Hálás szív és élet
Lekció: Lukács 14, 15-24.
„Akkor áldotta Dávid az Urat az egész gyülekezet előtt, és ezt mondta: Áldott vagy te, Uram, ősatyánknak, Izráelnek Istene, öröktől fogva mindörökké! Tied, Uram, a nagyság, a hatalom és a fenség, a ragyogás és a méltóság, bizony minden, ami a mennyben és a földön van! Tied, Uram, az ország, magasztos vagy te, mindenek feje! Tőled ered a gazdagság és a dicsőség, te uralkodsz mindenen. A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet bárkit naggyá és erőssé. Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet. Mert ki vagyok én, és mi az én népem, honnan volt erőnk ilyen önkéntes adakozásra? Bizony tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit kezedből kaptunk. Mi jövevények és zsellérek vagyunk előtted, mint minden ősünk. Napjaink olyanok a földön, mint az árnyék: nincs állandóságuk. Urunk Istenünk! Ez az egész halom kincs, amelyet összeadtunk, hogy neked, a te szent neved tiszteletére templomot építsünk, a te kezedből való, és a tied lesz mindez! Tudom, Istenem, hogy te a szíveket vizsgálod, és gyönyörködsz az őszinteségben. Én mindezt őszinte szívvel, önként adtam, és most örömmel látom, hogy önként adakozott neked néped, amely itt összegyűlt. Uram, őseinknek, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, tartsd meg örökre néped szívében ezt a gondolatot és szándékot, és kösd magadhoz szívüket. Fiamnak, Salamonnak pedig add meg, hogy teljes szívvel tartsa meg parancsolataidat, intelmeidet és rendelkezéseidet, vigye véghez mindazt, és építse föl azt a várat, amit én előkészítettem.” 1Krón29, 10-19.
Új kenyérért hálaadó istentiszteletet tartunk ma – Dávid élete vége felé Istent magasztaló, hálaadó imádsága vezesse gondolatainkat a valódi hálaadás felé. Templomfelújításban vagyunk: folyamatosan látjuk az állványokat, kapjuk a visszacsatolásokat az adakozásról. Az 1-2Krónikák Bibliaolvasó Kalauz szerint olvasott szakaszaiban az elmúlt napokban a templomépítés áll a középpontban. Dávid előkészíti a jeruzsálemi templom építését, és úgy adja át fiának, Salamonnak a királyi stafétát, hogy szívére köti: templomot kell építenie. A hálaadó imádsága ebben a helyzetben szólal meg: a templomépítésre összegyűjtött adományok felett, azok felajánlásaként. A hálaadás és a templom jelentősége összekapcsolódik Dávid életében, s gyülekezetünk életében is.
- A hálaadó szív látja, hogy Istené minden, és mi mindent Istentől kapunk. Dávid abban a helyzetben imádkozik, amikor ő és a népe rengeteg kincset ajánl fel Isten házának megépítésére. Adakoznak az egyháznak. És ebben a helyzetben is jól látja a szereposztást: tőled kaptunk mindent, mert a tied minden. Még neked adni is csak abból tudtunk, amit tőled kaptunk. Kik vagyunk mi és ki Ő? Életünk legnagyobb kérdése ez – és legnagyobb problémánk, hogy erre a kérdésre nem adunk jó választ. Kétféle életfelfogás. Felgyűrt ingujj, ökölbe szorított kéz (munkásököl vasököl? J): „az én két kezemmel!” vagy felfelé tárt kar, üres tenyér: tőled jön, Uram, minden, még az is, amit neked visszaadhatok, tőled várok mindent és neked köszönök mindent! Melyik jellemző rád?
A bajunk, hogy túl sokat gondolunk magunkról és túl keveset Istenről. A hálaadás jól látja az arányokat: Isten a leghatalmasabb, mi pedig jövevények vagyunk a földön, zsellérek az Isten birtokán: csak azzal gazdálkodunk, ami az övé. Abból élünk mi magunk is és abból szolgálunk neki, amit tőle kaptunk. A hálaadás látja: nincs olyan, hogy enyém, csak olyan van: tied, Uram. Minden a tied, én is a tied vagyok. Ő nem szorul rá a mi szolgálatunkra, mi azonban rá szorulunk az ő gondoskodására: annál, hogy mit teszünk magunkért vagy a környezetünkért sokkal fontosabb, hogy még az erő és a lehetőség is tőle jön, hogy tehetjük. Ha ezt komolyan vesszük, akkor elkérjük és megköszönjük az ő mindennapi gondoskodását. Augusztinusz mondta: „Imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna és dolgozz úgy, mintha minden rajtad múlna.” Bölcs mondat, ami egyensúlyban tarthatja a mindennapi életünket, de sajnos legtöbbször úgy élünk, hogy csak a mondat második felét vesszük komolyan, ráadásul a mintha nélkül: dolgozz úgy, hogy minden rajtad múlik. Ez egészen egyszerűen nem igaz. Dávid világosan fogalmaz: „tőled jön a gazdagság.” Az aránytévesztésünk egy komoly tünete: a gazda(g)ság mint végső hatalom világunkban, életünkben. Aggodalom, hajszoltság, stressz, a mindent megelőző megélhetés, jólét, kényelem. Mi az, ami mozgatja ma az embereket? Mi az, ami mozgatja az ifjúságot? Mi az, ami alapján eldől, hogy mi lesz a hivatásod, hogy hol élsz, hogy mire van időd és mire nincs? Amikor túl sokat kezdesz gondolni magadról és túl keveset Istenről, akkor felborul az életed, és föléd nő valami, ami elkezdi mozgatni az életedet – mint például a gazdaság, a megélhetés, a jólét. Mindent alárendelsz neki, és a szíved így nem szabad.
A hálaadó élet elkéri és megköszöni Isten gondoskodását minden nap. Tudja, hogy Isten kezében van és Isten gondoskodásából él. Tudja azt is, hogy amit ő tehet, az is csak abból van, amit Istentől kapott, Isten kegyelméből van. Isten kegyelme pedig mindig több, mint amit én tehetek. Mi ennek a szemlélet és életmódnak, a hálának a tünete, látható gyümölcse az életünkön? Az Isten békessége. Filippi 4, 6-7. És máris látod, hogy mennyire felborultak az arányok még az úgynevezett „keresztyén”, „hívő” életünkben is! Valahányszor nem Isten békessége tölti be a szívedet, gondolj arra, hogy ez egy tünet. Már megint felborultak az arányok… Már megint nem szabad a szívem, megint nem Istenben bízom. A hálaadás látja: nekünk minden nap szükségünk van Istenre. Nekünk rá van szükségünk.
- A hálaadás látja: ajándékaiból élünk, de legfőbb szükségünk Ő maga. Dávid (és Salamon) szívügye, központi nagy vállalkozása, küldetése a templomépítés. A templom Izrael életében Isten jelenlétének a jelzése. Azért olyan fontos a templom Dávid számára, mert mindennél fontosabb kérdése, hogy Isten vele van-e? El tudjuk képzelni emberi kapcsolatainkban is, hogy mit jelent ez, ugye? Nekem nem az kell, amit adsz, hanem nekem te kellesz. Nekem rád van szükségem. A templom azért fontos, mert kifejezi azt, hogy Isten az ő népe között van. Összetartozunk, együtt vagyunk, számíthatunk egymásra. Te vagy az életem.
Tárgy-központú világban élünk. Értjük-e még ezt az üzenetet, emlékszünk-e erre? Sok mindenre szükségünk van, de a legnagyobb szükségünk Isten. Ő tölti be minden szükségünket, de ennél jóval többről van szó: Őrá van szükségünk. Film példa: egy tizenéves lány meghívja apját ebédre. Az apa örömmel készül, végre együtt lehetnek, beszélgethetnek. Aztán a lány rögtön azzal kezdi: ki akarok menni külföldre nyaralni, és ehhez szükségem van a hozzájárulásodra. Az ebédmeghívás mögött az állt: szükségem van valamire tőled. Ez mennyivel kevesebb, mint az: szükségem van rád.
Nekünk Istenre magára van szükségünk. Ő következetesen így látja az életünket. Ő készített számunkra ebédmeghívást, hogy együtt legyünk, hogy együtt éljünk. Nincs semmi hátsó szándéka, nem akar semmit tőlünk. Minket akar, a szívünket. Ő kész velünk lenni. Jézus keresztje a bizonyíték, Jézus keresztje az alap. Ott iktatta ki azt, ami elválasztott tőle. Ő kész elfogadni, veled lenni. Csak önmagadért, nem pedig azért, amit kaphat tőled.
Ezért terítjük meg a kenyérért való hálaadó istentiszteleten is az úrasztalát. Az úrvacsorával nem az új kenyeret, nem a megélhetésünket, nem Isten gondoskodását ünnepeljük. Nem azt, amit kaphatunk tőle, hanem azt, hogy együtt lehetünk vele. Mert Jézus az életét adta ezért, hogy kész legyen, mindig kész legyen a találkozás. Mi olyan sokszor kérünk valamit, várunk valamit tőle. Olyan sokszor arra nézünk, hogy mit kaphatunk tőle, mi van a zsebében? Ő ezt tudva is kitartóan keres a szeretetével. És várja, hogy mikor ébredsz rá: őrá van szükséged. Ő kész erre, te kész vagy-e?
Mózes tudta ezt, szíve mélyébe gyökerezett ez a szeretet, ez a szükség. Ezért, amikor a nép hűtlenségét követően Isten azt mondta neki: az ajándékaimat megtarthatjátok, amit ígértem, megteszem értetek, megkapjátok a földet, megélhetést, védelmet, de én nem megyek veletek, mert jelenlétemben elpusztulna a bűnös nép, akkor őszintén kibukott belőle: „Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped megnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén.” 2Mózes 33, 15-16.
A templom erre emlékeztet. Ezért fontos Dávidnak. Ezért fontos nekünk is, ma is. Ezért dolgozunk rajta. Emlékezzünk, valahányszor a templomot látjuk, vagy rá gondolunk. Ma pedig itt a templomban a megterített úrasztalára nézve emlékezzünk. Nekünk Istenre van szükségünk, és ő elkészítette azt, hogy vele lehessünk Krisztusban. Bennünket, zselléreket magához emelt, gyermekeivé tett. Nekünk múlandó embereknek örök szövetséget ígért. Ez a mi életünk értéke, célja, értelme. Emlékezz, hogy Isten szeretett gyermeke vagy az ő kegyelméből, ne az ajándékait kutasd, hanem szerető arcát lásd: veled van és vele lehetsz örökké. Erről szól az életed? Erről szól a napod? Az időbeosztásod? Józanul tudsz élni ajándékaival: örömmel, hálásan, úgy hogy az ajándék soha ne legyen fontosabb annál, aki adta? Mi a jele annak, hogy így élsz? Az, hogy engedelmes vagy neki és nem engedsz meg magadnak olyat, amit az önzésed diktál. Istened szeret, értékel, veled van és nem hagy el soha. Látod ennek vigasztaló üzenetét akkor, amikor szomorú vagy valamelyik értékes, de múlandó ajándék elvesztése miatt?
- A hálaadás a szívünket formálja át, a szívünk állapota azonban konkrét tetteinkben fejeződik ki. „Tudom, Istenem, hogy te a szíveket vizsgálod, és gyönyörködsz az őszinteségben.” – mondja Dávid. Mi bűnös emberek sokat foglalkozunk a látszattal, Isten azonban semmit nem ad a látszatra. Őt az érdekli, hogy mi van a szívedben. Ha az eddig elhangzottakat megértettük, akkor ez teljesen érthető. Egy „repi” ünnepségen vagy találkozásban talán számít a látszat, de egy valódi szeretetkapcsolatban nem. Ki örülne annak, ha felesége, férje csak a látszat megőrzése miatt maradna mellette, de a szíve már másé lenne? Istent az érdekli, hogy mi van a szívedben. Az élet az ő szándéka szerint nem „repi” ünnepség, hanem szeretetkapcsolat vele és a rád bízott embertársaiddal. Ez a lényeg, ez a fontos. Ezért nem változtat az életünkön az, ha csupán vallásos formákat megtartunk, áldozatokat hozunk „az Úrért”, de a szívünk távol van tőle. Ha látod, hogy minden az övé, akkor látod azt is, hogy őt nem lehet ajándékokkal és áldozatokkal megnyerni. Nincs szüksége rá. A szívedet vizsgálja. Dávid egy halom adomány fölött imádkozik így az Úrhoz: Uram, tőled kaptuk, amit adtunk, és tudom, hogy téged nem az adomány mennyisége érdekel, hanem, hogy milyen szívvel adtuk. Önként, vagyis szívünk őszinte hálájából!
Dávid Isten szíve szerint való király volt. Ezt nem azért mondja róla a Biblia, mert hibátlan lett volna, hanem azért, mert a szíve őszinte volt Isten előtt. Amikor elődjét, Sault megintette az Úr bűnéért Sámuel prófétán keresztül, akkor az azt mondta a prófétának: „Vétkeztem, de azért add meg nekem a tiszteletet népem vénei és Izráel előtt!” 1Sám15, 30. Elismerem, de tartsuk fönn a látszatot! Dávid, amikor Nátán prófétán keresztül őt intette meg az Úr súlyos vétkéért feltétel nélkül bűnbánatot tartott: „Vétkeztem az ÚR ellen!” 2Sám 12, 13. Ő értette, hogy a látszat semmit nem ér, a lényeg a szívben van.
Istent ma is a szívünk érdekli. Nem a kirakatra kíváncsi, hanem a belső szobánkra. Nem azt kérdezi, hogy milyen szépen tudunk felöltözni, imádkozni, szavakkal hálát adni neki, hanem azt, hogy mi van a szívünkben, az életünk közepén? Milyen indulatok, gondolatok, vágyak, indítékok vannak benned akár a legszentebb cselekedetek, szolgálatok, felajánlások közben? Félelem? Önzés? Vagy Isten szeretetében való bizalom és hála?
Isten a szíveket vizsgálja. A szívünk állapota azonban tetteinkben tükröződik. A Biblia szerint a szív az életed irányító központja. Nem valami megfoghatatlan érzéshalmaz, valami misztikus való élettől elváló belső világ, hanem a mindennapi döntéseid irányítója, az indítékaid központja. Tehát ami a szívedben van, valójában az irány téged. Ha az embereknek való megfelelni akarásod, a látszatra törekvésed, akkor az (de mi irányít, amikor senki nem lát?), ha a gazdagságra, jólétre törekvés akkor az, ha a kényelemre, nyugalomra vágyakozás, akkor az; ha a saját dicsőséged, akkor az; ha pedig az Isten szeretetében való bizalom és az Isten iránti hála, akkor az.
Az, hogy mi van a szívedben, a tetteidben valósul meg. Ezért a szívünk állapota soha nem magánügy. A hitünk nem magánügy, ami csak ránk tartozik. Nem látunk bele egymás szívébe. A szerint fogunk azonban élni, szólni és cselekedni, ami a szívünkben van. És ez befolyással lesz a környezetünkre is. Például az utódainkra, mert azt fogják követni, amit az életünkben valóban fontosnak látnak. Így adja át Dávid is a szívügyét fiának, Salamonnak, aki befejezi azt, amit apja elkezdett, mert apja életében látja, hogy ez valóban fontos. És ennek az egész nép életére nézve hosszú távú hatása van! Ennyire nem magánügy, hogy mi van a szívünkben!
Sok mindent mondhatok fontosnak. Végső soron azonban szívemnek az a valóban fontos, amire a figyelmemet, időmet, pénzemet a mindenapjaimban szánom. Ez fog tükröződni az életemben. Dávid és népe szívében hála volt Isten felé, és számukra Isten jelenléte mindennél fontosabb volt, erről beszélt az, amit a templomra szántak. A nagy vacsorára meghívottak végül is nem mentek el a vacsorára. Biztosan fontosnak mondták a megtisztelő meghívást, de végül is a kifogásaik mutatták meg, hogy mi van valójában a szívükben. Neked mi van a szívedben? Ha az életedre, a fontossági sorrendedre nézel, mi az, amit látsz? Az Isten szeretetében való bizalom és az Isten iránti hála, vagy valami más?
Isten a szívünket vizsgálja ma is. Ő látja, hogy mi van a szívünkben. Nem azt várja, hogy tegyünk úgy, mintha más lenne, mint ami van. Nem azt várja, hogy változtasd meg a szívedet. Hanem azt, hogy légy előtte őszinte. A megterített Úrasztala arról beszél, hogy Isten mindent elkészített. Ő kész fogadni téged. Tudja, hogy mi van a szívedben. Tudja, hogy ez nem megy másként csak úgy, hogy Jézusnak meg kellett halnia a te szívedért. És ő ezt megtette, mert az ő szívében az van, hogy fontos vagy neki, szeret. Így mondja: minden kész, gyere. Öntsd ki a szívedet, fogadd el a bocsánatot, hogy ő formálhassa a szívedet.