy nekünk mindig teljesítenünk kell egy mércét, hogy elfogadjanak bennünket. Isten pedig azt mondja: kegyelemből. Attól függetlenül, amit tesztek, vagy nem tesztek, szeretlek benneteket. „Szeretett Gyülekezet” – így szoktam a gyülekezetet megszólítani, mert sok minden lehet kétséges, de az nem kétséges, hogy szeretettek, Isten szeretettjei vagyunk, akiket ő megajándékozott kegyelemből a Krisztusban.
Amikor a reformáció a Krisztusért – kegyelemből – hit által evangéliumi igazságát újra felfedezte és hirdetni kezdte, a középkori egyház büntetés – jutalmazásra épülő gondolkodása, amellyel (sikertelenül) kordában akarták tartani az embereket, rémülten tette fel a kérdést: akkor mi fogja az embert rábírni, hogy gonoszság helyett jót cselekedjen? Ezt a kérdést így válaszolja meg a Heidelbergi Káté: „Nem tesz ez a tanítás könnyelmű és gonosz emberekké? Nem. Mert lehetetlen, hogy azok, akik igaz hit által Krisztusba vannak oltva, ne teremjék a hálaadás gyümölcseit.” (Heidelbergi Káté 64. kérdés-felelet)
Pál apostol ezekben a mondatokban is erről beszél: a kegyelmes Istennel való valóságos találkozás megváltoztatja az ember életét. Az ajándékot nem kell és nem is lehet megszolgálni, hiszen ajándék. Az ajándék átvétele azonban gyökeresen megváltoztatja az éltedet.
Nagyon fontos megértenünk, hogy amiről az Ige beszél, az nem egy elméleti tanítás elfogadása. Nem arról van szó, hogy mi protestánsok elméletileg megértettük, hogy kegyelemből hit által van üdvösség, és a bűn – büntetés, ítélet – félelem kérdését betettük az elintézett dolgok dossziéjába: általános elvként elfogadtuk, hogy nincs büntetés, nem is kell bűnről beszélnünk, hiszen Isten kegyelmes… Ez így önbecsapás, amiben sok ember él. Az Ige azonban nem egy elmélet elfogadásáról, hanem egy ajándék elfogadásáról, átvételéről beszél. A hit valódi – és nem elméleti – találkozás a valódi – és nem elméleti – igazságos és kegyelmes Istennel. Valódi bűnök valódi megbocsátása, valódi szeretetkapcsolat. Lehetetlen, hogy ez ne változtassa meg a bűnös ember életét! Ha nem változik meg az életed, akkor nem találkoztál Istennel, akkor nem tudod, hogy mi a kegyelem, csak egy mások által felismert igazságot szajkózol… A reformátorok számára a jó cselekedet nagyon fontos. Nem az üdvösség megszerzése szempontjából, hanem a visszaigazolása szempontjából. Nem ez szerzi nekem az üdvösséget, hanem ez jelzi, hogy az üdvözülők közé tartozom, mert Isten kegyelme elkezdett munkálkodni bennem.
A XX. század nagy evangélikus teológusa fogalmazta ezt meg így: az ingyen kegyelem nem olcsó kegyelem. Amikor valaki olcsóvá teszi a kegyelmet azzal, hogy nem becsüli meg, könnyedén vesz és nem változtat semmit az életén, nem érti annak lényegét! (Dietrich Bonhoeffer) Korunk protestáns igehirdetője a következő példával világítja meg fiataloknak a helyzetet azokról beszélve, akik azt állítják, hogy egy konferencián találkoztak Jézus Krisztussal, megtértek, de az életvitelük semmit nem változott: „Ha azt állítanám, hogy a mai előadásról azért késtem el, mert az autópályán kerékcsere közben elütött egy kamion, azt mondanátok, hogy hazudok vagy megőrültem. Egy 40 tonnás járművel való találkozásnak látványos változást kellett volna hoznia az életembe. De mennyivel hatalmasabb Isten, mint egy kamion? Hogyan állíthatjátok, hogy találkoztatok Istennel, ha semmilyen változás nem tapasztalható az életetekben?!” (Paul Washer)
Pál apostol így beszél erről a változásról: Isten kegyelemből, nem cselekedetért üdvözített, és ezzel cselekedetekre szabadított fel.
Mit tesz velünk Isten kegyelme? A változás lényege: a kegyelem előtt vétkekben (céltévesztésben) jártunk a kegyelemmel pedig jó cselekedetekben (Isten akarata szerint) járunk. Mondhatnánk a különbség „csupán” ég és föld az ember hitre jutása előtti és hitre jutása utáni élete között. Annyira gyökeres, megrázó a változás, hogy az Ige teremtésről beszél: kétszer is aláhúzza azokat a szavakat használva, melyek csak Isten hatalmas cselekedetére használatosak: Isten alkotása vagyunk, akiket jó cselekedetekre teremtett. Mégpedig Krisztus Jézusban. Vagyis nem a születésünkről beszél itt a Biblia, hanem az újjászületésünkről. Nem arról van szó, ami a földi életünk kezdetén történt velünk, hanem arról, ami a hitre jutásunkkor történik velünk. A Biblia szerint nem arról van szó, hogy hívőnek születtem, belenevelődtem, egy két szokást megtanultam. A hitre jutásról beszélve a Biblia olyan mértékű változásról beszél, ami a teremtés csodájával említhető egy lapon. Új teremtés történt. Pál végig erről beszél ebben a szakaszban: Isten a halálból életre keltett, feltámasztott, azzal az erővel, amivel a semmiből teremtette ezt a világot, a bűnös emberből új teremtést: Isten akarata szerinti embert hozott létre Krisztusban.
A reformátorok az Ige alapján radikálisan fogalmazták meg a természeti állapotunkat és az új teremtés változását: „Non posse non peccare” – vagyis Krisztus nélkül a bűnös ember nem tud nem vétkezni! Az új teremtés pedig azt jelenti, hogy „posse non peccare” – az újjászületett ember tud már nem vétkezni. Amikor pedig Isten teljesség teszi a megváltásunkat, az újjáteremtést, akkor teljesen bűn nélkül valók leszünk.
Mit jelent ez a változás a gyakorlatban? Hogyan értsük ezt? Az a tapasztalatunk, hogy vannak, akik nem hisznek Krisztusban, mégis példás életet élnek, sok jó tesznek ebben a világban. Mi mégis az alapvető különbség a természetünk szerinti élet és az Isten szerinti élet között? Mi a különbség a célt tévesztett cselekedet és az Isten szerinti jó cselekedet között?
Az alapvető különbség: kiben bízol? Kire irányul az életed? Természetünk szerint, születésünk szerint alapvetően magunkban bízunk, magunk körül forog az életünk. Minden embernek. Nyilván van különbség abban, hogy valaki elmerül a bűnökben, vagy tisztességes életet él, de alapvetően minden embernek önmaga körül forog az élete, még a jó cselekedeteink is önmagunkról szólnak. Az újjáteremtés lényege: Isten kerül középre. Körülötte kezd forogni az életem és benne bízom. Ez alapvetően két dologban jelent változást az életvitelem szempontjából: a motivációim, vagyis mi mozgatja a cselekedeteimet? És az irányítás, vagyis ki mondja meg, hogy mit tegyek és mit ne?
Motiváció. Az Isten szerinti életvitel, jó cselekedet motivációja az Isten iránti hála. Fontos tisztán látnunk azt, hogy amikor Isten az életünket nézi, akkor nem a külsőt nézi, hanem azt, hogy mi van a szívünkben (1Sám 16,7). Amikor a cselekedeteket vizsgálja, akkor a „mit teszel?” mellett rögtön felteszi azt a kérdést is, hogy „miért teszed? Mi indít rá?” Mai cégvezetők világosan elmondják, hogy az embereket három különböző motiváció hajtja a munkában: a pénz, a versengés és a küldetéstudat. Az a vezető, aki szeretné a cégét felvirágoztatni, ezekre apellálva motiválhatja beosztottait. Nos, Isten olyan vezető, akinek csak a harmadik jelent valamit. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” Ő ajándékot ad, amiért nem kell megdolgoznunk, ajándékot ad, amit elfogadva nem dicsekedhetünk, hogy jobbak vagyunk másoknál. Ajándékot ad, ami megoldja az egész életünket. Ezzel felszabadít arra, hogy hálából egész életünket odaszánjuk a küldetésünkre: arra, amit ő bíz ránk. Amikor ebben élünk, akkor élünk az Istentől kapott cél szerint, minden más céltévesztés. Ezért mondja Pál apostol: „Mert minden, ami nem hitből származik, az bűn.” Róma 14, 23. Ami nem az Isten iránti bizalomból, kegyelmére építő hitből, iránta való hálából származik az életünkben, az céltévesztés! Akármilyen jó dolognak is tűnik a végeredménye, mert a szívünkben dől el, hogy mi indít bennünket.
Ezzel a szemmel nézzünk rá életünkre! Ezzel a mércével mérjük meg úgynevezett jó cselekedetinket! Ennek fényében nézzük meg úgynevezett hívő cselekedeteinket, szolgálatainkat is! Hitből teszem, amit teszek? Isten kegyelmére építve és hálából? Akkor nem fogom – még titokban sem – méricskélni, hogy a másik mit tesz hozzám képest, mert az a versengés, a dicsekvés szelleme. Akkor nem számolgatom – még titokban sem – hogy mit kapok én azért, amit teszek: pénzt, előnyt, „szeretetet”, elismerést, hálát, viszont segítséget, mert ez az üzleti szellem. Ha hitből teszem, amit teszek, nem sértődöm meg, ha elmarad az elismerés és köszönet, ha nem veszik észre. Nem rettegek, hogy mi lesz, ha nem felelek meg a másik ember elvárásának, nem mondok igent a számmal és belül neheztelve azért, amire igent mondtam. Ha hitből cselekszem: Isten kegyelmét elfogadva látom, hogy ő szeret a cselekedeteimtől függetlenül, és ezért hálából keresem az ő kedvét, nem szeretném őt megbántani, szeretnék neki örömet okozni. Ami pedig nem hitből van, az céltévesztés. Hálából teszem, amit ő rám bíz, mert az az én küldetésem ez az Isten szerinti motiváció.
A második az irányítás, amit meg akar Isten változtatni az életünkben. Ha Istenben bízom, körülötte forog az életem, akkor ő irányít. Éppen ezért az Isten szerinti jó cselekedetet így írja le Pál apostol: „amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” Világosan aláhúzza ezzel Pál: a valódi jó cselekedeteket nem mi találjuk ki, nem a mi jó tetszésünkre van bízva, hogy mi a jó cselekedet, amit tennünk kell. Ezeket előre elkészíti Isten, hogy azok szerint éljünk. Isten, amikor megalkotta ezt a mindenséget, akkor mondta ki ezt a szót: jó. Igen jó. Ez azt jelenti, ahogy akarata szerint való. Isten megtervezte ezt a világot, amiben mindennek megvan a helye és feladata – precízen megszerkesztve. Ha egy valami is kilép ebből a rendből, baj van. Ha egy fizikai szabály felmond és nem működik tovább, baj van: az élet válik lehetetlenné. „Minden igen jó” – mondta az Úr, vagyis minden a helyén van. És akkor az ember – akinek az volt a dolga, hogy Istenre figyelve, az ő tervét szolgálja, képviselje – feláll a helyéről és azt mondja: én jobbat tudok, én azt akarom, ami szerintem jó. Ez a bűn, a céltévesztés lényege. Ezért néz ki úgy a világ, ahogyan kinéz. Ez a mi fő bajunk, ez a bűn lényege: nem azt tesszük, ami a dolgunk Isten szerint, hanem azt, ami nekünk jónak tűnik, és csodálkozunk, hogy nem jól működik a világ, az ország, a gyülekezet, a család… Mindenki csak azt teszi, ami neki jónak tűnik. Csodálkozunk, ha így szétesik minden?
Jézus eljött, és „mindent jól cselekedett” – vagyis az Atya akarta szerint. Meghalt értünk, hogy nekünk ne kelljen elvesznünk az öntörvényűségünk és engedetlenségünk miatt. És újra meghív, hogy ebben az összevissza világban legyünk az ő népe, akik az ő akarata szerint élünk.
Fontos megértenünk, hogy a szerintem való „jó” cselekedet – céltévesztés. Amikor én találom ki, hogy szerintem mi a jó, meg sem kérdezve Istent, hogy szerinte mi a dolgom. Gondoljunk csak bele! Mit mondanánk, ha a műtőasztalon meghalt beteg felett az orvos azzal védekezne, hogy nem tudta elnézni, hogy lötyög a polc a műtőben, ezért műtét közben megjavította?! Ember! Nem ez volt a dolgod! Vagy a tűzoltó, ha leég a ház: meg kellett mentenem egy kóbor kutyát, azért nem értem oda… Ezek nyilván extrém példák, de értjük, hogy mit jelent az Isten szerinti jó cselekedet? „Előre elkészítette Isten.” Ő konkrét küldetést bízott rád. Nem napi egy jó cselekedetet a te tetszésed szerint, hanem azt a feladatot, amit ő neked adott az ő terve szerint. Nem neked kell mindent elvégezned, nem kell mindent megoldanod, de amit rád bízott, azt neked kell elvégezned és megoldanod, azt más nem végezheti el helyetted, azt rajtad fogja számon kérni az Úr! És ha te mást csinálsz – sok fontosnak tűnő dolgot – ahelyett, akkor eltéveszted a célt. A te feladatodat nem teszi meg helyetted senki. A te családodat nem szeretheti helyetted senki. A férjednek nem lehet felesége, feleségednek férje, gyermekednek apja, anyja, szülődnek szerető gyermeke helyetted senki. A te helyedre nem állhat senki. Amit neked készített el Isten feladatul, azt nem végezheti le helyetted senki. Viszont van, amit nem neked készített el, és ha azt te teszed meg, akkor a forrásaidat másra tékozlod! Céltévesztés ez is!
„Előre elkészítette Isten” – ezzel Pál azt is mondja, hogy Isten a ránk bízott küldetéshez megad minden forrást is – előre el van készítve. Számtalan ígéret van erre a Bibliában pl. „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” Máté 6, 33.
Ahhoz azonban, hogy ebben járjunk, keresni kell az Isten országát és igazságát – személy szerint mi az, amit tőlem vársz Uram, és mi nem az én dolgom? Annyit jót lehetne tenni ebben a világban, de mi az, ami rám van bízva? Ahogy Izrael népe a pusztában példája lett annak, hogy mit jelent Isten terve, uralma, jó akarata egy nép életében: akkor indultak, amikor az Úr mondta, akkor álltak meg, amikor az Úr mondta, ott vertek tábort, ahol az Úr mutatta – engedelmesen követték őt lépésről lépésre az úton… Példázatos tanítás ez a mindenkori hívő ember számára: rá kell figyelnünk, őt kell követnünk, mert konkrét terve van velünk.
Kérdezzük, keressük Isten akaratát, vagy tesszük, ahogy nekünk tetszik? Isten akaratára figyelünk vagy az adódó lehetőségek határoznak meg? Sajnos nagy úr a lehetőség: a jó lehetőséget sokszor Isten megkérdezése nélkül is kihasználjuk, ha meg nem látunk lehetőséget, akkor az Isten szavára sem akarunk indulni… Mi irányít bennünket? Isten akaratára, parancsára, a tőle kapott küldetésre figyelünk, vagy az emberek igénye, elvárásai mozgatnak? Keresed Isten konkrét akaratát, amelyik az általa számodra elkészített jó cselekedetekre küld: hogy töltsd be azoknak a szükségét, akiket rád bízott, akiknek az „ellátmányát”, segítség, támogatás adagját nálad tette le… Engedelmeskedünk neki? Ehhez IGEN-t és NEM-et is kell mondanunk! Látnunk kell, hogy mire kell igent és mire kell nemet mondanunk Istennek engedelmesen.
Példatörténet:
Az Istennel való találkozás gyökeresen megváltoztatja az életvitelünket. Céltévesztésben vagy jó cselekedetekben jársz? A járás életvitelszerű cselekvést jelent. A céltévesztésbe beleléphet a hívő ember is, de nem akar benne maradni, hanem igyekszik kijönni belőle. Ebben segíti őt az Isten Igéje! Ez a mai Ige is azért szólt, hogy vizsgáld meg magad! A cselekedeteidet. Miről beszélnek?
És menekülj Isten kegyelméhez! Ne azt bizonygasd, hogy jó vagy, hanem menekülj Isten kegyelméhez! Ő Jézus Krisztusért kegyelmébe fogadott, megajándékozott, szeret téged, megbocsátja céltévesztéseidet. Lehetsz szabad szívvel az ő hálás gyermeke. Ő küldetést adott neked. Elkészített számodra mindent: a programot és a hozzávalókat is. Nem hagy cserben. Figyelhetsz rá és bizalommal engedelmeskedhetsz neki. És ha befejezed a küldetést, akkor hazahív az ő országába, és befejezi a megváltásodat! Nem a véletlen rendelkezik életed végéről sem, hanem az ő kegyelmes terve készíti azt el. Bízd rá magad, kezdj újat ma is vele!
Kérdések az igehirdetéshez:
- Hogyan jelennek meg a célt tévesztett motivációk (nyereségvágy, versengés, megfelelési kényszer) az úgynevezett jó cselekedeteinkben, „szolgálatunkban”? Milyen romboló hatása van ezeknek a kapcsolatainkra nézve?
- Hogyan szabadít fel Isten kegyelmének megértése ezekből arra, hogy Isten szeretetének tudatában hálából a küldetésünkre koncentráljunk?
- Mire tanít téged a világítótorony példázata? Látsz-e olyan területet az életedben ahol elhanyagoltad küldetésedet valami más, fontosnak tűnő dolog miatt?
- Mondj példát arra az életedből, hogy egy jó lehetőségre vagy emberi elvárásra nemet kellett/kellene/kell mondanod illetve arra, hogy lehetőségeket nem látva vagy emberi elvárás nélkül (vagy azok ellenére) igent kellett/kellene/kell mondanod valamire Isten akarata szerint!